Pécs vára
Érsek Dóra
2008/05/06 16:46
629 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Mecsek déli lankáin már a II. században kialakult Pannónia tartományának Sopianae nevű települése, mely virágzását a fontos kereskedelmi utak találkozópontjának köszönhette. Szent István király itt alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, amelynek négytornyú székesegyházát, valamint a mellette álló püspöki és káptalani lakóházakat már kezdettől fogva erős kőfalak védelmeztek.
Pécs vára

A korabeli oklevelek szerint 1064-ben szörnyű tűzvész pusztította el az épületeket, de a gazdag jövedelemforrásokból rövidesen még pompásabb formában újították meg Pécs városát. 1284-ben a Kőszegi nemzetség serege ostromolta, míg a század végén Mizse nádorispán égette fel a várost. Az Anjou uralkodók idejében ismét fejlődésnek indult, 1387-ben a Kis Károly trónkövetelő hívének számító Horváti János báró fegyveres hada foglalta el, és tett benne hatalmas pusztítást. A garázda katonák még a templomokat és kolostorokat sem kímélték. 

Pécs települése a XV. században a legnagyobb területű magyarországi városnak számított a maga 67, 5 hektárt övező városi erődítményével. Püspöki méltóságát olyan nagy humanista gondolkodású egyházfők töltötték be, mint a költő Janus Pannonius, Csáktornyai Ernuszt Zsigmond és Szatmári György. A törökkel vívott mohácsi csata 1526-ban derékba törte a pécsiek életét, akik közül maga a püspök is meghalt bandériumának nagyobb részével együtt. Kiterjedt védőművei ellenére a város ebben az időszakban katonai szempontból elavultnak számított, így 1543-ban maradék lakossága meghódolt a felvonuló török csapatoknak. 

Az Oszmán Birodalom hódításának másfél évszázadában berendezkedtek falai között a megszállók számos középületet, dzsámit, mecsetet és fürdőt emeltek, maga a város pedig keskeny utcáival nyüzsgő piacával jellegzetes török helységgé alakult át. Zrínyi Miklós seregével 1664-ben kifosztotta a várost, de az erős kővárral nem bírt, és végleges felszabadítására 1686. októberéig kellett várni. A XVIII. században katonai jelentőségét elvesztette; ahol útját állta a terjeszkedő lakosságnak, ott lebontották, de az északi és nyugati oldalon még összefüggő várfalak idézik fel a régmúlt történelem viharos ostromait.

Kép

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek