Pedagógusok konfliktuskezelési kultúrája
Ferenczi Anita
2004/03/01 10:54
3274 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A konfliktusok tudatos pedagógiai kezelése fontos nevelési eszköz. Nem véletlen, hogy a nevelési diszciplínán belül egyre erőteljesebben jelenik meg az úgynevezett konfliktuspedagógia. Ennek alapjait, utóbbi időben született eredményeit foglalja össze Szőke-Milinte Enikő tanulmánya.

A kutatók figyelme évek óta elsősorban a pedagógus-tanuló közötti konfliktusok vizsgálatára irányul, és kevesebb figyelmet szentelnek a pedagógusok egymás közötti, illetve a pedagógusok és az igazgató közötti konfliktusokra. (...) Kétségkívül a pedagógiai tevékenység igen lényeges folyamata a pedagógus-diák közötti kapcsolat természete, közös konfliktusaik eredményes kezelése, úgy gondoljuk azonban, hogy érdemes áttekinteni - minden lehetséges iskolai és iskolán kívüli helyzetben - a pedagógusok konfliktuskezelési szemléletét, magatartását. (...)

A konfliktus fogalma
A konfliktus olyan ütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg. Harcra, összeütközésre akkor kerül sor, amikor a felek viselkedése akadályozza egyikük vagy másikuk igényeinek érvényesítését, vagy értékrendjük különböző. A szociológiai konfliktusfogalom három megjelenési formával számol: (1) a felek megpróbálnak hatni egymásra, megpróbálják módosítani egymás magatartását; (2) a felek sajátos tudati és érzelmi folyamatokat élnek meg, amelyeknek előzményei, kísérői vagy következményei a tevékenységi szinten jelentkező összeütközések; (3) a felek mint a társadalmi viszonyrendszerek részesei, szereplői kerülnek egymással konfliktusba. Eszerint meg kell különböztetni a viselkedésben, magatartásban megnyilvánuló és interperszonális összeütközéseket okozó konfliktusokat azoktól, amelyek nem fejeződnek ki, hanem megmaradnak intrapszichikus szinten, illetve azoktól, amelyek a csoportok, szervezetek strukturális és kulturális sajátosságaiból származó társadalmi konfliktusok formáját öltik. (...)

Az ütközet minőségét meghatározza a konfliktusokkal járó érzelmi színezet, amely nem minden esetben arányos a konfliktus tétjével, mert befolyásolja a konfliktusban részt vevő szubjektum személyisége, mentálhigiénés állapota. Továbbá az ütközet minősége attól is függ, hogy milyen indítékok húzódnak a konfliktus mögött (igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek). A konfliktusok azonban lehetnek fejlődést elősegítő jelenségek, a játék és az élet nélkülözhetetlen velejárói. (...) A konfliktusok gyakorisága függ az intézmény, csoport vagy személyes környezet általános feszültségi szintjétől. (...) A konfliktusok megléte bizonyos pszichológiai, szociálpszichológiai törvények következménye is, amennyiben a csoportfolyamatok fejlődési törvényei magukban hordozzák a konfliktusok lehetőségeit, ugyanakkor az életkor előrehaladtával, az életkori szakaszok egymásutánja sem valósulhat meg konfliktusmentesen. Eszerint felismerhetőek, azonosíthatóak az olyan konfliktusok, amelyek elkerülhetőek és ajánlatos is elkerülni őket (például megfélemlítésből, frusztrációból, diszkriminációból adódó feszültségek, agressziók, túlérzékenységből, személyeskedésből, adódó ellentétek, visszafojtott feszültségből, lappangó indulatból fakadó robbanások).Ugyanakkor fontos, hogy az erőforrások a felek számára elérhetőek legyenek, és ne legyenek korlátozottak. A konstruktív konfliktus (tisztességes verseny) lehetetlenné teszi a szociális rendszer stagnálását, a változást segíti elő, energiákat szabadít fel, és serkenti a kísérletezést, a cselekvési alternatívák jobb kiválasztását. Tisztességtelen versenyhelyzet (destruktív konfliktus) akkor alakul ki, amikor a verseny egyenlőtlen felek között zajlik (strukturális szempontból egyik fél esélytelen a másikkal szemben), amikor alacsony az egyetértés a követendő szabályokat illetően, és a felek kevésbé bíznak abban, hogy kölcsönösen betartják a szabályokat. (...)

Konfliktuskezelési paradigmák a pedagógiai tevékenységben
A pedagógiai tevékenység résztvevői nap mint nap konfliktusok szereplői, és beállítódásuk, meggyőződéseik, előtapasztalatuk alapján sajátos módon viselkedhetnek ezekben a helyzetekben.

(...) Az a paradigma, mely szerint a pedagógus és a tanuló ellentétes oldalon álló felek, eleve konfliktusosnak tételezi fel a pedagógus-tanuló viszonyt. Ezt a szemléletmódot azért érdemes átértelmezni, mert - önmagát beteljesítő jóslatként - fölösleges konfliktusokat generálhat a pedagógiai tevékenységben. (...) Szerencsésebb, ha nem tipizáljuk, standardizáljuk a pedagógiai tevékenységben jelentkező konfliktusokat, s ezáltal nem nyomatékosítjuk őket, hanem inkább természetesen fogadjuk, és az iskolai élet természetes és szükséges velejárójaként kezeljük. Az iskolán belüli konfliktusok nem korlátozódnak a tanár-tanuló kapcsolatokra, meghatározott helyük van a tanuló- és pedagógusközösségeken belül is. Mivel mindkét szerveződés magán hordja az emberi szervezetekre általában jellemző tulajdonságokat (struktúra, kultúra), a szociálpszichológia által feltárt konfliktuskezelési paradigmákat érvényesnek tartjuk a tanuló- és pedagógusközösségekre egyaránt.

A konfliktusmegoldás változatos formát ölt annak függvényében, hogy mikor, ki, milyen előtapasztalattal, előtudással szembesül a felvázolt konfliktussal, ugyanakkor nagymértékben meghatározza a kor filozófiai értelemben vett gyermekfelfogása. A pedagógiai tevékenységben legegyértelműbben a tekintélyelvű és a gyermekközpontú megközelítések különültek el, ezek mögé sajátos pedagógiai elméletek sorakoztak. (...) Az iskolai konfliktusok esetén fontos, hogy a konfliktust a pedagógiai folyamat szerves, kívánatos, hasznosítható részének tekintsük - konstruktív konfliktusszemlélet -, amelyben a felek autonóm lények, demokratikus játékszabályok alapján működnek, a köztük levő kapcsolatok szimmetrikusak, a konfliktus megoldása pedig a felek egyenrangúságán alapuló interakció során alakul ki, tehát a végkifejlet nem előre meghatározott. (...)

Konfliktusmegoldó stratégiák

Győztes/vesztes stratégia: A konfliktusban álló felek, a szándékok, elképzelések olykor erőszakos megvalósítására törekszenek. A konfliktust harcként értelmezik, győzelemre, a másik legyőzésére törekednek. (...) Gyors cselekvést igénylő helyzetekben a szakértelem, a tapasztalat, az információs többlet birtokában előnyös, gyakran szükségszerű a győztes/vesztes stratégia alkalmazása. A szokványos napi konfliktusokban szembetűnőek a stratégia hátrányai: rendszerint csak az egyik fél érdekei érvényesülnek, következésképpen ő éli meg pozitívan a helyzetet, ezért akár indokolatlanul más helyzetekben is alkalmazhatja. A másik fél szükségszerűen vesztes lesz, ami frusztrációt, csökkentértékűséget okoz.

Alkalmazkodó konfliktusmegoldási stratégia: Aki ezt a stratégiát választja, félelemből, kényszerből vagy megfontolt döntés után lemond saját érdekeinek, vágyainak érvényesítéséről a partner javára. A mindenáron való alkalmazkodás veszélyes stratégia. Eredményeként nem fejlődik megfelelően az a belső erő, amely a mindennapi konfliktusok megoldásában lényeges.

Elkerülő konfliktusmegoldási stratégia: Nagyon gyakran alkalmazott stratégia. Alkalmazója a helyzet elemzése, a viszony minősítése alapján, valamint a győzelmi esélyek mérlegelése alapján használja. A tekintélyelvű szervezeti vezetés azt igazolja, hogy a tagoknak igazuk biztos tudatában sem mindig ésszerű kiállniuk annak védelmére. Leginkább akkor alkalmazzák, amikor bizonytalanok a helyzet megítélésében, esetleg hatékony eszköz hiányában a helyzet spontán oldódásában bízva későbbre halasztják a megoldást.

Kompromisszumkereső konfliktusmegoldási stratégia: Olyan közösen elfogadható megoldás keresése a cél, amely mindkét fél számára kielégítő. Egyenrangú felek között gyakori megoldásmód, időt és lehetőséget ad jobb megoldások keresésére, nem rombolja a kapcsolatot. A kompromisszum gyakran csak törékeny egyensúlyi állapotot eredményez, az erőviszonyok változásával az erősebb fél a másik legyőzésére törekszik.

Problémamegoldó - győztes/győztes - stratégia: A résztvevők a probléma olyan megoldására törekednek, amelyben mindkét fél érdekei, szükségletei, meggyőződései érvényesülnek. Kölcsönösen elfogadják a másik fél önérvényesítését, vállalják az önalávetést, készek együttműködni, empatikusan viselkedni a legjobb megoldási alternatívák megtalálása érdekében. A közösen elfogadott megoldás mellett mindkét fél elkötelezett. A megoldáskeresés folyamatában lehetőség adódik egymás mélyebb megismerésére, a szándékok, szükségletek feltárása során a kapcsolat elmélyülhet, és lehetőség nyílik egymás eddig nem ismert értékeinek felfedezésére. E stratégia alkalmazásához kulcsfontosságú a konfliktusmegoldás szándéka. Nem kaphat helyet a harag, a megbántottság, a sértettség fenntartása; a feleknek ezek pozitív feldolgozására kell törekedniük. A harag akadályozza a problémamegoldó stratégia alkalmazását. (...)

A stratégia egy hosszabb időtartamra érvényes konfliktuskezelési szemléletet, módot jelent, amely akár a személyiség sajátos vonásává is válhat. A módszerek beépülnek a stratégiákba, így a stratégiák kisebb, operacionalizáltabb összetevői. A konfliktusok megoldásának eredményessége szerint Benedek István a következő csoportosítását végzi el a konfliktuskezelési módszereknek: Minimális hatékonyságú módszerek - Távolról szemlélés ("nem lehet beleszólni"); beletörődés; ráhagyja a másik félre; kényszerítés; halogatás; meggyőzés; megvásárlás; koalíciók alkotása; Közepes hatékonyságú módszerek - Szétválasztás, redukció; átadás a felettesnek vagy más részben érintettnek; másokkal próbálja megvalósíttatni elképzelését; nyílt verseny alkalmazása; segítségkérés; Leghatékonyabb módszerek - A konfliktushelyzet tisztázása; önelemzés; a munkacsoport átszervezése; a közös cél megtalálása.

A pedagógusok konfliktuskezelési szokásairól egy empirikus kutatás tükrében
A következőkben egy 150 fős magyarországi reprezentatív mintán végzett felmérés eredményeit mutatjuk be. A kérdőív elsősorban nem a pedagógiai hatékonyságra volt kíváncsi. Bennünket az érdekelt, hogyan élik meg, alakítják egymás közötti interperszonális kapcsolataikat a pedagógusok, mennyire hatékonyak az interperszonális kapcsolat és kommunikáció tekintetében, milyen konfliktusszemlélet jellemzi őket, és milyen módszereket, stratégiákat alkalmaznak konfliktushelyzetben. A tanulmányozott szakirodalom alapján a következő hipotézist fogalmaztuk meg: A pedagógusokat problémamegoldó, kreatív konfliktusszemlélet és konfliktuskezelés jellemzi. A hipotézis vizsgálatára hat különböző iskolai konfliktusszituációt vázoltunk fel lehetséges megoldásokkal, amelyekből a megkérdezettek szabadon választhattak. Amennyiben nem értettek egyet az általunk kínált megoldások egyikével sem, lehetőségük volt leírni saját megoldásukat. (...)

A kapott eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy amikor a pedagógusoknak a diákkal közös vagy a diákokkal kapcsolatos problémára kell megoldást találniuk, hajlamosak nagyon hatékony megoldási módokat alkalmazni.

(...) A kapott eredmények többértelműsége többek között azzal magyarázható, hogy a problémamegoldó konfliktusszemlélet tudati szinten még nem garancia arra, hogy kreatív problémamegoldásokat érvényesítsen minden konfliktushelyzetben, vagy - mivel lehetőségük volt önálló véleményalkotásra, megoldásjavaslatra, és csak ritkán éltek a lehetőséggel - a megkérdezettek nem ismernek megfelelő módszereket és technikákat. (...)

Cikkünk Szőke-Milinte Enkőnek az Új Pedagógiai Szemle című folyóirat januári számában megjelent tanulmánya alapján készült.

Képek forrása

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek