Pörös élet - pörös halál
Kormos Edit
2004/04/18 08:25
2438 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Csokonai Vitéz Mihály sem éltében, sem holtában nem lelhetett sok nyugalmat. Éltében számos támadásnak tette ki garabonciás, nagy természete; holtában pedig szinte az első pillanattól, emlékműve megszövegelésétől, egészen máig nem lelhetett békét.

Az alma mater "ölén"

Élete fordulópontjaként tartjuk számon Csokonai Debreceni Református Kollégiumból való "kicsapatását". A Kollégium ölmeleg biztonságából vettetett költőnk a nagybetűs Életbe, ami meglehetős közönnyel, s nem egyszer ellenszenvvel "fogadta őt". A Kollégium igazi alma mater volt Csokonai életében. Tizenkét évet tölt az ódon falak közt, eleinte mint tehetséges, szép reményű tanuló, később mint népszerű, legendás tanár. Itt ragadt rá a név, Cimbalom, amivel egy tanára keresztelte el a virtuóz könnyedséggel verselő fiatalembert.

Kollégiumi évei alatt, még kisdiákként születtek első versei, de igazán nagy versei közül is számos művet e falak között írt meg. Úgy képzelhetjük - Petrolay Margit regénytöredéke alapján -, hogy immár ifjú tanárként éjszakánként alkotott, hátát a megrakott kemencének vetve, az alvók csendjében várta Múzsáját. Mivel verseit óráin is szívesen citálta, diákjai számos művét papírra vetették a pad alatt, s e szabadszájú, nem egyszer lázító alkotások kézről kézre jártak a tanítványok körében.

Ebben az időben született meg a rejtélyes Zöld Kódex is, amit feltehetően eleinte mag Csokonai mondhatott tollba egyik diákjának, majd a tanuló később saját "feljegyzéseivel", a "mester" zugban másolt zsengéivel egészített ki.

Csokonai "bűnbeesése"

Kollégiumi ténykedése azonban nem nyerte el mindenki rokonszenvét. Számos vád érte pedagógiai módszerét, mely a diákokkal való közvetlenebb kapcsolat kialakítására tett kísérletet. E módszer részben abból állt, hogy könnyedebb stílusban, nagyobb közvetlenséggel adott elő óráin Csokonai, illetve az órákon túl is szívesen foglalkozott diákjaival; másrészről azonban tudunk róla, hogy bizony a közvetlensége nem egyszer átcsapott a cimboraságba, s ilyenkor aztán közös ivászatokba torkollott a "pedagógia". Erről így ír Petrolay Margit:

"Noshát Szilágyi Gábor professzor úr sietett a consistorium elé terjeszteni, mennyi sok baja van mostanában Csokonai Mihály diákkal, publicus praeceptorral, ki az iskolai törvényeket nem veszi figyelembe, tanítványait borivásra kapatja, és egyeseket a késő éjszakai órákra becitál magához a collégiumba, s ott ki tudja, miféle istentelen dolgokra tanítja. Mindezeket megtetézi azzal, hogy francia könyveket olvas és rebellis verseket ír, méghozzá magyar nyelven. A minap pedig a Nagyerdőn csúfolódó nótákat danoltatott tanítványaival alulírott Szilágyi Gábor theológiai professzor bosszantására Kotsi Sebestyén István p. úr füle hallatára."

Ezek a vádak azonban már súlyosabbnak bizonyultak holmi kihágásnál. A diákcsínyek kora lejárt, s véresen komolyra fordult attól a pillanattól kezdve, hogy 1795-ben kivégezték a Martinovics-per elsődleges vádlottjait. Csokonai maga is ott volt a Vérmezőn a kivégzés napján, legalábbis diákjainak elvetett szavai erre engedtek következtetni.

Csokonai eredetileg Kiskunhalasra indult legációba. A legáció szokása nem volt újkeletű.

Legáció: az ünnepi követküldés intézménye, melyben mindig is összekapcsolódott az igehirdetés és az adománygyűjtés. A legátusküldés kifejezetten protestáns és magyar hagyomány. A református és unitárius kollégiumok diákjai, elsősorban az egyházi hivatásra készülő teológusok, valamint a harmadéves joghallgatók, a jurátusok a három nagy sátoros ünnepre - karácsony, húsvét, pünkösd - vidéki templomokba mentek prédikálni. Nemcsak prédikáltak az ünnep másodnapján, de adományokat is gyűjtöttek a kollégiumoknak. (Forrás: Bihari Napló)

Kiűzetés - A legáció véget ér

A legáció végeztével azonban nem tért egyenesen haza Debrecenbe, hanem útja Pest Budára vitte. Itt lett szemtanúja kivégzésnek. A Kollégiumba visszatérve mesélt diákjainak az eseményekről, s a francia felvilágosodás szerzőin iskolázott szabad szellemisége innentől valódi veszélyt jelentett a Kollégium számára. A Martinovics-per nyomán ugyanis a többi nagy magyar városban is elindult a vizsgálat a jakobinusok ügyében. Csokonai pedig igencsak közeli és a jó kapcsolatot ápolt Kazinczyval - a per egyik vádlottjával és elítéltjével. Kazinczy az Orpheusban tervezte kiadni Csokonai verseit.

A fegyelmi tárgyalás tehát lezajlott a Kollégiumban. Máig is vitatott tény, hogy e "belső per" mennyire vádolta, mint inkább menteni próbálta a Kollégium jeles diákját egy "külső pertől". A határozat alapján kihágásaiért (a vádpontok egyértelműen a közös borozásokra, cinikus gúnyolódásaira kollégái ellen, valamint a legációs pénz elszámolása körüli pontatlanságokra utalt) végül kizárták az intézményből. S itt kezdődött el poétánk nélkülözésekkel és csalódásokkal teli boldog-szomorú útja, melyet csak a halál zár le 1805-ben.

Csónakos fejfa tövében

Vagy még az sem?

"Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legnagyobb költője, a híres debreceni kollégium egykori diákja 1805. január 28-án halt meg. Haláláról a Kollégium seniora csak ennyit jegyzett be az anyakönyvbe: "Péterfia utcán - Vitéz Csokonai Mihály - 31 éves - száraz betegségben - eltemettetett - ingyen". Temetése másnap a délutáni órákban volt, melyen mintegy 3000 ember volt jelen. Temetését barátja, a kollégium volt eminens diákja, Domby Márton szenior rendezte. A koporsót Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc és a tógás diákok kísérték. A sírt akkor egyszerű fejfával jelölték meg." - olvashatjuk Balogh László helytörténeti honlapján.

Méltóbb emlékjel ?!

Csokonai halála után felvetődött a jogos igény, hogy Debrecen városa emlékművet állíttasson neves fiának. Cserey Farkas és a költőnk népiességét méltató, de költői nagyságát igazán soha el nem fogadó Kazinczy már 1806-ban gyűjtést hirdetett egy klasszicista emlékmű felállítására. E gúlán állt volna a Kazinczy által javasolt szöveg: "Árkádiában éltem én is" (=Múzsáknak szentelt kies helyen). A debreceniek azonban nem így értették az Árkádia szót. A francia Barthélemy leírásai alapján az Árkádia olyan hely, mely kiváló - elsősorban szamaraknak - legeltetésére. Így indult meg az "Árkádia-pör": az évekig húzódó viaskodás Debrecen és Kazinczy között. A "pör" miatt nem került sor az emlékmű felállítására egészen Kazinczy haláláig.

Most azonban hallgassuk tovább Balogh László történetét a hányatott sorsú Csokonai-hamvakról!

Vasgúla és Múzsák szózatja

"1835-ben Vecsey József néptribun és Péczely József professzor kezdte meg a gyűjtést, s 1836-ban már állt is a Hatvan utcai temetőben Beregszászi Pál kollégiumi rajztanár vasgúlája, amely a kollégiumi diákok (többek között Arany János), professzorok és még háromszáz debreceni ember által adományozott 2321 forintból készítettek el.

"1836-ban állították fel az 5,7 méter magas és 75 mázsa súlyú öntöttvas síremléket a Hatvan utcai temetőben, melynek területét 1700 nyarán jelöltek ki. Az obeliszk északi oldalán nyitott könyv, iratok láthatók, fölötte őrangyal, melynek kezében " A költő munkái" felirat látható. A keleti oldalon ez a felirat olvasható: "a Múzsáknak szózatja | A Sírt is megrázkódtatja | s életet fuval bele", míg a nyugati oldalon ez: "Csokonai Vitéz Mihály | született 1773. Debreczenben | meg-hólt 1805. | Hazafiai emelték 1836. Az obeliszk déli oldalán lant (költészet) és trombita (hírnév), fölöttük ismét egy őrangyal, babérkoszorút tartva."

Petőfi a Dorottya utcában

A sír később irodalmi zarándokhely lett. Petőfi Sándor 1847. május 14-én kelt Úti levelében is megemlékezik róla: "Este felé értünk Debrecenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszín fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vasszobrán; szemeim oda tapadtak, és mélyen gondolkodtam arról, ha majd más utazó fog így gondolkodni az én sírom mellett."

"A vasgúla békésen állott közel egy századig Csokonai sírján. 1913-ban újították fel először. 1931-ben - mint Kardos Albert írja - felbukkant az a gondolat, hogy az új köztemető megnyitásakor oda kell átvinni Csokonai vasgúláját is. A debreceniek a helyi újságokban megvétózták a tervet: "A Dorottya utcában nem kell mást tenni, csak azon a helyen, ahol az évszázados sír áll, nem építenek majd házacskát a 300 négyszögöles telken, hanem megmarad szép park közepén a síremlék." A sírt többet nem bolygatták, sőt a síremléket 1938-ban átfestették és parkosították környékét."

Békében...

Ám a történetnek itt még nincs vége. Az 1950-es évek első felében a Csokonai-sírját ismét megbolygatták. Juhász Géza, a neves Csokonai-kutató egy helyi legenda nyomában indult el, hogy feltárja az emlékmű alatt nyugvó hamvakat. Juhász Géza máig is tisztázatlan forrásból merített a következőket: "A megszomorodott szívű anya (Diószegi Sára, Csokonai édesanyja) a megmaradt kéziratokat a fiának a feje alá tette a koporsóba". Juhász Géza ezeket az iratokat kereste, mikor megkapta az engedélyt az exhumálásra.

A gúlát le is emelték -, ami pusztán gondatlanságból még két évig állt a temető bejáratánál -, azonban a sírban alig találtak valamit néhány porladó csonton kívül. A homokos talaj teljesen tönkre tette a maradványokat. Ahol pedig a csont sem marad meg, ott a papírnak egyáltalán nincs esélye. Iratokat tehát nem találtak. A maradványokat az Egyetem antropológiai intézetében megvizsgálták. Hogy az óta hol vannak, nem derült ki.

A gúlát pedig két év után visszahelyezték a sírra. 1968-ban, majd 2003-ban újra felvetődött, hogy az egész síremléket áthelyezzék méltóbb helyre. A debreceniek - talán mondhatom - általános véleménye szerint az lenne igazán méltó, ha végre hagynák békében nyugodni hányatott sorsú fiukat, Csokonait.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek