Preszókratikusok a természetről
Farkas Zoltán
2007/11/13 09:40
1215 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A XIX. században a tudományok leváltak a filozófiáról, ám addig a világ tudományos vizsgálata javarészt a filozófusok feladata volt, pontosabban a tudósok egyben filozófusok is voltak és fordítva. Az első kérdéseket a nyugati gondolkodásban a preszókratikusok tették fel.

Fizikusok

Szókratesz

A preszókratika a Szókratész (Kr.e. 469-399) előtti görögség filozófiai korszaka a Kr. e. VII-V.sz-ban. Ebbe az időszakba tartozik a milétoszi (ión) természetbölcselet, a püthagóreus irányzat, az eleaták és Herakleitosz tanítása, valamint a posztparmenidésziánus bölcselet az atomistákkal, Anaxagoraz bölcseletével együtt. (Egyes filozófiatörténészek még a szofistákat is ide sorolják, ám az ő filozófiájuk lényegileg tér el a preszókratikusokétól, ugyanis nem a kozmosz, hanem az egyén és a társadalom kérdései foglalkoztatják őket.)

A preszókratikus bölcseletre általánosságban jellemzői, hogy a kozmosz (a mindenség szerkezete), annak konkrét formája, a phüzisz ([g] természet) problémái iránt érdeklődtek, ezen belül a kozmosz létrejötte (kozmogónia) és működési elve (kozmoglógia). A görög kozmogónia kindulópontja a káosz, a rendezetlen világ, amelyből egy rendezőelv folytán megszületik a kozmosz, amely már működési elvvel, törvényszerűséggel rendelkezik. Egy tekintetben azonban közös mind a káosz, mind a kozmosz - a bennük lévő alkotóelemek tekintetében. Ettől a szemlélettől gyökeresen különbözik a zsidó, keresztény kozmogónia, ez utóbbi ugyanis elfogadja a semmiből való teremtés elméletét, ami viszont teljesen idegen a görög gondolkodástól. (vö. Parmenidész)

Az e korszakban megjelent írások jelentős része a Peri phüzeosz [g], azaz A természetről címet kapta. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az első filozófusokat még fizikusoknak nevezték s nem filozófusoknak. (A filozófus megnevezést először a történeti hagyomány szerint Püthagórasz alkalmazta, aki filozófián a "megtisztító tudás szeretetét" értette.) A preszókratikusok a káoszból kialakult kozmoszt egy őselemből, az arkhéból eredeztették. Az arkhé az ősanyagon kivül (amiből keletkezett a világ) jelentette egyben azt a törvényszerűséget is, ami szerint mozognak és változnak a dolgok, valamint a tudományos kutatás alapelvét is az arkhé fogalmához tartozónak tekintették. (Maguk a preszókratikusok azonban még nem használták az arkhé kifejezést: ld. Herakleitosz -logosz, Parmenidész -"formák".)

Ráadásul egyfajta körforgás-dialektika révén közelítik meg a természetet, a (kül)világot, vagyis a kozmosz keletkezését, működését és megszűnését ciklikus körmozgásként ábrázolták, miként azt a közvetlen természet világában észlelték. (Herakleitosz pl. világéveket állapított meg, melynek leteltével minden újra kezdődik.)

Tanok és tanítók

A preszókratikán belül tematikailag -s némileg időrendi szempont alapján is- három csoportot tudunk elkülöniteni. Az elsõ csoportot (szakaszt) a milétoszi természetbölcselet és a püthagóreus irányzat ellentéte fémjelzi. A milétoszi iskolához tartozott Thalész, aki a kortársak és az utódok egybehangzó véleménye szerint is számos területen érdemelte ki az elsőséget: "ő nyerte el elsőnek a bölcs nevet", "elsőnek foglalkozott csillagászattal", "ő volt az első, aki a természetről értekezett", "ő volt az első, aki a lélek halhatatlanságát vallotta", "a fogyatkozások okát a görögöknél legelőször a milétoszi Thalész kutatta". A matematikában is őt illette meg az elsőség: ő "mutatta ki elsőnek, hogy az átmérő a kört két egyenlő részre osztja", s amivel még híresebbé tette a nevét: "elsőnek rajzolt a körbe derékszögű háromszöget". (Ezt a felismerést maga Thalész is nagy jelentőségűnek tartotta, hiszen egy egész ökröt áldozott az isteneknek.)

Geometriai tételeket is ő kezdett először bizonyítani, emiatt őt tekintik a görög matematika megalapozójának. (vö. Thalész-tétel) A legenda szerint az egyiptomi papok csodálatát azzal az egyszerű módszerrel vívta ki, ahogy egy piramis magasságát meghatározta. Thalész a vizet tartotta arkhénak, és számos (de nem mindegyik) kortársához hasonlóan úgy tartotta, hogy a dolgoknak lelkük van (hülozoizmus). Mivel nem tudták a materializmust és az idealizmust belkülöníteni, ezért egy olyan organikus tanrendszert alkottak meg, melyben a kettő még nem válik külön.

A görögség korai időszakában a bölcselők még organikus egységben szemlélték a világot (azaz nem bontották az ismereteket tantárgyakra és tudományágakra), és igyekeztek megtalálni azt az elemet, illetve azt a törvényszerűséget, amely a rendezett világot, a kozmoszt alkotja és irányítja. Thalész a vizet tekintette őselemnek. A történeti hagyomány szerint ezzel a mondással vált híressé és bölccsé: "A víz a legfőbb jó." Ezt a minden bizonnyal Egyiptomból hozott tant részletesen ki is fejtette, de mivel ő maga csak szóban tanított, így nem maradtak fenn eredeti formában a gondolatai. Filozófiai szempontból érdekes megállapítása még az is, hogy minden tele van szellemekkel, s a tárgyakban is szellemek lakoznak, csak nem érzékeljük azokat. Van persze kivétel, amely jelzi a benne lakozó lelket - pl. a mágnes vagy a borostyánkő. (vö. hülozoizmus) Raffaello: Az athéni iskola

Anaximenész a levegőt tartotta arkhénak:

"Mondják, hogy Anaximenész tanítása szerint az összes dolgok őseleme a levegő, amely kiterjedésére nézve végtelen, viszont jellegzetes tulajdonságai folytán meghatározott. Minden a levegő bizonyos fokú sűrűsödése és ritkulása által keletkezik. A mozgás öröktől való. Azt állítja, hogy amikor a levegő összetömörült, a Föld egészen lapossá vált. Ezért a Föld, ésszerű felfogás szerint is a levegőben úszik. A Nap Föld, amely mozgásának sebessége miatt lettannyira izzóvá és fogott tüzet."

Anaximandrosz viszont az apeiront tette meg minden lét alapjának:

"Szerinte a végtelen nem víz, s nem valami egyéb az úgynevezett őselemek közül, hanem egy másféle végtelen természet; ebből keletkeznek az összes egek és a bennük található világok... Nyilvánvaló, hogy Anaximandrosz, látva négy elem egymássá való átalakulását, közülük egyiket sem fogadta el szubsztrátumnak, hanem egy más, ezektől eltérő valamit tekintett ennek."

Gondolkodásuk közös jellemvonása, hogy az arkhét még valamilyen konkrét anyagi minőségre vezették vissza, hogy a világot változónak, mozgásban levőnek tekintették, és hogy nem érték be mitikus világképpel, hanem a természeti jelenségek racionális magyarázatára törekedtek.

A világ állandósága

Püthagorasz

A velük "szemben álló" irányzat ettől eltérő elvekből indult ki, amely a realisztikus filozófia helyett az intellektualizmus felé törekedett. Ez tükröződik az arkhé megválasztásában is, ugyanis az őselem nem anyagi természetű, hanem absztrakt entitás, jelesül a szám, amellyel minden leírható és megmagyarázható. Tagadták a világban zajló változás lehetőségét, azt puszta látszattá minősitették. Az érzékelés és megfigyelés helyét náluk felváltotta a matematikai gondolkodás és az intuició. A püthagóreusok szemléletét fejlesztették tovább az eleaták (Xenophanész, Parmenidész, éleai Zénon), akik az egységes világot két aspektusra bontották - a doxa- (jelenség-, látszat-)világra és az aletheia valós világára. A VAN (az aletheia) világát tekintették létezőnek, amely örök, változatlan, nem ismerhető meg pusztán az érzékszervek segítségével, hanem csakis az értelem erejével.

Ezzel a véleménnyel szállt szembe a milétoszi iskola tanítását több ponton is követő Herakleitosz, aki arkhénak a tüzet tartotta. Szerinte a kozmosz logosza ("értelme" és törvényszerűsége) az állandó változás, azaz a lét és nem-lét egymásba való permanens átmenete és dialektikus egysége, a létesülés. (dialektikus ontológia) A preszókratika eddigi két szakaszában megbúvó ellentét azonban már-már filozófiai zsákutcába sodorta a gondolkodást, de ezt a válságot sikeresen oldották meg a posztparmenidésziánus bölcselõk, akik a világ állandóságát és változó voltát, mozgását őűrhuzamosan tételezik. Az ún. újabb természetfilozófia képviselői szerint a világot alkotó őselemek önmagukban változatlanok és állandók. Pl. az atomisták (Demokritosz, Leukipposz) atomjai, Anaxagorász létcsírái változatlanok, viszont összetételük különböző lehet, azaz az elemek különbözőképpen kapcsolódhatnak egymáshoz, attól függõen, hogy az őket rendező elv (atomistáknál a véletlen, Empedoklésznál a Szeretet és a Viszály, Anaxagorasznál a Nousz hogyan rendelkezik.

Ily módon míg a felszinen állandó változás figyelhető meg, addig a kozmosz alapját képező arkhék sem mennyiségileg, sem minőségileg nem változ(hat)nak.A preszókratikában felvetett gondolatok, módszerek és meglátások termékenyitõleg hatottak a későbbi korok kultúrájára, de nem csak a filozófiai gondolkodásra. A görög bölcselet későbbi korszakában a bölcselõk figyelme a természetről/kozmoszról az egyén és a társadalom felé irányult. Ezt a váltást egyes bölcselők némiképp a filozófiai gondolkodás eltévelyedésének tekintettték.

Irodalom

Seneca és Szókratesz

  • Kirk-Raven-Shofield: A preszókratikus filozófusok Atlantisz K., Bp. 1998
  • Bertrand Russell: A nyugati filozófia története Göncöl k., 1994
  • Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete Helikon K., Bp. 1997D.
  • W. Hamlyn: A nyugati filozófia története Holnap K., Bp. 1998
  • Krémer Sándor: Bevezetés a filozófiába Szeged, 2002
  • Luciano DE Crescenzo: A görög filozófia rendhagyó története Tericum K., 1995
  • Görög gondolkodók 1. Kossuth K., 1992
  • Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei 1. Jel K., Bp. 2005
  • Walter Brugger: Filozófiai Lexikon Szent István Társulat Bp. 2005
  • Thorleif Boman: A héber és a görög gondolkodásmód egybevetése Kálvin K., Bp. 1998

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek