Problémás osztály - Csak az osztályfőnöké a felelősség?
2014/11/18 08:00
1276 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Mit jelent ez a fogalom, hogy problémás osztály? Én úgy értelmezném, hogy egy olyan osztály, ahol a pedagógusoknak nagyon nagy erőfeszítésébe kerül, hogy a tananyagot meg tudja tanítani, vagy akár szóhoz tudjon jutni, vagy le tudja a tanulók aktív figyelmét kötni. Persze mindez a tanulók magatartásából adódóan. Az a tapasztalatom, hogy ez a probléma ma már elég gyakori, elsősorban felső tagozaton.

Azt nem kívánom taglalni, hogy milyen összetételűek ezek a gyermekcsoportok, mert lehet, hogy más-más. A jelenség a lényeg : előfordul, hogy munkánk során olyan akadályba ütközünk, ami nem arról szól, hogy mennyire tudományosan és magas fokon adjuk át a tudást a tanulóknak. Az a feladat, hogy az alapvető fegyelmet betartassuk órán. Mivel érintett vagyok – e kérdésben, mint osztályfőnök, ezért szeretném megosztani az megélt, mindennapos problémákat és megoldási lehetőségeket.

Az osztályfőnök feladata

Minden – mondanánk, ami az osztályával kapcsolatos probléma megoldását illeti. Közösségépítés, házirend betartásának megkövetelése, tanulók tanulmányi munkájának, hiányzásainak, magatartásának nyomon követése és még sok-sok dolog. Azt tapasztalom, hogy egy olyan osztállyal, amelyben rengeteg probléma merül föl ( szociokulturális hátterükből is adódva )napi szinten, hatalmas energiát, időt, odafigyelést igényel az osztályfőnök részéről. Az osztályban tanító pedagógusoknak is nehézséget okoz.

Osztályfőnök, pedagógus - ki mit vár el a másiktól?

Ez a kérdés kissé kényes lehet, de beszélni kell róla. Sokszor nem jut arra idő a mindennapokban leüljünk és megbeszéljük a felmerülő kérdéseket. Sokszor nem is merjük egymás előtt nehézségeinket, kételyeinket megosztani, mert félünk, hogy ettől kevesebbnek fogunk látszani. Pedig nagyon fontos lenne a kommunikáció, beszélgetés egymás között és nem csak és kizárólag annyi, hogy „már megint nem tudtam az osztályodban tanítani, szólj már rá XY-ra, mert most messzire ment,  A.B. egész órán nem csinált semmit…stb.” Találkoztam olyan esettel, amikor a szaktanár elvette az ellenőrzőt a tanulótól és az osztályfőnöktől várta el (és tette az asztalára), hogy adja vissza a gyereknek. Az osztályfőnök nyakába, pedig zúdul a panaszáradat, a kritika, az elvárás. Az osztályfőnök, mivel van annyi kötelességtudata felvállalhatja, és megpróbálhatja megoldani a problémákat, de egy idő után kiég, belefárad és szakmailag leértékelheti saját magát, mert nem tud eredményeket elérni, ahogyan ezt elvárják tőle.

rosszgyerekek520

Fontos a fejlődés

Abba a játszmába nem szabad belemenni, hogy kinek mi a hatásköre és feladata. Hogy az osztályfőnök oldjon meg majdnem minden nevelési helyzetet, az egy messzemenően téves felfogás. Ez nem általános felfogás, de létező. Amikor a szaktanár, pedagógus, belép a terem ajtaján, akkor már ő a felelős abban, ami az órán történik, vagy nem történik. Képzett szakemberek vagyunk, igaz nem minden helyzetre és körülményre, de elméletileg meg kell oldanunk bizonyos dolgokat. Egy problémás osztály esetében, azt, hogy hogyan lehet a magatartási nehézséggel küzdő, impulzív, kiszámíthatatlan viselkedésű, váratlan helyzetekre felkészülni, a legegyszerűbb válasz az önképzés. Olvasni, kutatni, újra tanulni, hospitálni és konzultálni egymással, szakemberekkel. Egy fontos pedagógusi és emberi tulajdonság szükséges ennek végrehajtásában, az az önismeret. Meglévő kompetenciáink tudatosítása, fejlesztése, annak képessége, hogy belássuk, nem csak a gyerek a hibás, a gonosz, a neveletlen, hanem szemléljük magunkat külső szemmel. Vizsgáljuk meg, hogy nekünk biztosan nincs-e szükségünk változtatásra a módszerekben, feladatokban, szemléltetésben, kommunikációban. Az érintett gyermekcsoport erre az utolsóra rendkívül érzékeny. A pszichológia, fejlődéslélektan, vagy egy kevés gyógypedagógiai tájékozódás nagyon hasznos lehet.

Magad uram...

Visszautalnék az ellenőrzős példára, és egy hasonlót osztanék meg. A pedagógus a tanítási órán ( 8.o.) elveszi a tanuló telefonját, mert használta. Ezt követően átadja az osztályfőnöknek: „ B.C.- től elvettem a telefont, de ne add már vissza neki, csak ha a szülő jön érte.” Ezekre a helyzetekre az a megoldási javaslatom, hogy amit egy pedagógus elkezd, fejezze is be. Ha ő vett el valamit a tanulótól, intézze a továbbiakban ő. Azért fontos ez, mert a gyerek nem attól a személytől kap visszajelzést, akivel konfliktusba keveredett és nem azzal a személlyel zárja le a történetet, akivel kellene. Az osztályfőnök nem képes arra, hogy kollégáknak a tekintélyt kiharcolja. Ezért mindenkinek magának kell kutatnia.

Egymással kommunikálva

Már alkalmaztuk azt a módszert problémás csoport esetében, hogy az osztályt tanító pedagógusok és a vezetés összeültek ( osztályfőnöki kezdeményezésére) esetmegbeszélésre. Közösen hoztunk döntést, javaslatokat tettünk, beszélgettünk. Egymástól tanulva is akár. A lényeg a kommunikáció, egymás segítése. Az óralátogatások is segítséget nyújtanak, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét.

Kezdd magadon a változtatást

Annak tisztázása, hogy nem minden helyzetet, és eseményt az osztályfőnök bonyolítson, oldjon meg. Világossá kell tenni a feladatok felelőseit. Azt látom, hogy még így sem merjük sokszor elmondani őszintén nehézségeinket, tehetetlenségeinket. Konkrét megoldást nem tudunk mondani egymásnak, de javaslatokat, ötleteket, biztatást igen. Ha változást szeretnénk elérni egy problémás tanulócsoportnál, akkor először magunkon kell elkezdeni dolgozni. Segíteni egymást a felismerésben, hogy ez nélkülözhetetlen a siker érdekében. Megéri a fáradozást, ha nekiülünk és képezzük magunkat. Ne várjuk, hogy az osztályfőnök majd az én órámon rendet tart. Ott magunkra vagyunk utalva, nekünk kell megbirkózni a feladattal.

Takács Ilona

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek