Republikánus költő - dinasztikus alkony
Kormos Edit
2003/12/01 21:43
988 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Mini tananyagunk nem a klasszikus, teljességre törekvő műelemzést követi. Az elemzés technikájának csiszolása, egy-egy szempont szerinti "szoros olvasás" bemutatása a célja.
„"Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli."”

Lírai realizmus - lírai közvetlenség?

Lehet-e politikai üzenete egy ilyen tréfás, szinte mesélgető hangvételű versszakkal kezdődő műnek? És ha igen, hogyan követheti, hogyan kapcsolódhat erőltetettség nélkül hozzá? Petőfi népies hangvételéről szólni már közhely. A dolgok mögött azonban érezni kell az "akkor" és a "most" közötti különbséget.

Az Alföld mint lírai közhely

Igen a végtelen puszta, a maga határtalanságával természetesen a "szabadság" jelképe. De tudjuk-e, hogy az Alföld (mint lírai táj) csak a felvilágosodás során lesz költői téma? És az Alföld csak Petőfi nyomán válik új tájeszménnyé? A mai elemző már ezeket a megállapításokat kész tényként kezeli, és ezért nem mindig érzi olyan hatásosnak a lírai táj elemeinek szimbolikáját.

„Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.”
„Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.”

A tél egy meleg szobából nézve

Válasszuk első szempontunknak a lírai alany nézőpontját. Honnan nézi a téli pusztát?
A második és a harmadik versszak csupa-csupa méltatlankodás. A hiány leltára. A "nincs", "sem", "nem" szavak a teljes hiány világát rajzolják meg. Az első versszakban felvázolt kikelet (tavasz) - nyár - ősz évszakkör után, melyek értékkel, hangokkal, élettel teliek, most a csend, a némaság világát festi meg. A vers első szerkezeti egységét alkotja ez a három versszak. És még felülről nézve (nap) sem látni semmi érdekeset. Ez bizony a szobában zsörtölődő, tétlenségre kárhoztatott ember nézőpontja.

„ Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.”
„ Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? ”
„ De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.”

Élet a hó alatt

A következő szerkezeti egységet az életképek alkotják. Míg az első rész a természetet mutatta be, most az emberi világot láthatjuk. Igazi petőfis, idillikus képekkel jelenik meg a korábbi részből hiányzó élet. Egy teljes versszakot kap a pipára gyújtó béres. Ez a lelassult mozgás, a mozdulatlanság, a csapláros és csaplárné "téli álma" mind-mind a téli világ, a hó alatt "áttelelő" élet nagyszerű képei.
Még itt is fellelhetők a hiány (nincs vendég, mulatság), a korábbi évszakok élettel teli világa utáni vágyakozás (Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül) jelei.

„ Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.”
„ Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holl ”
„Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.”

A látványból látomás, tájképből politika

Az előző rész lelassult emberi cselekvésével éles ellentétben állnak az utolsó három versszak dinamikus cselekvései. A természeti erők küzdelme, kavargás, szikrázás, birkózás a váltás készítik elő. A látvány megváltozása társadalmi utalásokat rejt magában. Bár ködbe burkoltan, szinte alig észlehetően, de megjelenik a "betyár".

Alakja nem kriminológiai betét, a hatalommal szembeforduló, a törvénnyel szemben álló hőst jelképezi. A farkas és holló mitikus állatok, s a hollót nem túl nagy erőltetettséggel még a kivégzőhelyhez is köthetjük. A téli táj látványából, társadalmi utalást is hordozva magában, látomás keletkezett.

Republikánus költő - dinasztikus alkony

Az utolsó versszak a táj, a természet egy elemét politikai üzenetként jelképpé avatja: "kiűzött király" a nap. A nap, amely korábban rövidlátó vénként botorkált a kiüresedett pusztán, az alkonyatban már bukott zsarnokként távozik. Az alkony színei jelennek meg a vers utolsó versszakában. A leeső "véres korona" egyszerre sűríti magába a vöröslő napnyugtát és Petőfi sommás ítéletét a monarchiáról, a korabeli Magyarországról.

Ekkor már egy kiegészítő információ, a vers dátuma is jelentőssé válik: 1848. január. Az irodalom egyik szépsége: a költő és olvasója együtt "nézik" a tájat. És ennek az utolsó sornak köszönhetően már nem a telet látjuk. Pedig a "tavasz, a hajnal" nincs is "beleírva" a versbe!

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek