Romák az oktatásban
2003/05/30 12:22
1130 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A közoktatásban részt vevő romák helyzetéről készült felmérések továbbra is azt igazolják, hogy a cigány tanulók számára az érettségihez való eljutás a mai napig óriási küzdelmet jelent. A továbbtanulásra gyakran az adja számukra a motivációt, hogy kitörhetnek abból a közegből, ahonnan származnak és megszabadulhatnak a társadalmi előítélettől.

A legtöbb cigány fiatal számára az érettségi, majd az azt követő felvételi még mindig szinte elérhetetlen célként lebeg. Sokan előbb szakiskolát végeznek el, majd kétéves érettségi után vágnak neki az egyetemnek.

Bár a felsőfokú intézményekbe a roma tanulók ugyanakkora eséllyel jutnak be, mint nem roma társaik, a középfokra bejutásnál már hatalmas esély különbség van.
A cigány tanulók 80 százaléka szakiskolákba jár, míg az összlakosságnál ez az arány 30 százalék. A tanulmányok általában a szocializációs eltéréseket, a nyelvi problémákat, a szociális helyzetet és a hátrányos megkülönböztetést jelölik meg az elmaradás okaiként. Mindent összevetve elmondható, hogy a roma tanulók, mind az általános, mind a középiskolában a rossz felszereltségűek közé járnak. Ráadásul tanáraik képzettségben és felkészültségben is legtöbbször elmaradnak más iskolákba tanítóktól. A roma diákok által frekventált középiskolák nem tartoznak a magas felvételi arányú iskolák közé.

A demográfiai adatok szerint az összlakosságban az utóbbi két évtizedben egyharmadával csökkent a születések száma, míg a cigány kisebbség aránya exponenciálisan nő. Jelenleg az általános iskolások egytizede roma, 2030-ra ez az arány 20 százalékra emelkedik. A közoktatás újragondolásában az integrált oktatás és a pozitív diszkrimináció egyre erőteljesebb hangsúlyozása és megvalósítása remélhetőleg kedvezőbb pozícióba jutattja a roma gyermekeket.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek