Spanyolország a 20. sz-ban - 2. rész
Farkas Zoltán
2003/07/01 22:39
1273 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Spanyolország történelmi sorsfordulókban semmivel sem volt szegényesebb a század második felében, mint az elsőben. Ha nem hiszed, olvasd el a cikket!

A köztársaság kikiáltásától a polgárháború pokláig

Jelenet a polgárháborúból

Az új kormánynak olyan változásokat kellett volna rövid időn belül elérnie, amit Európa más népei több évtized alatt éltek át. Valódi társadalmi földindulásra lett volna szükség az elvárások teljesítéséhez, és ez önmagában hordta a rendszer legitimációjának, megerősödésének a nehézségét is.

Meg kellett volna oldania földosztást, az egyház mindenhatóságának a megszüntetését, a fegyveres erők átszervezését, a kulturális és oktatási modernizációt, a demokratizálást a jogrendszerben, és mindezzel együtt a félsziget regionális sajátosságaiból adódó nehézségekre is gyógyírt kellett volna találni.

Az egyházzal való konfliktus látszólag az oktatás kérdése miatt állandósult, valójában az egyház szerepének teljes újraértelmezését kívánta a kormányoldal. Az antiklerikalizmus mellett felvállalt másik konfliktusforrás a hadsereg lett. A túlméretezett katonai vezetőréteg létszámát indokoltan csökkenteni kellett anyagi okokból, de közülük a kormányellenes politikai nézetei miatt veszélyesnek számító réteg mereven ragaszkodott volna a diktatúra korában megszerzett befolyásához.

A gazdasági válság azonban még érezteti hatását, vagyis sem az ígért agrárreformra, sem az ipari beruházásokra nem került sor. Így miközben a republikánus-szocialista kormány folyamatosan felőrlődött, az egyre gyakrabban nemzetiszocialista nézeteket hangoztató jobboldal mind nagyobb befolyásra tett szert. A politikai szövetség tehát formálódóban volt a köztársaság ellen: az olasz, majd német mintán felbuzduló jobboldal, a katonaság és az egyház összefogása a tradicionális értékek védelmére való hivatkozással megerősödött.

Épp ennek a veszélynek a felismerése és az ellenében meghirdetett kommunista ideológia terjedése állt az 1934-es asztúriai munkásfelkelések hátterében. A lázadás leverését Franco tábornok irányította és az afrikai hadtestek hajtották végre. Fontos lesz még ez az egymásra találás is. A megtorlás borzasztó volt, még akkor is, ha maguk a felkelők szintén követtek el súlyos atrocitásokat. Spanyolország mérsékelt politikusai úgy érezték, hogy ezután nem lehet megegyezést teremteni a különféle politikai erők között.

A politikai élet azonban megint nem várt fordulatot vett: 1936-ban a népfront megszületése visszahozta a demokratikus fordulat végig vitelének lehetőségét. A demokrácia és a szélsőséges ideológián alapuló katonai rend hívei között a polgárháború azonban elkerülhetetlennek tűnt.

A külső - német és olasz - segítségnek köszönhetően, és az egyház által a keresztény értékek védelmére meghirdetett új keresztes háború ideológiájára támaszkodva a francoista afrikai hadtestekre épülő hadsereg győzelmet aratott. Franco, a caudillo (vezér) státuszát megszerezve egy, az idők során átalakuló katonai diktatúrát tartott fenn egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig. A hadiállapotot a véres megtorlások és a megfélemlítés légkörének fenntartása érdekében 1948-ig fenntartotta.

Franco irányt mutat

A rombolásból építésbe - végállomás: Európa

Az 1992-es olimpia hivatalos logója

Az új politikai rendszer gazdasági eredményei kétségbevonhatatlanok. A polgárháborút és a kívülről szemlélt világháborút követő évek nyomort hoztak az országra, majd az 50-es évektől, a hidegháború légkörében stratégiailag felértékelődő országba katonai támaszpontért cserébe érkező amerikai tőke jelentős mértékben hozzájárul a fellendüléshez.

A gazdaság erejét növelte szintén az 50-es évek végétől tapasztalható nyitás az európai országok piacai felé, valamint a turizmus állami támogatása. Politikai értelemben Franco uralma a részvételre igényt nem tartó, apolitikus többségre támaszkodott, e téren apátia uralta a közéletet.

Ennek a befolyásnak az erősítését szolgálta a kultúra, az oktatás és a média ideológiai ellenőrzése, a rendszer dicsőítő szócsöveként való használata is. A propaganda része volt az egységes spanyol nemzeti érzés meghirdetése is, ennek viszont az lett a következménye, hogy a francoellenesség többek között szeparatista köntösben jelent meg a rendszer erejének gyengüléskor. Megint csak a látszólag kiismerhetetlen politikai játszmák következtében megjelent az ellenzéken belül egy igen befolyásos csoport: a reformpapságé.

A 60-as évek vatikáni fordulatai után a spanyol papok egy része úgy érezte, hogy hazája érdekében szólnia kell, és szembe kell fordulnia avval a rendszerrel, amelynek létrejöttében egykor oly fontos szerepet játszottak elődei. Franco rendszere azonban nem tűrte ezt a másként gondolkodást: a katolikus Spanyolországban több papot börtönöztek be ebben az időszakban, mint Európa többi országában együttvéve, beleértve a kommunista országokat is.

Franco már 1969-ben kijelölte utódát Bourbon János Károly herceg személyében, evvel a monarchia restaurációját is elfogadtatta. A caudillo úgy vélte, rendszere változatlan formában tovább élhet majd az utód irányítása alatt, de a történelmi események újból sokaknak váratlan fordulatot hoztak. Az uralkodó 1976-ban a teljesen ismeretlen politikust, Adolfo Suarezt bízta meg a kormányfői teendőkkel, és ő lesz az, aki a királyi támogatás biztos tudatában levezényelte a demokratikus átalakulást Spanyolországban.

Megtörtént az egyházzal való kiegyezés, a demokratikus jogrend megteremtése az új alkotmány elfogadtatása után, de a szeparatizmus problémájával ő sem boldogult. Az egyébként 1959-ben alakult ETA baszk terrorszervezet nem fogadta el a felajánlott széleskörű autonómiát, és a fegyveres harc folytatását helyezte kilátásba.

Spanyolország már szocialista kormányzással lett tagja 1986-ban az Európai Gazdasági Közösségnek, ami jelentősen felgyorsította gazdasági fejlődését. Úgy tűnik az "europeisták" végül sok-sok nemzedékkel később ugyan, de végérvényesen győzelmet arattak a kaszticisták felett.

Forrás

  • 20. századi egyetemes történet I. és II. kötet. Korona Kiadó, Bp. 1995
  • G.de Cortezár - G. Vesga: Spanyolország története. Osiris Kiadó, Bp. 2001
  • P. Vilar: Spanyolország története. Gondolat Kiadó, Bp. 1984
  • http://mineria.iespana.es/mineria/historia.htm

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek