'T' a köbön - Irodalompolitika az írótábor életében (II.)
Kormos Edit
2003/07/09 11:54
1205 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Tokaji Írótábor az irodalom és társadalom kölcsönhatásának bemutatásra kiválóan alkalmas modell. Egykor, amikor csak egyfajta és egységes gondolat létezhetett, Budapesten és Tokajban, városon és falun, gyanús törekvés volt.

A vízválasztónak tekinthető 1989-es tanácskozás, amely már nem partikulás részletekben kívánta csak megjeleníteni saját maga (és a hivatalostól eltérő) igazát a "A magyarság és Európa" címet viselte. Ezzel már szakított a "nagy testvérre" való szüntelen figyeléssel. A következő évben pedig a "Hattyúnyakú görény" - avagy az irodalompolitika anatómiája című konferenciájával pedig leszámolt a múlttal. Ezzel a visszatekintő, múltat idéző és lezáró tanácskozásnak a felidézésével egy jellegzetes politikai és irodalmi korszak mutatható be.

"Az irodalom - maga történet, az irodalom a történés, az emberek cselekvése, neki története nincsen."

József Attila: Kisebb töredékek, feljegyzések
A szocialista korszak sajátos olvasói attitűdje a "sorok között való olvasás". Bármely napilap látszólag közömbös híre is jelenthetett valami szövegen túli, mögötti üzenetet. Klasszikus példa: "A hazánkban ideiglenes állomásozó Vörös Hadsereg tisztjeinek öröklakásokat adtak át X. városban." Vagy a másik kedvenc: "X. Y. elvtársat, érdemei elismerése mellett, saját kérésére felmentették viselt állami vagy pártbeli tisztsége alól és új megbízatást kapott."
Az előző vagy egy ügyetlen fogalmazás, vagy egy nagyon ügyes, burkolt rendszerkritikának felfogható üzenet, a második a leváltás, kirúgás eufémizmusa volt.

Az irodalomnak, és általában a művészeteknek nagy jelentőséget tulajdonítottak a szocializmus korszakában. Az agitáció direkt eszközeként, az eszmék terjesztését, "a nép" nevelését, felvilágosítást szolgálta. Az ideológiai keret a "szocialista realizmus" volt. A művek és alkotók kezelésének módja pedig: támogatni, tűrni és tiltani, vagyis a "három T".

Megközelítések

a hivatalos (irodalom)politika - az írótábor tanácskozásai
merev társadalmi kép - "élő térkép", a rétegek bemutatása
a szocializmus ereje "a munkásosztály" - a "munkássors" bemutatása
kötelező, központi célok => "a jövő" - "a jelen" => a részletek bemutatása
összegezve: elvonatkoztatás - összegezve: életszerű


A Tokaji Írótábor első korszakában az éves témákkal a magyar élet mindennapjait szerette volna megjeleníteni. Ezzel a "támogatott" és az "eltűrt" kategóriák határán mozogva próbálta tágítani mozgásterét. A szocialista eszmék "uniformizáltságával" a szocialista mindennapok "emberarcúságát" állította szembe. Saját meghatározása szerint egy "élő térkép" készítése volt a célja. Ha azonban a korszak "sorok között való olvasás" technikájával nézzük ezt a megközelítést, akkor ez már burkolt rendszerkritika, hisz a valóság (családok széthullása, demográfiai csökkenés, aprófalvak elnéptelenedése, stb.) gyakran lehangoló volt a sikerpropagandához képest.
Az Írószövetség "csendes lázadása" 1981-ben kezdődik, a lengyelországi események (gdanski tüntetések, a Szolidaritás betiltása, a katonai szükségállapot bevezetése) újból aktivizálják a másként gondolkodókat. Az "irodalom túlzott szuverenitása" ingerli a hatalmat, és 1986-ban hadat üzen. A "Mozgó Világ" és a "Tiszatáj" szilenciuma és az írótábor 1987-es kényszerszünete a válasz.

Ha ezt az ábrát egy olyan, egymáshoz képest elforgatható köröknek képzeljük, ahol a belső kör szereplői (író, olvasó és mű) tetszőleges párral találkozhatnak (politika, művészet, társadalom, műveltség), akkor érdekes párhuzamokat vagy ellentétpárokat kaphatunk.

Mennyire kezelhető az irodalom?
Mennyire teljesítenek megrendelést az írók?
Van-e művészi szabadság?
Mi az "irodalompolitika"?" A belső kör már önmagában érdekes. Ez pedig csak a művészetről szól. Az irodalom érdekes területe a nyelvhasználatnak. Produkció és recepció: vajon célba ér-e a művészi üzenet, vajon van-e egyáltalán üzenet, és nem csak az olvasó "felajzott" képzelete tulajdonít jelentőséget a szövegnek (Közismert Arany János megjegyzése: "... gondolta a fene!). Mert ha a "regény írja önmagát", és a vers "hangzó szöveg - sajátos és egyéni nyelv(használat)", akkor miért tulajdonít a hatalom oly nagy jelentőséget, hogy milyen prózai és lírai szövegek születnek?
Hasonló a helyzet, ha a mű üzenete egyéni értelmezés.

Mit jelenthet egy írótábor? A tanácskozásokon gyakran használt metafora volt a "szekértábor". Ez természetesen lehet "támadó", "kirekesztő", de ugyanígy lehet "védekező" is. A bírálatokban gyakran hangzott el a "szekta" minősítés. Ez a kor politikai gyakorlata szerint a bevett gyakorlattól, ideológiától való eltérésre utalt. Ehhez gyakran értékítéletet is kapcsoltak, mint "irodalmon kívüli, irodalmon aluli".
Ha a szekta fogalomkörében gondolkodunk, akkor a dogma, kánon, illetve eretnek, sőt inkvizíció szavak is eszünkbe juthatnak. Ezekkel pedig jól leírható az irodalompolitika, az irodalom átpolitizálása. A "hattyúnyakú görény" Illyés Gyula találmánya, a "fennkölt hattyú", mint az irodalom (a művészet), a görény, pedig a maga negatív asszociációival az ezt rendszabályozó hatalom. A kettő hibridje pedig...?!

Az 1990-es tanácskozás (a választások után vagyunk) vitaindítóját Kiss Gy. Csaba és Radnóti Sándor tartják. Egyik summája az, hogy "a jó irodalompolitika az, hogyha nincs irodalompolitika". Ez a korábbi korszak irodalompolitikája hivatalos sírbeszédének is tekinthető. A másik pedig: "... nincs teljesen szabad irodalom", mert a gazdasági monopóliumok, a média, a piac... szintén befolyásolják. Ez pedig a kezdődő korszak veszélyeit vetíti előre.
A tanácskozás hozzászólásainak megállapításai az 1988-as "Kulturális ökológia - kulturális környezetvédelem" téma tanulságaira rímelnek. Annak kulcsszavai "az infantilis állampolgári tudat, az értékválság, a kultúra erodált állapota, stb." voltak.
Az itt megfogalmazott prioritás, "a nemzeti identitás megőrzése" az 1989-es "A magyarság és Európa" konferencián az "értelmiség fontos szerepének" hangsúlyozásával bővült, mert nemzeti sorskérdéssé emelte a kultúrát. Az irodalompolitika nélküli állapot helyzetrajza egy új jelenséget fedezett fel, a központi irányítás nélküli maradt "magyar kultúra megosztott". A többpárti rendszer politikai erővonalai szerint differenciálódtak a résztvevők. A további tanácskozások irányvonalát jelölte ki a következő hozzászólás: "... ezért fordítom meg a Veres Péter-i állítást, ... hogy nem azt fogjuk keresni, ami összeköt bennünket, azt hiszem ez az, ami adott, hanem azt, ami elválaszt, és akkor vitatkozhatunk, és akkor valóban beszélgethetünk." Mielőtt meghökkennénk, gondoljunk vissza az elejére, nem az volt a baj, hogy ugyanazt kellett volna gondolni, látni a művészeknek.
Kérdések:

Mi az az eufémizmus?
Mi az a prioritás?
Mi a véleményed az irodalom, a művészek befolyásolhatóságáról? Rendelhet-e "a hatalom" műveket?
Hogyan befolyásolhatja "a piac" a művészetet, az irodalmat?

Pdictus

Szakirodalom:

Székelyhídi Ágoston: A Tokaji Írótábor 1971-2001, Bíbor Kiadó 2001
Mozgó Világ
Tiszatáj

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek