Tippek az olimpiára
Tarcsay Tamás
2004/06/25 08:04
788 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az athéni olimpiai játékok megnyitójához közeledve a közérdeklődés egyre inkább e nagy sportesemény felé fordul. Mi is szeretnénk a közízlést szolgálni, és így matematikai módszerekkel próbálunk tippeket adni az olimpia néhány számának győztes eredményére vonatkozóan.

Négy évvel ezelőtt a Fizika rovatunkban megjelent egyik cikk egy táblázatot tartalmazott, amelyben néhány sportág győzteseinek eredményei szerepeltek 1896-tól napjainkig.
"Tippgyártásunk" alapjául elsősorban ezt a táblázatot választottuk. 1986-tól 1992-ig az adatokat alapnak tekintettük. Az ebből készült eredmény - idő függvényeket a TI InterActive program alkalmazásával különböző elemi függyvényekkel közelítettük. Ezekbe helyettesítettük a 1996, 2000 és 2004 értékeket. Az első két helyettesítési értéket összevetettük a tényadatokkal, és az így kapott eredményekből születtek a tippjeink.

Hogy hogyan? Nézzük ezt meg a konkrét esetekben!

100 méteres férfi síkfutás

A közelítések az utóbbi két olimpián a tényleges eredmények körüli értékeket adnak. Érdekes, hogy rosszabb eredményt csak a másod- és negyedfokú közelítés ad.

  1. tippelési mód: Ha képezzük a lineáris, a másodfokú és a harmadfokú közelítéssel kapott tippek számtani közepét, akkor a tippünk: 9,77 másodperc. Ez egy óriási időeredmény lenne, hiszen két század másodperccel jobb az érvényes világcsúcsnál.
  2. tippelési mód: Ha az összes kiszámított közelítés átlagát képezzük, akkor a tippünk 9,83 másodperc - még ez az eredmény egy század másodperccel jobb, mint az érvényes olimpiai csúcs.

Férfi távolugrás

A negyedfokú közelítés ismét kilóg a sorból, a többi viszont valóban csodálatos eredményt jósol, különösen akkor, ha megnézzük az utóbbi évek VB és EB eredményeit (2002. EB: 808 cm; 2003. VB: 832 cm).

  1. tippelési mód: A táblázatból látható, hogy mindegyik közelítés a ténynél jobb eredményeket jósolt 1996-ra és 2000-re is. Ha meghatározzuk az egyes közelítéseknél, hogy ezekre az évekre a tényleges eredmények hányszorosát adják, és ezeknek az arányoknak a számtani közepével osztjuk a 2004-re "jósolt" eredményeket, és az így kapott tippeket átlagoljuk, akkor a tippünk 857 centiméter. Szembetűnhet, hogy a negyedfokú közelítés a többiektől nagyon eltér. Ha ezt kihagyva újra elvégezzük a fentebb vázolt számolást, akkor a tippünk 865 centiméter.
  2. 2. tippelési mód: Ha a legjobb és a legrosszabb tipp átlagát vesszük, akkor a tippünk 862 centiméter, míg az összes többi közelítés átlaga alapján a tippünk 885 centiméter.

Férfi magasugrás

Ebből a táblázatból már egyértelműen kiderül, hogy a negyedfokú közelítést figyelmen kívül kell hagynunk, de még a harmadfokú közelítés is nagyon rossz eredményt ad. A 2002-es EB-n 229 cm, és a 2003-as VB-n 232 cm kellett az aranyéremhez, ezeknek az eredményeknek talán a lineáris és a logaritmikus közelítés mód tippjei felelnek meg a legjobban.

  1. tippelési mód: Ha a távolugrásnál alkalmazott első módszer esetében már bemutatott korrekciót elvégezzük az egyes közelítéseknél, és az így kapott tippek móduszát (leggyakrabban előforduló adat) képezzük, akkor a tippünk 239 centiméter.
  2. 2. tippelési mód: A negyedfokú és harmadfokú közelítést figyelmen kívül hagyva a közelítesek átlagánál 1996-ban mintegy 21 centiméterrel, 2000-ben 17 centiméterrel ugrottak jobbat, így hasonló a korrekcióval a tippünk 237 centiméter.

Néhány sportág eredményei (férfiak, 1896-2000)

Néhány sportág eredményei (nők, 1912-2000)

A felhasznált eredményeket a már említett Sulinet-cikkből, valamint

  • Kahlich E. - Gy. Papp L. - Subert Z.: Olimpiai játékok 1896-1976
  • Kahlich E. - Gy. Papp L. - Subert Z.: Olimpiai játékok 1980
  • Olimpiai Kalauz sportbarátoknak, tévénézőknek 1996
  • Olimpiai Kalauz sportbarátoknak, tévénézőknek 2004

kiadványokból vettük. A táblázatokban található eredményekből - a sportágakat az alapján választottuk, hogy minél régebben és folyamatosan műsoron legyenek - az egyes közelítésekkel további tippek készíthetők, ezt már az Olvasóra bízzuk. Jó játékot és jó szurkolást kívánunk!

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek