Van másik iskola!
Sulinet
2012/11/27 16:55
1556 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

2012. november 23-án és 24-én két napos iskolaválasztó rendezvényt tartott az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, a Jövő Iskolája és a Kincs Magazin.

vanmasiskola_3

Fotók - Dobrik Rezső

Az esemény célja a családok és a szakma tájékoztatása a független iskolák működéséről, valamint az iskolaválasztás lehetőségeiről, a beiskolázás folyamatáról.

A két nap során ötven iskola mutatkozott be az érdeklődőknek, a látogatók pedig izgalmas beszélgetéseken vehettek részt.

vanmasiskola_7

Pénteken a megnyitót követően szakmai konferencia kezdődött, melyen részt vett Pokorni Zoltán képviselő, a Magyar Országgyűlés Oktatási Bizottság elnöke, Radó Péter tanácsadó, oktatáspolitikai elemző és Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, valamint az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője. A beszélgetés azt a kérdést járta körül, merre halad illetve hogy merre haladjon a közoktatás.

vanmasiskola_1

A kerekasztal beszélgetést követően a második előadás idejére a nagyelőadó nyílt színi fórummá alakult, ahol pedagógusok, intézményvezetők, oktatási szakemberek és érdeklődő szülők vitatták meg a legfontosabb kérdéseket annak mentén, mit kínál, mivel ad többet egy alternatív oktatási rendszerben működő iskola. Horn György Vekerdy Tamás pszichológussal és Winkler Márta pedagógussal beszélgetett arról, hogy miben is más az alternatív iskola, mi az a többlet, amit egy ilyen intézmény a gyereknek és a szülőnek megadhat.

vanmasiskola_6

Horn György elmondta, mennyire negatív manapság az alternatív iskolák megítélése. A legtöbb szülőben olyan sztereotípiák rögzültek, hogy az alternatív iskolák nem teljesítményorientáltak, az ide jelentkezők pedig link, vagy hátrányos helyzetű gyerekek, aki nem tanulnak semmit. A valóság természetesen nem ez. Horn György elmondta, mennyire sokat számít a projekt és epocha alapú tanítás, milyen jelentősége van a személyre szabott értékelésnek és a differenciált tanulásszervezésnek.

Vekerdy Tamás arról beszélt, hogy bár a nyolcvanas évek végén megjelenő alternatív oktatás úttörőnek számított, mára 3-400 ilyen módszertan szerint működő iskola létezik, így a piaci igények kielégültek. Horn György azzal érvelt, hogy ennek ellenére esik az alternatív iskolákba jelentkezők száma, a szülők 3-5 százaléka választ gyermeke számára alternatív iskolát. A beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódott, a felszólalók között pedig szülők is voltak. Többen jelezték, hogy az is gondot jelnet, hogy sokszor nincs már hely az általuk kiszemelt iskolákban, így „kénytelenek” hagyományos általános-, vagy középiskolát választani.

vanmasiskola_2

Winkler Márta arról beszélt, mennyire kevéssé vonzó manapság a pedagógus pálya, annak ellenér, hogy a jó tanár legfontosabb ismérve a teljes elköteleződés. „Nincs szebb munka a pedagógiánál” – mondta a szakember.

A gond azonban nem csak az, hogy kevesen vállalják a továbbképzést, a sok plusz munkát, amivel az alternatív iskolák pedagógusainak szembe kell néznie, de egyre kevesebben mennek tanárnak. Vekerdy Tamás elmondta, mennyire furcsállja, hogy sok fiatal választja a menedzseri pályát annak ellenére, hogy ez mennyi kötöttséggel jár, míg a pedagógus pályában ott rejlik a személyes fejlődés, az egyéni szabadság és az innováció lehetősége.

vanmasiskola_5

Több szülő tette fel azt a kérdést, hogy miért jó, ha a gyermekét az alternatív iskolák egyikébe járatja? Horn György elmondta, hogy az alternatív iskolák saját finanszírozásuk révén olyan működési egységek, melyek a szülőknek tartoznak elszámolással, ezen keresztül pedig a családnak tartoznak felelősséggel. A család a legfontosabb egység minden alternatív iskola számára, rajtuk keresztül pedig természetesen a gyermek, akit annak képességei szerint és a benne rejlő lehetőségekhez mérten igyekeznek fejleszteni.

vanmasiskola_4

Horn György zárásképpen elmondta, fontos lenne megváltoztatni azt a szemléletet, mely szerint az alternatív iskolák elsősorban a problémás gyerekekre építenek. Az ilyen iskolák nem a szabadosságról szólnak, csak emberközpontúan kívánnak tanítani. Vekerdy Tamás egy idézettel zárta beszélgetést: „minden épít, ami lehetséges és minden rombol, ami kötelező.”

vanmasiskola_9

Információk a rendezvényről a honlapon és a Facebookon.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek