Virágok vetélkedése
2003/11/18 21:42
2187 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A tárgyábrázolás egyidős az emberi ábrázolással. Önálló művészi témává, kellékből-statisztából főszereplővé, azaz csendéletté csak valamikor Caravaggiónál vált, hogy változatos tematikájával a XVII-XVIII. századi protestáns Hollandia polgári ízlést követő csendéletfestőinél érje el a csúcsát.

A tárgyábrázolás egyidős az emberi ábrázolással. Önálló művészi témává, kellékből-statisztából főszereplővé, azaz csendéletté csak valamikor Caravaggiónál vált, hogy változatos tematikájával a XVII-XVIII. századi protestáns Hollandia polgári ízlést követő csendéletfestőinél (Van der Ast, Willem Claesz Heda, Jan Davidsz Heem, Rachel Ruysch, Jan van Huysum) érje el a csúcsát.

A csendélet, túl az ízlésvilág és alkotói figyelem változásain, a művészi luxus és kihívás megnyilvánulása, az európai művészetben sokszor a keleti elmélyülést és szemlélődést provokáló, korai változataiban naturalista, illúziókeltésre törekvő műfaj.

A csendélet, különösen a virágos csendélet, melyben az első, felületes pillantásra felvillanó csendes-halott szépséggel szemben áll az elmélyültebb szemlélődés utáni nyüzsgő és viszolyogtató rútság, próbára teszi a figyelmet, és asszociációkra késztet. A csendéletnek ez a válfaja a rövid élet bujaságának és az elmúlás könyörtelenségének egyidejű ábrázolása.

A virágos csendélet szimbolikus jelentése mellett olyan pillanatfelvétel, melyben a szépség és a rútság egyszerre vannak jelen. Ebben az egyidejű jelenlétben szinte el is vesznek az esztétikai kategóriák: csak a pillanatnyi élet marad meg, amely, ha nem örökíti meg a festő, menthetetlenül elenyészik.

A csendélet természetesnek tűnő megkomponáltságában, beállítottságában van valami modorosság, természetellenesség, a túlzás hamissága, és a virtuozitás felületessége, mely egyszerre vonzza és taszítja a szemlélőt, s ami inkább az ábrázoltak önmagukon túlmutató, szimbolikus értelmezése felé irányítja a figyelmet.

A virág, különösen a vágott virág a mulandóságot szimbolizálja, de megvan az egyes virágoknak is a szimbolikája (például az ártatlanságot jelképező liliom Mária kedves virága, vagy a nőszirom Máriát mint a mennyek királynőjét jelképezi). Hasonlóképpen a felbukkanó tárgyak, férgek szintén többletjelentéssel bírnak (a kagyló az üresség, hiábavalóság és hiúság, a légy vagy szitakötő az ördög, a metamorfózison átment pillangó pedig a megváltás és feltámadás jelképe).

A XVIII. századtól kezdve már nem az illúziókeltés volt a legfőbb cél, hanem a tiszta színek (vörös, kék, fehér, sárga) harmóniája, s a virágos csendélet a hétköznapok személyes világába került. Később az impresszionisták többek közt a "tiszta festészet" kutatásának lehetőségét fedezték fel a virágos csendéletben.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek