Víz felett?
Farkas Zoltán
2007/10/30 16:30
952 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az ember régi álma, hogy meghódítsa a tengerek és óceánok mélyét. Ahogy ez lenni szokott, először katonai megrendelések révén sikerült elérni az áhított célt. A sors iróniája azonban, hogy az első tengeralattjárók a vízfelszínről indítottak támadást.

A kezdetek

Léghajó süllyeszt el egy hadihajót

Víz alatti járművek szerkesztésével már a XVII. sz. óta kísérleteznek. Alapvetően két műszaki probléma megoldása foglalkozatta a vállalkozó szellemű tudósokat / kísérletezőket: Egyfelől megfelelő meghajtószerkezettel igyekeztek ellátni járművüket, másfelől a víz alatti tartózkodáshoz kellő mennyiségű és minőségű oxigént kellett biztosítaniuk. Az első ismert kísérletet felszín alatti vízi jármű létrehozására Cornelius van Drebbel hajtotta végre. 1620 körül I. Jakab (1603-1625) angol király két ilyen járművet rendelt tőle. Ezek a hajók fából készültek, a hajtást bőrtömítésű, vízmentesen záródó nyílásokhoz kitolt evezőkkel oldották meg. Az első hajóban 4, a másikban 12 evezős fért el. A levegőt a vízfelszínre kitolt csöveken kapták. A hajók működőképességéről, bevethetőségéről nem maradtak fenn adatok, de kétséges, hogy valaha is alkalmazni tudták. Később Denis Papin francia orvos és fizikus hozott létre ilyen eszközt a XVII. századbanban, de amikor vízre akarták bocsátani, a daruról leszakadt és azonnal elmerült, így kipróbálni sem tudták.

1773-1775 között az amerikai David Bushnell egy tojás alakú, víz alá merülő "Teknősbéka" típusú hajóval kívánt az angol flottára támadni. Terve abban állt, hogy a "Teknősbékával" az ellenséges hajó alá úszik, és onnan a jármű vezetője fúróval kikezdi a hajó gerendázatát, majd aknát helyez el, amely a tenger alatti jármű visszavonulását követően felrobban. Az elképzelés azonban csődöt mondott. 1776 szeptemberében a New-York-i kikötőben megtámadta ugyan az Eagle nevű brit hadihajót, de amikor a fúróval az időzített bombát fel akarta erősíteni, az angol hajónak éppen a fémlemezzel borított részét érte el, így nem sikerült elhelyeznie a robbanószerkezetet. A bomba végül felrobbant, de nem tett kárt az ellenséges hajóban, mégis ezt a járművet tekintik az első működőképes tengeralattjárónak.

R. Fulton (1765-1815) - az első használható lapátkerekes gőzhajó, a Clermont építője és az első gőzgéphajtású hadihajó tervezője - kézihajtású, a víz színén vitorlával, víz alatt kézikerékkel hajtott csavarral haladó búvárhajót készített. Az 1800-ban épített Nautilus 3 fős személyzettel, víz alatt 3 csomós sebességgel volt képes haladni. A Szajnán végzett kísérletek során 7-8 méteres mélységben 3 órán keresztül tesztelték. De sem az angolok, sem a franciák nem támogatták ötletét, még annak ellenére sem, hogy 1801-ben egy próba alkalmával sikeresen süllyesztett el egy hajót. A terv nem valósulhatott meg, mert "barbár találmánynak" lévén elvetették az ötletet.

Vassal a víz alá

Partra vetett tengeralattjáró

A. A. Silder (1785-1854) orosz konstruktőr kéttornyú, vaslemezből szegecselt, víz alatti evezőkkel mozgatható hajót álmodott meg. (Ekkortájt a vasat hajóépítéshez nagyon ritkán használták!) A víz színén ez a hajó is vitorlázott. Rakétavető állványokkal is felszerelte hajóját, amelynek orrából hosszú tüske nyúlt ki, ennek segítségével az ellenséges hajó oldalára aknát lehetett illeszteni. Egy olyan anyahajót is szerkesztett, mellyel a tengeralattjárót az ellenséges hajó közelébe lehetett szállítani. Ezek az elképzelések a zseb-tengeralattjárók előfutárainak tekinthetők. Simon Lake amerikai vállalkozó más irányban indult el. Part menti vizek átkutatására és aknakeresésre alkalmas kerekes tengeralattjárót tervezett. A vízfenéken óriási kerekeken haladt előre, s képes volt a dróthálók alatt is átbújni. A terv felkeltette több ország - pl. az Osztrák-Magyar Monarchia - érdeklődését is, de az úszó tenger alatti naszádoké volt már ekkor a jövő.

J. F. Alekszandrovszkij (1817-1894) orosz feltaláló készített először sűrített levegővel hajtott víz alatti járművet. Több sikeres merülés után egyetlen kudarc is elegendő volt ahhoz, hogy a támogatók elforduljanak tőle, így a kísérletsorozatnak vége is szakadt.
A. W. Bauer német tüzértiszt 1850-ben arra vállalkozott, hogy kis tengeralattjárójával a Schleswig-Holstein partját blokád alá vonó dán hajókat süllyeszti el. Ez a modern tengeralattjárók születésének dátuma. A Brandtaucher (merülő gyújtóhajó) fedélzetén két emberrel le is merült, de a hajó irányíthatatlanná vált. Bauer hidegvérének köszönhetően ki tudták várni, míg a hajóban a nyomás kiegyenlítődik, majd egy hatalmas légbuborékban a felszínre emelkedtek. A kézihajtásról azonban egyszer s mindenkorra bebizonyosodott, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. 1864-ben olyan szerkezettel állt elő, melyet 100 lóerős gőzgép hajtott (a kazánt petróleumégőkkel hevítették). Az állítható csavar és a mélységi kormány itt jelenik meg először. Mivel ekkor már hosszabb ideig is képesek voltak víz alatt tartózkodni, ezért szükségessé vált a széndioxid megkötő készülékek rendszeresítése. A meghajtáshoz is új energiaforrásokat és módozatokat ötlöttek ki idővel.

1863-ban Horace Hunlay százados kéziirányítás, nyitott fedélzeti nyílásokkal ellátott hajójával próbaútra indult, ám egy lapátkerekes hajó által gerjeszetett hullámok elsüllyesztették a későbbiekben The Peripetatic Coffin (Vándorló koporsó) néven emlegetett hajót. Az amerikai polgárháború idején, 1864 februárjában a hajó sikerrel közelítette meg az északiak korvettjét, a Housatinic-ot, ám azzal együtt a tengeralattjáró is felrobbant.

Sorozatgyártás?

A torpedók kilövőhelye

Ezt követően Nordenfelt svéd fegyvergyáros szánta el magát a tengeralattjáró tökéletesítésére. Szerkezetét a fiumei Luppis J. Balázs fregattkapitány által feltalált (R. Whitehead által tökéletesített) torpedóval szerelte fel. 1887-ben be is mutatta a nagy brit flottaparádén a 230 tonna vízkiszorítású, 38 m. hosszú tengeralattjárót, melyet az orosz cár első elragadtatásában meg is vásárolt.
Az oroszok már 1881-ben rendeltek néhány olyan tengeralattjárót, melyet Goubet párizsi mérnök tervezett. Ezt a járművet már villanymotorral látták el, csakúgy mint az 1888-ban épített francia Gymnote-t, s az 1893-ban készített Gustave Zédé-t is. Ezzel megszületett az új haditengerészeti fegyvernem.

1874-ben egy ír bevándorló, Philip Holland iskolamesterként diákoknak mutogatta búvárhajó-terveit, majd egy tanítványán keresztül a hír eljutott az államtitkárig, de jó ideig elutasították a terveit. 1897-ben viszont már saját költségen robbanómotorral ellátott tengeralattjárót (Holland No. 7) tervezett és épített. Ugyan 1900-ban az amerikai kormány a Holland No. 7-t 120 ezer dollárért megvásárolta, majd megbízást kapott az amerikai tengeralattjáró-flotta kiépítésére, ám a fejlesztések terén mégis a franciák jártak az élen. Egyre tökéletesebb szerkezeteket hoztak létre - egyelőre még csak a parti vizek védelme céljából. Már kettős hajótestet építettek, vagyis a korábbi egyhéjú testet külső köpennyel borították, s a kettő között helyezték el a merülő- és üzemanyagtartályokat. Toronnyal és egyre több torpedóval szerelték fel a hajókat. Persze a kísérletekért nagy árat kellett már ekkor is fizetni: több hajó robbant fel és süllyedt el, 1910-ben pedig egy postagőzös taposott el egy tengeralattjárót a La Manche csatornában. (A teljes 24 főnyi személyzet életét vesztette.)

A századfordulón az angolok az amerikai Holland típusból vásároltak egyet, majd ennek alapján négy hasonlót építettek maguknak. A brit tengerészek viszont nem szívesen szolgáltak olyan egységnél, ahol alattomban, víz alól támadnak az ellenségre. Ennek ellenére a legnagyobb flottát Nagy-Britannia építette ki az I. világháború előtt. Oroszország ekkortájt könnyen szétszedhető, összerakható és szállítható hajókat terveztetett Kutyenikovval, abból a célból, hogy vasúton könnyen és viszonylag gyorsan el lehessen juttatni Port Arthurba. A németek 1905 után egyre korszerűbb hajókkal rukkoltak elő. Az első fedélzeti löveggel felszerelt, illetve aknarakó tengeralattjárót mégis a briteknek sikerült megépíteniük. (Ez utóbbiak egy része már dízelmeghajtású volt.)

I. világháborús fejlesztések

Egy korszerűbb változat

OrszágDarab
Nagy-Britannia58
Franciaország50
USA43
Oroszország38
Németország28
Olaszország22
Japán15
Osztrák-Magyar Monarchia6
A tengeralattjárók száma az I. világháború kezdetén

A tengeralattjárók először 1915. augusztus 5-én hajnalban csaptak össze az Adriai-tengeren, amikor az osztrák-magyar U5 (Unterseebot) megtámadta az olasz Nereide-t, s a második torpedóval 14 olasz katonával a fedélzetén hullámsírba is küldte az olasz búvárhajót. Egyébként az I. világháború elején a tengeralattjárókat többnyire csak felderítésre és ellenséges hajók kilövésére használták, egymás elleni küzdelemre elvétve. 1915-ben azonban a németek a kereskedelmi hajók ellen is bevetették őket, ami óriási felháborodást váltott ki. Ennek a korlátozott búvárhajóharcnak esett áldozatául 1915. május 2-án a Lusitania angol kereskedelmi hajó, fedélzetén több mint 100 amerikai utassal.

A németek félve attól, hogy az USA is belép a háborúba, felhagyott az efféle küzdelemmel, de már 1917. február 1-től korlátlan tengeralattjáró-háborút indított. (Ekkor a német tengeralattjárók száma elérte a 120-at!) Ennek következtében egyre jobban tökéletesítették a tengeralattjárók elleni védekezés módszerét és technikai hátterét: a kereskedelmi hajókat modern ágyúkkal szerelték fel, biztonságot nyújtó konvojokban (s nem magányosan) közlekedtek, gyorsjáratú cirkálók védték őket, a légtérben ballonok figyelték a tengeralattjárók vonulását, víz alatti lehallgató készülékeket alkalmaztak. Meg is lett mindennek az eredménye, hiszen a korlátlan tengeralattjáró-háború teljes kudarccal zárult, és a háború végén fel is számolták a német U-bot-flottát.

Felhasznált irodalom

  • Csonkaréti Károly: A tengeralattjáró
    Rubicon, 1997/7.
  • Horváth Árpád - Kováts Zoltán: A haditechnika évezredei
    Zrínyi Katonai K. Bp. 1977
  • Leonard de Vries: Furcsa találmányok
    Móra F. K. 1982
  • Borus József: A búvárhajó-háború 1939-1945
    História 1994/1.
  • A világháborúk krónikája
    J.A.Z.Z. K. Bp. 1994
  • Felix R. Paturi: A technika krónikája
    Officina Nova
  • Ernest Louis Schwab: A világ tengeralattjárói
    Victoria, 1993
  • Magyarország az első világháborúban
    Petit Reál K., Bp., 2000
  • Galántai József: Az első világháború
    Gondolat K., 1980
  • A. J. P. Taylor: Az első világháború képes krónikája
    Akadémiai K. Bp., 1988

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek