William Harvey és a vérkeringés
Nádori Gergely
2003/01/29 07:34
2259 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A XVII század forradalmi változások ideje volt az orvostudományban, ekkor vált teljesen tarthatatlanná az ókorból öröklött rendszer és alakult ki az a tudományosság, amin a mai gondolkodásunk is alapul. Talán egy felfedezés sem volt olyan jelentős ebből a szempontból, mint William Harvey-é, aki a vérkeringést fedezte fel.

Mit gondoltak 1600-ban?

Galénusz disznót boncol

"Tehát a feje fáj, gyakran szédül, levert, és úgy érzi, mintha a szíve ki akarna ugrani a helyéről? Minden bizonnyal a vérével van valami probléma. Hadd nézzem meg! A máj rendben van, de azt már a tünetekből is gondolhattuk, hogy nem a tápláló vérrel van itt a probléma, hanem a vitális vérrel. Látszik is, hogy a vénák teljesen rendben vannak, az artériák viszont dagadnak a túl sok vitális vértől. Úgy látom, a maga szíve túl sok vért termel, a szervezete nem tud ennyi vitális erőt felemészteni. Az egyetlen megoldás, ha egy artériát megvágunk és némi vitális vért kiengedünk. Ide feküdjön fel, és nyújtsa a karját..."

1600-ban ez a diagnózis teljesen megfelelt annak, amit a kor orvosai a vérről és az általa okozott problémákról gondoltak. Akkoriban, csakúgy mint 1500 évvel korábban is, a nagy görög orvos Galénusz tanai voltak a mérvadóak mindenki számára, aki orvoslással foglalkozott. Sőt, a könyvnyomtatás egész Galénusz-ipart eredményezett, sorra jelentek meg a tanait részletező, gazdagon illusztrált könyvek.

Galénusz szerint az ember erejét három rendszer határozta meg: az agyban székelő és az idegrendszeren át a test minden részébe lejutó érzékelő és racionális erő; a májban termelődő és a vénákon át a szervekbe jutó tápláló erő; végezetül a szívben termelődő és az artériákon át mindenhová eljutó vitális erő. Ez a felosztás tökéletesen megfelel a korában uralkodó platonista világképnek, mely az emberi szellemet három részre osztotta be (szemben az akkoriban szintén divatos sztoikus felfogással, amely szerint csak egy és oszthatatlan lélek létezik). Nézete szerint a szív szerepe kettős, egyrészt beszívja a vénákból a tápláló vért és elemészti, másrészt vitális vért termel. A vitális vér aztán az artériákon keresztül jut a testbe, mozgatását az artériák pumpáló mozgása végzi. Ezek az erek vakon végződnek, a vér nedvessége az, amit a szövetek felszívnak.

William Harvey

William Harvey

Ez a nézet tartotta magát akkor is, mikor William Harvey (1578-1657) Padovában orvostudományt tanult, bár egyre több megfigyelés szót ellene. Harvey tanára, Fabricius fedezte fel és írta le a vénák falain látható zsebek és elsőként ő beszélt a vér keringéséről, bár ebben a fő szerepet a tüdőnek szánta.

Harvey 1602-ben tért vissza Londonba, 1607-ben tagjává választotta az orvosi kollégium, feleségül vette I. Erzsébet orvosának lányát, ami tovább egyengette karrierjét. 1609-ben a Szent Bertalan kórház orvosa lett, 1615-ben az orvosi kollégium tanára, aki előadásokat tarthatott és nyilvános boncolásokat vezethetett le. 1618-ban a király orvosainak egyike lett.

Ezt a fényes karriert kissé beárnyékolta a vérkeringéssel kapcsolatos vita. Egyszerű tanulmányát, Anatómiai esszé a vér és a szív mozgásáról az állatokban címmel 1628-ban tette közzé. Forradalmi nézeteit sokan vitatták, így közlésük után számos betege el is pártolt tőle. Ennek ellenére sikeres és megbecsült orvosként fejezhette be életét. Elméletét halála után pár évvel bizonyította cáfolhatatlanul az olasz Malpighi, aki felfedezte a hajszálereket.

Harvey vizsgálatai

Kép Harvey könyvéből

Harvey a természettudományos gondolkodás és vizsgálat úttörője volt. Megfigyelései olyanok, melyeket Galénusz is minden további nélkül megtehetett volna, ha nem akar mindenáron a lélekről vallott elméleteinek megfelelni. Harvey egyszerű kérdéseket tett fel és egyszerű megfigyelésekkel próbált azokra válaszokat találni.

Legelsőként azt figyelte meg, mennyi vér távozik a szívből egy-egy összehúzódáskor. Ebből egyszerűen ki tudta számítani, hogy ha a szív vért termel, és ez minden összehúzódáskor ürül belőle, akkor egy nap alatt a teljes testtömegnél több vitális vért kellene létrehoznia. Ebből arra következtetett, hogy a vérnek újra kell használódnia. Következő megfigyelése a vénák falán megfigyelt zsebecskékre vonatkozott. Egy rudat csúsztatott végig a vénákon és megállapította, hogy csak egy irányban képes mozogni, a másik irányban a zsebek útját állják.

Megfigyelte azt is, hogy a vénák lefogásakor a vér csak az egyik oldalon halmozódik fel. Ráadásul ebből látható, hogy a vér a vénákban mindig a szív felé mozdul. Az artériás vérzést vizsgálva az is feltűnt neki, hogy a vér pumpálva távozik az artériából, és ez a pumpálás megegyezik a szívverés ütemével. Végezetül azt is megkérdezte, hogy miért olyan hasonló egymáshoz a tápláló és a vitális vér, ha feladatuk annyira más.

Harvey nézetei nagy ellenállásba ütköztek kezdetben, hiszen 1500 éve elfogadott elméleteket kérdőjelezett meg. A legelszántabb galenisták a következő érvvel álltak elő: "Még ha van is keringés, teljesen érdektelen, hiszen a betegek eddig is meggyógyultak, anélkül, hogy tudtunk volna róla." A heves vita 1661-ben ért véget, mikor Marcello Malpighi felfedezte a hajszálereket a tüdőben és a béka hugyhólyagjában.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek