ókor
(58)

  • Ókori úszók
    Első megközelítésre meglepőnek látszik, hogy az ókor fürdő- és úszáskultúrájáról sokkal többet tudunk, mint sejtetnénk. De nem meglepő a dolog, hiszen az ókorban ennek a kultúrának nagy jelentőséget tulajdonítottak, ami azonban a középkorra sajnálatos ...
    2003. június 29.
  • Az ókor hét csodája
    Időszámításunk előtt 353-ban Halikarnasszoszban meghalt Mauszólosz perzsa király. Az általa épített síremlék később az ókori világ hét csodájának egyike volt. Arról azonban, hogy mely építmények számítanak a világcsodának, különböző felfogások voltak. ...
    2012. május 17.
  • Közlekedés az ókorban
    Összegezzünk! Az utazás kezdettől fogva az egyik legelemibb emberi tevékenységforma, amely egyre tökéletesebb formákat öltött a történelem folyamán. Alábbi összeállításunkban az ókorra koncentrálunk, amely első látszatra nem is olyan változatos és érdekes ...
    2007. október 31.
  • Nagy Sándor és az SDT
    Az isteni Augustus Alexandria elfoglalása után felhozatta a sírboltból és megszemlélte Nagy Sándor koporsóját és holttestét, majd aranykoszorút helyezett fejére, virággal borította el, úgy rótta le kegyeletét iránta. Az isteni Nagy Sándor mikor Ilionban ...
    2004. szeptember 8.
  • Az ókori Róma
    Törzsanyag A Colosseum Leértékelt Colosseum A Colosseum, Róma egyik szimbóluma, gyakran jelenik meg képeslapokon, reklámokban, filmekben. Russel Crowe Gladiátorában szinte főszereplő volt. Az antik Flavius amfiteátrumot, amelyet a maga nemében ...
    2002. augusztus 30.
  • Ördögűző kupák
    Ördögűző kupa a VI. századból (The Semetic Museum, Harvard University) Az egyik legérdekesebb ilyen értelmű emlékek az úgynevezett "ördögűző" kupák, amelyeket Mezopotámiában készítettek a Szaszanida uralkodók korában, időszámításunk szerinti III-VII. ...
    2001. április 28.
  • Szerkesztések
    Ha közvélemény-kutatást tartanának arról, hogy ki volt az Ókor legnagyobb matematikusa, valószínűleg Euklidesz nyerne. Ha ezután azt is megkérdeznénk, hogy ismerünk-e Euklideszről elnevezett tételt, sokan kételkedni kezdenének az előbbi válaszukban, ...
    2002. november 10.
  • Az ókori utazás
    Egyiptom Az egyiptomiak elsősorban vallási és kereskedelmi céllal keltek útra, ennek megfelelően alakították ki utazásaik útvonalát is. Természetes közlekedési lehetőségként állt rendelkezésükre a Nílus. A sivatagi terep miatt komolyabb utakat nem ...
    2014. szeptember 12.
  • Így utaztak: Hellasz, Róma
    Hellasz A görögök utazáshoz, útépítéshez kapcsolódó ismereteinek jelentős része föníciai előzményekre vezethető vissza. A hajózás a távolsági személy- és áruszállításokban, a kereskedelemben játszott jelentős szerepet. A görög mondák azonban gyakran ...
    2014. szeptember 16.
  • Egyedül nem megy
    Lássunk hát néhány példát arra, hol és hogyan lehet segítségünkre a történelem mázsás fóliánsa! Munkánkhoz egy igen tartalmas, ám kevésbé "testes" segítőtársat találtunk: az induló SDT történelem lapjait Őskor Összeállításunk egészen a kezdetekig, a ...
    2004. szeptember 1.