tábor
(45)

  • Csoport típus: Publikus
  • Csoport típus: Publikus
  • Indul a nyár, vár a tábor!
    Színjátszó tábor Helyszín: Horány Időpont: július 9-13 Tíz éves kortól lehet jelentkezni a Budörsi Diákszínpad szervezésében júliusban megrendezésre kerülő Drámatábor és workshop táborba.  A színészkedés mellett olyan ...
    2012. május 16.
  • A jó ovis erdei tábor titka
    Mióta és milyen gyakorisággal szerveznek óvodás korú gyerekeknek napközis táborokat? 2001 májusától évente megrendezésre kerül, a mi óvodánk erdei óvodai tábornak nevezi. A tábor a pedagógiai programunkban is már hosszú évek óta megjelenik, s a szülők ...
    2014. június 11.
  • Nemzetközi tábor középiskolásoknak  –  Magyarországon!
    AIESEC Magyarország Angol nyelv fejlesztés, ismerkedés, kultúrális megértés, csapatmunka és még sok más téma amivel a tábor során találkozhatnak a diákok. A tavalyi tábor résztvevői közül többen máris jelentkeztek az ideire. Ők így nyilatkoztak a táborról ...
    2013. május 6.
  • A Csongrád Megyei Honismereti Diáktáborok története – III.
    A IV. tábort Kisteleken rendezték 1978-ban (augusztus 1-9). A korábbi két szervező mellett aktívan bekapcsolódott a munkába a Hazafias Népfront Megyei Honismereti Bizottsága is. Aktualitást adott a hely kiválasztásának, hogy 1976-ban jelent meg a ...
    2014. április 30.
  • TERMIK Tábor - környezetvédelemről gyerekeknek
    A tábor különlegessége, hogy a táborozó gyermekek és az őket kísérő szervezők együttesen ismerhetik meg az évente változó tájegységben megvalósuló tábor környékének élővilágát, a helyi népszokásokat és mesterségeket, valamint megtanulják hosszú távon is ...
    2016. március 18.
  • Természetvédelmi tábor
    A tábor szervezői várják az érdeklődő természetbarátok jelentkezését Hajdú-Bihar megye (Magyarország) és Bihor megye (Románia) határmenti Natura 2000 területei természeti értékeinek megőrzéséért szervezett nemzetközi önkéntes táborukba! A részvétel nem ...
    2012. június 5.
  • Vakáció – avagy mit csináljon a gyerek 80 napig?
    A jogilag legálisan működő, azaz nem „feketén” szerveződő táborok esetében nincs előírás sem a felügyelők számával, sem esetleges végzettségükkel kapcsolatban.  Ennek ellenére idén  már március elején elindultak a jelentkezések a nyári táborokra, a helyek ...
    2014. május 8.
  • eTwinning Tábor Görögországban
    Április 21. és 25. között az eTwinning Díjak 2009 verseny győztesei a görögországi Nea Moudaniában személyesen találkozhattak projektpartnereikkel, és új barátságokat is kötöttek. A részt vevő tanárok és diákok Írországból, Svédországból, Szlovákia, ...
    2009. május 19.
  • Versművészeti Tábor
    Már csupán a mentorok névsorát végigolvasva is izgalmasnak ígérkezik a 34. Versművészeti Szeminárium. Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész-drámapedagógus és Szennik Évi diákszínjátszó-rendező vezetik a tábort, melyen ...
    2012. június 6.
  • A táborszervezés VII.
    Mi a teendő szülői látogatás esetén? Tapasztalataink szerint a pedagógusok legtöbbször nem fogadják örömmel, ha a szülők meglátogatják csemetéjüket a táborozások alatt. A szülői látogatások megtiltására azonban semmiféle jogalapjuk nincs a szervezőknek. ...
    2004. november 2.