Landolt a napelemes repülő
2012/06/26 13:37
924 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Korábban már tudósítottunk a Solar Impulse napelemes repülőről, mely néhány hete útnak indult, hogy Svájcból Észak-Afrikába repüljön. Jó hírünk van, a gép földet ért!

Solar_Impulse_520

Sikerrel zárult az expedíció: a Solar Impulse a dél-marokkói Varzazátban ért földet 17 óra 30 perces repülőútja után. Június 22-én, pénteken szállt le a gép, mely André Borschberggel a fedélzetén Rabatból indult utolsó útjára a célállomás felé, ahová hajnali 1 óra 26 perckor érkezett meg.

Másodszorra „reptették” a karbonszálas gépmadarat, mely ezúttal sem okozott csalódást, zökkenőmentesen repülte végig a 2500 kilométeres útvonalat. Igaz, június 13-án 465 kilométer után az erős szél miatt vissza kellett fordulnia az állomásra és leszállnia, később azonban már nem történt ilyen fennakadás. A pilóta úgy nyilatkozott, örült, hogy megfelelő magasságban repülhetett.

A Sonapelemes gép május 24-én indult a svájci Payerne-ből Madridba, Marokkóba vezető első útjának első állomására. Június 5-én érte el Rabatot.
A repülést a Solar Impulse svájci cég és a Masen, a marokkói Napenergia-ügynökség közösen szervezte.

Ez a repülés is bizonyította, a napelemes gép készen áll hogy jövőre világkörüli útra induljon. 

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
A National Geographic A National Geographic honlapja.
Interpress Magazin Az IPM honlapja archívummal
Világtudomány.hu A magyar és nemzetközi tudományos élet hírei
Űr világ Asztronautikai hírportál