Meghalt a harmadik űrpilóta
2004/07/27 08:00
644 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Szovjetunió harmadik űrbe emelkedő asztronautáját, Valentyina Tyereskova férjét, a hetvennégy éves Andrian Nyikolajevet július 4-én érte a halál.

Csuvasföld fővárosában hetvennégy éves korában, július 4-én meghalt Andrian Nyikolajev egykori szovjet asztronauta. Nyikolajev a nyári falusi szpartakiád vezető bírája volt, ahol egy sajtóértekezletet követően szívrohamot kapott, és Csebokszari egyik kórházában hunyt el, ahol a kórházban már nem tudtak segíteni rajta. Andrian Nyikolajev 1962 augusztusában lett a Szovjetunió - sorban harmadik - űrbe emelkedő asztronautája. Negyvenkét évvel ezelőtt, 1962. augusztus 12-én a Vosztok-3 űrhajó fedélzetén bocsátották fel. Egy nappal később a Vosztok-4 fedélzetén követte őt Pavel Popovics. Ez volt a világ első, több napig tartó páros űrrepülése. A Vosztok-3 útja 94 óra 22 percig (hatvannégy fordulat), a Vosztok-4 repülése 70 óra 57 percig (negyvennyolc fordulat) tartott.

Augusztus 15-én szinte egyszerre értek földet. Kétszáz kilométer körüli magasságban keringve rádiókapcsolatot létesítettek a két űrhajó között, majd hat és fél kilométerre megközelítették egymást. Nyikolajevnek még egy rekordot is sikerült felállítania, ugyanis 96 óra alatt 64-szer kerülte meg a Földet. Sőt, ő volt az első, akinek útját élőben közvetítette a televízió: Nyikolajev az űrből köszöntötte Hruscsovot, s megdöntötte az űrrepülés akkori időtartamrekordját. Egy évvel később pedig ő lett a világ első női űrhajósának, Valentyina Tyereskovának férje. 1963-ban Tyereskovát személyesen Hruscsov vezette az oltárhoz. Házasságuk természetesen ugyanúgy pártérdek volt, mint Tyereskova űrrepülése és politikai karrierje. 1964 júniusában megszületett a földkerekség első "űrgyermeke", de a házasság 1980-ban válással végződött.

Andrian Nyikolajev 1970-ben még egyszer a világűrbe emelkedett. A Szojuz9 fedélzetén 17 napot töltött Föld körüli pályán. Ez négyszer annyi idő volt, mint a korábbi csúcstartó amerikai Gemini űrhajó körpályán eltöltött ideje. Az orosz sajtó közlése szerint Nyikolajev összesen több mint 200 órát töltött a Földön kívüli kozmoszban. Életében pedig kétszer kapta meg a Szovjetunió hőse elnevezésű kitüntetést. Az egykori űrhajóst szülőfalujában temették el, július hatodikán.

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
A National Geographic A National Geographic honlapja.
Interpress Magazin Az IPM honlapja archívummal
Világtudomány.hu A magyar és nemzetközi tudományos élet hírei
Űr világ Asztronautikai hírportál