Októberben született nagy matematikusok
2001/10/12 08:00
1203 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Folytatva hagyományainkat, két újabb, októberben született matematikus életével és munkásságával ismertetjük meg olvasóinkat. Mindkettőjük nevével találkozhatunk a középiskolai matematikaórákon ia.

Egy korábban megjelent cikkünkben már szóltunk olyan nagy magyar matematikusokról, akik október hónapban születtek. Most egy kicsit tágítjuk a kört. Olyan matematikusok következnek, akik ugyncsak e hónap szülöttei, de külföldiek.

Leonardo Pisano Fibonacci

A sorozatok témakörének tanítása közben a legtöbb matematikatanár említést tesz a Fibonacci sorozatról. E sorozat névadója itáliai volt, a középkor legnagyobb matematikusaként tartják számon. Egy észak-afrikai városban nőtt fel, majd kereskedelmi utazásokat tett a keleti világban. Röviddel hazatérte után publikálta híres Liber Abaci című művét. A könyv nagymértékben elősegítette az arab algebra és a hindu-arab számírás elterjedését Európában.

Evariste Galois

Aki tanulmányai során kapcsolatba kerül az absztrakt algebrával, az bizonyára találkozik Galois nevével. Igen rövid, de termékeny életetet élő francia matematikus volt. 1830-as forradalmi munkássága miatt börtönbe vetették. Itt egészségi állapota leromlott, ezért kórházba került. Ezen a helyen a fiatal matematikust hatalmába kerítette egy feslett életű nőszemély, aki miatt ennek a remek fiatalembernek végsősoron meg kellett halnia. Egyes vélemények szerint Lajos Fülöp egyik ügynöke sértő megjegyzést tett Galois szerelmére, és a szerelmes ifjú az ezt követő párbajban kapott halálos sebet. Ám a párbaj előtti éjszakán a páratlan lelki erővel bíró matematikus lejegyezte a csodálatos felfedezésekkel teli elméletét, a mai modern algebra alapgondolait. Az általa megteremtett csoportelmélet áttörte a matematika határait, és a modern fizikát is nagymértékben segítette. Ahogy lenni szokott, elméletének fontosságára azonban csak később figyeltek fel.

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
A National Geographic A National Geographic honlapja.
Interpress Magazin Az IPM honlapja archívummal
Világtudomány.hu A magyar és nemzetközi tudományos élet hírei
Űr világ Asztronautikai hírportál