Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is, miközben a folyóiratokban, lapokban vagy önálló kötetekben publikált munkák zöme csak egyik szegmentumára, a helytörténetre összpontosult. (Ugyanakkor településszociológiai meg kultúrantropológiai szakmunka szinte alig akad.) Ennek áttekintését és kimerítő elemzését 2004-ben Kalapis Zoltán végezte el egyik tanulmányában, aki több mint száz helytörténeti munkát vett számba az 1992 és 2004 közötti időszakban. Természetesen ez csak egy része a vajdasági helyismereti szakirodalomnak. - És hol a többi? - kérdezhetné valaki. Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljunk, előbb számba kell vennünk a közölt munkákat, ami egységes bibliográfia híján nem is oly könnyű vállalkozás. Legjobb esetben is 4-5 helyről kell begyűjteni az adatokat. Átfogó feltárás nélkül pedig, tudjuk, nincs átfogó értékelési lehetőség sem!
Természetesen nem vitás, hogy nagy szükség van helytörténeti kutatásokra meg helytörténeti munkákra egyrészt térségünk múltjának feltárása, megismerése miatt, másrészt a lokális identitástudat kialakulása és megtartása szempontjából, hiszen éppen ezek a munkák jelentik a nélkülözhetetlen szellemi kapaszkodót a vajdasági magyarságnak. Csakhogy azonnal hozzá kell tenni azt is, hogy a XXI. század elején az eddiginél modernebb szemléletű, minőségesebb, tágabb látókörű munkákra van szükség. Olyanokra, amelyek a nemes értelemben vett lokalitást Kárpát-medencei kapcsolatrendszerben és összefüggésekben tudják szemlélni, amelyek magukévá tudják tenni a regionalizált nemzet fogalmát, s amelyek a helyi specifikumok gazdag tárát egy Kárpát-medencei szellemi nemzeti közkincs részeként látják.
Sajnos, a közelmúlt és a jelen helytörténeti munkái erősen rácáfolnak erre. Ha belemélyedünk az utóbbi időben közölt vajdasági helyismereti/helytörténeti munkákba, és behatóbb elemzés tárgyává tesszük azokat, azonnal szembeötlik néhány közös jellemző, amely - sajnos - többnyire negatív előjelű, s lemaradásunkról, elavult szemléletünkről, bezárkózottságunkról ad tanúbizonyságot.
Ennek több oka is van, pontosabban volt.
Az intézményes háttér hiánya
Miután a vajdasági magyar helyismereti kutatóknak a közelmúltig, pontosabban a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkájának a megkezdéséig (a Szabadkán székelő Bácsország vajdasági magyar honismereti társaságot meg azonos című folyóiratát, valamint a Vajdaságban működő négy tudományos társaság részben erre vonatkozó tevékenységét leszámítva) nem volt intézményes háttere, így a szorgalmas vidéki kutatók sajnos magukra voltak hagyatva. Ez annyit jelentett, hogy szakmai, módszertani kérdésekben nem volt intézményes segítségük, ebből adódóan ki jobban ki kevésbé találta fel magát. Mindenki saját belátása szerint írt és kutatott, s publikálta falutörténetét, településkrónikáját. Mint Kalapis Zoltán fogalmazott, mindenki követte az általános szabályt: „elmondani, feljegyezni, felkutatni minden adatot és jelentősebb eseményt egy-egy községről, mégpedig a kezdetektől napjainkig. Ebbe a keretbe aztán minden belefér: a jó is, a rossz is, a kiváló és a csapnivaló, de még az is, ami köztük van - embere válogatja."
Tehát, a vidéki magárahagyatottság és tanácstalanság kellő útmutatás híján furcsa fércműveket eredményezett, amelyek közül sok csak címének köszönhetően került be a kurrens bibliográfiákba. Csakis ezzel magyarázható, hogy a szám szerint nem csekély helyismereti/ helytörténeti munka közül kevés a minőséges.
A helyismereti/helytörténeti munka megírásának problémái
A magárahagyatottságból és az intézményes háttér hiányából adódtak a megírás problémái. A kutatók többségének évek során igen jó helyismereti/helytörténeti tényanyagot sikerült begyűjtenie, de ezt - megfelelő forrásismeret hiányában - nem tudták beágyazni egy tágabb társadalmi keretbe. Így állt elő egy abszurd helyzet, amely napjainkban is tart, hogy rossz nyelvezetű, kifogásolható kivitelezésű, bírálható felépítésű helyismereti munkákban több kiváló, értékes adatra bukkanunk! Mondhatnám úgy is, hogy a salak közt drágakövekre lelhetünk! A megfelelő tudományos feldolgozási elv és a tágabb szemlélet hiányában e munkákból rendszerint hiányzik a szintézis meg a tények és jelenségek kontrasztív megközelítése.
Ami nagy kár, különösen, ha tudjuk, hogy egyik-másik kötet több évtizedes, fáradságos gyűjtőmunka értékes tényanyagát közli, de a kutató erőfeszítése legfeljebb a begyűjtött adatoknak a kéziratba való beépítésére korlátozódik, pontosabban ott ér véget, az elemzés, az összegezés már rendszerint elmarad.
Németh Ferenc
