Házasság II. Henrikkel

Nem sokkal VII. Lajossal bekövetkezett szakítása után már sorban álltak a kérők, akik közül Eleonóra nagy körültekintéssel választotta ki Henriket, Anjou Geoffroi (Plantagenet) gróf idősebb fiát. A leendő férj származásából adódóan igényt tartott az angol trónra, ezért is ígérkezett jó partinak a volt francia királyné számára. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a források szerint Henrik meglehetősen vonzó volt, szinte mindenben ellentéte az aszketikus VII. Lajosnak.

Ugyanakkor Henriknek is érdekében állt megszereznie a délnyugat-franciaországi területeket, mert így megnőtt az esélye arra, hogy elfoglalja az angol trónt. Nagyon fontos megemlítenünk, hogy ez a házasság a kezdete a francia és az angol nép több évszázados ellenségeskedésének, melynek tétje a gazdag francia tartományok birtoklása volt, és amely később a százéves háborúban nyíltan kifejezésre került.

1154-ben Henriket és feleségét Anglia királyává és királynőjévé koronázták. Eleonóra azonban még anyósa, Matild halála után sem szólhatott bele a politikába és keveset élt együtt férjével, hiszen vagy állapotos volt vagy éppen szült. Öt fiúgyermeknek adott életet, közülük Henrik, Richárd, Geoffroi és János megérte a felnőttkort is.

A házasság problémái

A király kegyencét, Becket Tamást a királyné kezdettől fogva nem kedvelte. Amikor Henrik kinevezte barátját a canterburyi érseki székbe, az ellene fordult és mindenben az egyházat támogatta a királlyal szemben. Valószínűleg mikor 1170-ben a király emberei meggyilkolták Becket-et, Eleonóra sem igazán siratta meg.

Eleonóra és II. Henrik viszonya korántsem volt azonban felhőtlen. A királyné haragudott Henrikre hűtlenségei miatt, de fontosabb, hogy a király kisajátította magának az aquitániai birtokokat, ezzel teljes mértékben háttérbe szorította feleségét. Eleonóra fiain keresztül próbálta hatalmát visszaszerezni.

Eleonóra és Földnélküli János

1173-tól állandó viszály bontakozott ki II. Henrik és idősebb fiai között. A királyné gyermekeit próbálta támogatni férjével szemben. Ez nem sikerült neki, hiszen az 1170-es évek közepétől férje haláláig különböző helyeken tartották fogva. Ritkán engedték szabadon és akkor is csak olyan esetben, ha a királynak érdekében állt, mint például akkor, amikor lemondott jogairól kedvenc fia, Richárd javára. Miután két fia és férje meghalt, végre szabadon engedték, mivel Richárd ülhetett a trónra, akit az Oroszlánszívű jelzővel tüntettek ki.

Eleonóra Anglia élén

Ezután Eleonóra végre egyéniségéhez méltóan komoly szerepet kapott a politikában. A király távollétében ő intézte a legfontosabb ügyeket, méghozzá okosan és nagy hozzáértéssel. Főként mikor Richárd 1189-ben keresztes hadjáratot vezetett II. Fülöp Ágost, VII. Lajos fia társaságában, aki később betegségre hivatkozva visszafordult. Amikor a Szentföldről hazatérő Richárdot Németországban foglyul ejtették, a több mint hetven éves anyakirályné maga vitte el a váltságdíjat fiáért cserébe. Előrehaladott kora ellenére tehát mit sem vesztett energikus fellépéséből.

Miután Oroszlánszívű Richárd 1199-ben várostromban életét vesztette, Eleonóra Jánost kívánta a trónra ültetni. Viszont egyáltalán nem bízott fiában, aki I. Földnélküli János néven uralkodott, ezért külön hűségesküt tett II. Fülöp Ágost francia királynak az aquitániai tartományokért, hogy ezzel is kifejezze, hogy ahhoz a területhez Jánosnak semmi köze.

A bonyodalmak folytatódtak János király válása után, ami csaknem háborúba torkollott. De Eleonóra itt is kitartóan helytállt, bár sokszor került életveszélybe.

Aquitániai Eleonóra utolsó éveit visszavonultan, betegen, egy kolostorban töltötte apácaként. Társnői mit sem tudtak viharos múltjáról. Itt, Fontevraud-ban hunyt el 1204-ben, nyolcvankét éves korában. Tiszteletet parancsoló síremlékét ma is láthatjuk az apátságban, örök emléket állítva annak a nőnek, aki mint a francia és később az angol király felesége, a kor viszontagságain keresztül is érvényre tudta juttatni akaratát.

További érdekes oldalak:

• Sulinet Tudásbázis - Európa a 11-12. században 
• Sulinet Tudásbázis - A parlamentarizmus kialakulása

Farkas Judit cikke