A magyar-horvát állami közösség a horvát-magyar kiegyezésig IV.
2015/11/24 22:06
1553 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A magyar nyelv széleskörű használatának óhaja már az 1770-es években jelentkezett, de mozgalommá csak II. Józsefnek a német nyelvet tette kötelezővé tételéről szóló rendelete után alakult át.

A magyar nyelv bevezetése

Jóllehet a király ezt a rendeletet később visszavonta, a magyar nemesek egy része kitartott amellett, hogy a magyar nyelvet használják a hivatalos ügyek intézésekor. Először az 1790. évi országgyűlésen kérték a magyar követek, hogy magyar legyen a hivatalos nyelv, de ekkor még nem csak a horvátok ellenezték ezt az indítványt, hanem a magyar nemesség jelentős része, amely ragaszkodott a jól bevált latin nyelvhez. Később azonban a magyar nyelv bevezetésének igénye lett a nemzeti azonosság és fejlődés conditio sine qua non-ja. A nemzeti nyelv iránti szükségre rávilágított  Johann Gottfried Herder (1744.-1803.) német filozófus és evangélikus teológus, aki az Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit (1784.-1791.) című történelmi-filozófiai művében rögzítette: „Da sind sie jetzt unter Slawen, Deutschen, Wlachen, und andern Völkern der geringere Teil des Landeseinwohner, und nach Jahrhunderten wird man vielleicht ihre Sprache kaum finden”. („A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok, és más népek közé vannak beékelve, s századok multán talán nyelvüket is alig lehet felfedezni.”)] Herder ezt a megállapítását a pánszláv eszme némely neves képviselőjével, főként August Ludwig von Schlözer professzorral való barátsága alapján mondta ki. Ekkor döbbent rá a magyarság is arra, hogy valóban veszélyben lehet a nyelv és a nemzeti identitás, így azok ápolására és megóvására került sor. A magyar irodalom legtekintélyesebb képviselői - Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Arany János, Ady Endre, Illyés Gyula – sokat tettek a 19. század során a magyar nyelvért és a nemzeti identitás ápolásáért. Ugyanis a háborúk, de főként a nem-magyar népek kolonizációja következtében Magyarországon a magyar ajkú lakosság aránya egészen az 1880-as évekig alig 40-44 százalékot tett ki (1850-ben 41,5 %; 1880-ban 44,8 %), majd ekkor megindult a magyar nemzetiségű polgárok számának növekedése. Ehhez hozzájárult a bevándoroltak asszimilációja, a demográfiai növekedés és a kisebbségi lakosság elvándorlása. Ennek köszönhetően 1900-ban 51,4 % volt a magyar lakosság aránya, a 1910-ben pedig már 54,4 százalék.

magyarorszag_egykori_megyei Magyarország egykori megyéi

A magyar államnyelv kérdésével az 1790/91, 1792, 1805, 1807/8 és 1811/12. évi országgyűlés foglalkozott, de csak három törvény szabályozta a magyar nyelvet: az 1791:XVI. tc. a közügyeknek magyar nyelven való viteléről, az 1792 :VII. tc. a magyar nyelv tanításáról és használatáról, valamint az 1805 :IV. tc. a magyar nyelv használatáról. Mint említettük a magyar nemesség is megoszlott, főként a főrendek tartottak „az alkotmányrendet veszélyeztető újításoktól”, melyek közé tartozott a magyar nyelv bevezetése is. A horvátok pedig kitartóan ellenezték a magyar nyelv bevezetését a hivatalos latin helyet. 1825 után a nyelvi vita egyre nagyobb szenvedélyt keltett a két nép közötti országgyűlési vitákban. A magyar rendek 1829-30-ban elérték, hogy a Helytartótanács a beadott kérvényekre magyarul válaszoljon, illetve, hogy a hivatalokban magyarul tudó tisztségviselőket alkalmazzanak. Ezzel a közigazgatásban, polgárjogot nyert a magyar nyelv. Még nagyobb sikert arattak az 1832 és 1836- között Pozsonyban ülésező reformországgyűlésen, amelyen törvény született arról, hogy magyar legyen a törvények hivatalos nyelve (a király december 20-án szentesítette, mint az 1830: VIII. t.c-ket „A nemzeti nyelv használatáról”címmel). Megszavazták, hogy magyar legyen a hivatalban használható nyelv Horvátországban és Szlavóniában is, de erre a „Dráván túli testvérek” tíz évig halasztást kaptak, viszont oktatási nyelvként azonnal kötelesek voltak tanítani a magyart. Azonban a horvátok ez ellen panaszlevéllel fordultak a királyhoz, aki megerősítette a horvátok municipális jogaikat. Ezután az 1839/1840 évi országgyűlésen tovább bővült a magyar nyelv használata a hivatalokban, de egyben erősödött a horvát-magyar ellentét is. A horvátok ismét tíz év halasztási időt kaptak a magyar nyelv bevezetésére, de kérésükre a király nem szentesítette a törvényt. Azonban ez az állapot sem tartott sokáig, hiszen végül az 1843-44-es országgyűlésen született meg az a törvény, miszerint a magyar nyelv hivatalossá vált a közigazgatásban. 1844. november 13-án Magyarországon végre (54 évnyi küzdelem után) hivatalos államnyelv lett a magyar, amely felváltotta a latint. Azonban a magyar nyelv kérdése és főként horvátországi használata az Osztrák-Magyar Monarchia fennállása végéig állandó konfliktus forrása maradt.

Dr. Heka László PhD.
a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense