Az anyagi haszonszerzés és a remélt dicsőség több versenyzőt is a dopping útjára terelt az elmúlt évtizedekben. A teljesítményfokozók használata teljesen megfertőzött néhány sportágat és nem egy esetben fordult elő az is, hogy egy már átnyújtott arany-, ezüst-, vagy bronzérmet utólag vissza kellett venni a sportolóktól.
Mára az egész világ felismerte az olimpia erejét, amit sokszor politikai célokra is próbáltak felhasználni.
Bojkott és távolmaradás
Az újkori olimpiák idejében már több alkalommal is volt példa arra, hogy a politika megpróbált beleszólni a tornába. Legelső alkalommal az első nyári olimpián, 1896-ban, Athénban Törökország indokolta azzal távolmaradását, hogy így kívánja bojkottálni a tornát, amit a velük ellenséges viszonyt ápoló Görögország rendezett.
Az 1936-os berlini olimpia egyenesen a náci párt propagandája volt: a hosszútávfutásban az amerikai Jesse Owen szerzett aranyat. Az afroamerikai sportoló győzelme láttán Hitler tüntetően kivonult a nézőtérről.
A Szovjetunió 1952-ben vett részt először az általa kapitalistának tartott játékokon, de már 1948-ban szerepelt néhány ország a szovjet tömbből. Korábban Szpartakiád néven a szocialista országok saját tornát rendeztek.
Ugyanebben az évben a második világháború miatt távol maradt Németország és Japán.
Az 1956-os események miatt több ország is bojkottálta az olimpiát, hogy így fejezze ki szolidaritását Magyarországgal. Spanyolország, Hollandia és Svájc is távol maradt a melbourni játékoktól, míg Kínát a tajvani zászló kitűzése, Egyiptomot a szuezi válság, Libanont és Irakot pedig Ausztrália külpolitikája tartotta távol a játékoktól.
Az amerikai szegregáció ellen tiltakozott Tommy Smith és John Carlos Mexikóvárosban. A két atléta díjazott ökölbe szorított kesztyűs kezét a magasba emelve hallgatta végig az amerikai himnuszt, hogy hangot adjon nemtetszésének. A NOB nem hagyta válasz nélkül az incidenst: utasította az amerikai Olimpiai Bizottságot, hogy küldje haza sportolóit, vagy a jövőben megvonja a futócsapat versenyzési jogát.
1976-ban Montreal rendezte az olimpiát. Ebben az évben több afrikai ország is távol maradt a rendezvénytől, amin részt vett Új-Zéland. Az országok azért tiltakoztak a szigetország ellen, mert rögbi csapata korábban megmérkőzött az apartheid miatt kiközösített Dél-Afrikai Köztársasággal.
Ugyanebben az évben a Kínai Népköztársaság kérvényezte Kanadát, hogy ne engedélyezze Tajvan részvételét a játékokon. Tajvannak végül felajánlották, hogy részt vehet a tornán, ha nem Kínai Köztársaságként, hanem a Kínai Népköztársaság tagjaként indítja versenyzőit. Tajvan elutasította az ajánlatot és csak 1984-ben versenyzett újra, Kínai Taipei néven.
1980-ban csupán 81 ország vett részt a tornán, összesen 60 nemzeti válogatott maradt távol, hogy közösséget vállaljon a bojkottáló Egyesült Államokkal. Az amerikaiak az afganisztáni szovjet megszállás miatt tiltakoztak.
Négy évvel később válaszul a szovjet tömb országai maradtak távol a Los angelesi tornától, egyedül Románia sportolói képviselték hazájukat. A szovjet országok saját tornát rendeztek Barátság játékok címen.
1988-ban Észak-Korea bojkottálta Szöult, melyhez csatlakozott Kuba, Etiópia és Nicaragua is.
1992-ben az ENSZ kizárta tagjai sorából Jugoszláviát, amiért az ország megtámadta Horvátországot és Boszniát. A jugoszláv sportolók független résztvevőkként indultak a barcelonai tornán.
1996-ban egy csőbomba robbant fel a tornát rendező Atlanta központjában. Száz sebesült és egy halott áldozata volt a merényletnek, melyet az amerikai kormányellenes szélsőségesek hajtottak végre.
2008-ban többen sürgették a pekingi olimpia bojkottját az ország elnyomó tibeti politikája miatt, illetve a dárfúri és a tajvani zavargások miatt. Az olimpiai megnyitó előtt az amerikai elnök George W. Bush is beszédet tartott Thaiföldön a témában. A bojkott végül elmaradt.
Ugyanebben az évben a dél-koreai versenyzők szigorú utasításokat kaptak arról, hogyan viselkedjenek az észak-koreai sportolókkal. Az északiak például olyan jelvényt viseltek, melyen „Kedves Vezér” felirat éltette Kim Dzsong Ilt és apját, Kim Ir Szent. A dél-koreaiaknak ügyelniük kellett, hogy ne gúnyolódjanak a kitűzőkön, továbbá ne mondják ki az Észak-, Dél-Korea neveket, helyettük a „mi oldalunk”, „ti oldalatok” kifejezéseket használják. A politika teljes mértékben kerülendő témavolt a két ország között. A két csapat végül nem is együtt ment ki a megnyitóra.
München
Minden idők legbrutálisabb, legembertelenebb és legtragikusabb eseménye az 1972-es müncheni olimpián következett be. Túszdráma, tragédia és mészárlás néven is szokták emlegetni a müncheni eseményeket. Az olimpiai faluba belopózott Fekete szeptember elnevezésű palesztin terrorista szervezet foglyul ejtette az izraeli csapat 11 sportolóját 1972. szeptember 5-én. Még a túszejtés során két sportoló halálosan megsebesült, a későbbiek során kilenc másik társuk is életét vesztette.
Szeptember 5-én hajnali négy óra után valamivel a nyolc palesztin terrorista átmászva az olimpiai falu körüli kerítést bejutott a táborba. Erre azért volt lehetőség, mert a ’36-os berlini olimpia után a németek a laza szabályokkal próbáltak bizalmat kelteni a többi országban. Nem voltak azonosítószámok, a szobákat nem zárták, a legalapvetőbb biztonsági intézkedések is hiányoztak.
A terroristák céliránya a 31 szám alatti Connollystraße volt, itt szállt meg ugyanis az izraeli olimpiai csapat. A sportolók szobája is nyitva állt, így a behatolás gyerekjáték volt. Két túszt, Weinberget és Romanot rögtön a behatolás után halálosan megsebesítették, ők még a helyszínen életüket vesztették.
Az izraeli kormány – amint értesült az eseményekről – ajánlkozott különleges egységeinek bevetésére, ám ezt Willy Brandt szövetségi kancellár és Hans-Dietrich Genscher belügyminiszter visszautasították mondván, hogy ez belügyi kérdés.
A terroristák már a televízióból értesültek az izraeli erők esetleges beavatkozásáról, így minél előbbi menekülést terveztek. Reggel 9 óráig adtak határidőt: ha az izraeli kormány elengedi 232 palesztin foglyát, továbbá Andreas Baader és Ulrike Meinhof német és Kozo Okamoto japán terroristákat, úgy elengedi a túszokat. Az izraeli kormány elutasította a tárgyalás lehetőségét.
Öten, Walther Tröger, az olimpiai falu polgármestere, Willi Daume, a Német Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke, Manfred Schreiber rendőrfőnök, valamint Bruno Merk bajor belügyminiszter és Hans-Dietrich Genscher is felajánlották magukat a terroristáknak, ha szabadon engedik a sportolókat, ám a palesztinok nem kívántak élni a lehetőséggel.
9 órakor a palesztinok tájékoztatást adtak, miszerint délig hajlandóak várni a feltételek teljesítésére. Az elrablók vezetője, egy bizonyos „Issa” hajlandó volt tárgyalni a német erőkkel egy televíziós interjúból pedig kiderült, Issa apja ugyan nem tudott fia terveiről, de büszke rá az akció miatt.
Közben az arab liga és Egyiptom is becsatlakozott a tárgyalásokba és közös erővel sikerült elérni, hogy a határidőt délután öt órára tolják ki. Probléma volt ugyanakkor, hogy a televízió élő adásban tájékoztatott a német rendőrség lépéseiről, így a palesztinok is kellő információt szereztek mindenről, ami a külvilágban zajlott.
A terroristák Kairóba akarták távozni, a német kormány pedig megszervezte, hogy helikopterrel szállítsák a fürstenfeldbrucki katonai repülőtérre a túszejtőket. Itt egy Boeing repülőgép várta őket. Az eredeti terv szerint itt a repülőtéren érte volna a terrorszervezetet a rajtaütés, de az akciót nem sikerült túl jól megszervezni. A repülőtéren mindössze öt, védőfelszerelés nélkül várakozó fegyveres várta a nyolc túszejtőt. Ráadásul az öt férfi nem volt mesterlövész, bár a repülőtér épületeinek tetején álltak lesben.
A lövöldözés majdnem egy órán át tartott. Páncélosok nem voltak a helyszínen és csak késve érkezte a repülőtérre, mivel a sok bámészkodó miatt elakadtak a forgalomban.
A lövöldözés este tizenegykor vette kezdetét. A terroristák először a fényszórókat lőtték ki, mellyel a német rendőrség bevilágította a repteret. A fegyvereseknek nem volt rádiójuk, hogy beszéljenek egymással és nem volt éjszakai felszerelésük, lámpájuk sem, hogy lássanak a sötétben. A németek eltalálták Tony-t, az egyik terroristát, a többiek pedig behúzódtak a helikopter mögé, ahol kivártak. Háromnegyed órával később aztán megérkeztek a páncélosok.
A müncheni eseményekben 11 izraeli sportoló vesztette életét, és egy német rendőr is meghalt. A nyolc terrorista közül öten haltak meg az akció során. A másik két résztvevőt és az eszmei szerzőt később egy izraeli titkos akció keretén belül végezték ki.
A túszok:
- David Mark Berger
- Ze'ev Friedman
- Joseph Gottfreund
- Eliezer Halfin
- Joseph Romano
- André Spitzer
- Amitsur Schapira
- Kahat Schor
- Mark Slavin
- Jaakov Springer
- Moshe Weinberg
Az eseményről Steven Spielberg filmet forgatott