Kötöttfogás, szabadfogás
A birkózás története
A birkózás eredete visszanyúlik az emberiség őskorába. A birkózás küzdősport, eszköz nélkül vívott test-test elleni küzdelem, melynek fő célja az ellenfél két vállra történő leszorítása. Természetesen a sportág fejlődésével, szabályok közé szorításával már a fogásokkal (dobásokkal) kiharcolt fölény is elegendő a győzelemhez.
Történelmi áttekintés:
Az őskori vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot folytató ember mindennapi életében a birkózás az eszköze az embercsoportok egymás elleni küzdelmének. A jobb vadászterületekért vívott küzdelemben ha a fegyvereiket már nem volt módjuk használni, puszta kézzel kellett az életükért harcolni. A csoporton belüli vezető szerepért is feltételezhetően eszköz nélkül vívott küzdelemmel (birkózással) történhetett a kiválasztás, mert a közösség a saját jövője érdekében nem engedhette meg azt, hogy a fennmaradáshoz szükséges fiatal tagjaiból szükségtelenül egyet is elveszítsen.
A növénytermesztés és állattartás kialakulása magával hozta a letelepülést, és kialakultak a nagy folyók mellet ókori kultúrák (Nílus, Mezopotámia, Jangce).
Az osztálytársadalom kialakulásával létrejött az uralkodó hatalmának fenntartása, a katonai réteg. Itt jelenik meg a birkózás már szabályok közé vont sportként, a kiképzés szerves részeként az elsők között az atlétikával (futás, dárdavetés, stb.) együtt.
Az egyiptomi óbirodalom idejéből feltárt sírkamrában egy jómódú kereskedő életének jelenetei megdöbbentően magas technikai tudásról árulkodó birkózást mutatnak. Az egysíkú ábrázolásokkal olyan kombinatív birkózást láthatunk a sírrajzokon, ahol 450 különféle fogás végrehajtását mutatják be. A jelenlegi modern szabadfogású birkózás is ugyanilyen technikai fogásrepertoárt alkalmaz.
Az ókori versenyeket a fáraó és udvara szórakoztatására szervezték. Céljuk az egyiptomiak felsőbbrendűségének bizonyítása volt, ugyanis legtöbb esetben núbiai, líbiai, szudáni ellenfelekkel küzdöttek és mivel magas színvonalon birkóztak, az esetek többségében győztek is.
Az ókori görögök által létrehozott olimpiai versenyek első sportágai közé tartozott a birkózás. Az ellenfelek olajozott testtel, ruha nélkül küzdöttek egy homokkal borított küzdőtéren. A versenyek színvonala folyamatosan emelkedett, mert a városállamokban külön iskolák szerveződtek a birkózók képzésére. Hérodotosztól származik ez a mondás: "Birkózás nélkül nem lehet kecses (jó alkatú) ifjakat nevelni."
A fiatalokat anatómiai alapon is szelektálták, mely során a szülők, nagyszülők alkati adottságait is felmérték. A legeredményesebb bajnokok közé tartozott a korintoszi Milon, aki három egymás utáni olimpián is győztes volt. Azt regélték róla, hogy olyan erős volt - győzelme alkalmával úgy ünnepelt - , hogy puszta kézzel ölt meg egy bikát, megsütötte és egymaga el is fogyasztotta.
Szókratész, a filozófus is eredményes birkózó volt, amely bizonyítja a magas társadalmi presztízsét.
A görögök a birkózást a katonai kiképzés részeként kezelték, melynek következtében magas fokú fizikai és lelki erőre tettek szert. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Miltiádész spártai király és 300 hős katonája, akik napokig tartották fenn a perzsa hadsereget a szalamiszi szorosban életük feláldozása árán is.
Az ókori olimpiai játékok fejlődésével a birkózás is több szakágra oszlott. Kialakult a pankráció, amely sok esetben életre-halálra szóló küzdelemmé vált. Beépült az atlétikába is, a pentatlon 5. számaként.
A magas színvonalú görög birkózás a római korban cirkuszi gladiátori véres küzdelemmé silányult. A középkor folyamán a lovagi nevelés részeként a birkózás jelentős szerepet töltött be a katonáskodó ifjak életében. A magyar kalandozások során Botond mondájában a kis termetű, de roppant erős magyar vitéz birkózásban győzi le a görög óriást.
A királyi udvarok szórakoztatására is rendeztek küzdelmeket. Mátyás király udvarában egy lovagi ünnepség alkalmával küzdött meg az itáliai Galeotto Marcio és egy magyar ifjú lovag.
Népi birkózások a világban
Nem csak az uralkodó osztályok szórakoztatását és katonai céljait szolgálta a birkózás. Birkózott szerte a világon a köznép is. Ezeket összefoglaló néven népi birkózásnak nevezzük. Európában még manapság is dívik a török olajbirkózás, melynek óriási népszerüsége van, és komoly díjakért, pénzjutalmakért folynak a küzdelmek.
Svájcban a Sving elnevezésű birkózás vonz sok ezres nézősereget, a fődíj egy bika.
Mindenki számára ismert a sumo, a japánok népi birkózása, amelyben óriási súlyú versenyzők küzdenek sajátos szabályok között.
A mongol sas birkózás sokak számára ismert, főleg a Mongóliáról szóló útifilmekből. A belső-ázsiai török eredetű népeknek (kazah, kirgiz, üzbég, stb) megvannak a saját szabályai szerinti népi sportjuk, güres néven.
A kaukázusi népeknél is óriási nimbusza volt és van. A győzedelmed birkózó "dzsigit"-ként népszerű hős még napjainkban is. (Dzsigit a magyar vitéz megfelelője).
Fekete-Afrika törzsi népei még a századunk közepén is rendeztek ünnepségek keretében nagylétszámú versenyeket.
Észak-Amerikában a préri indiánjai (sziúk, dakoták) is előszeretettel harcoltak saját szabályaik szerint, küzdelmeiket Manitunak ajánlva. Az Egyesült Államokban alakult ki az angolszász betelepülők által művelt "fogd, ahol éred" népi játék, amelyet az iskolákban jelenleg is művelnek folk stail néven.
Hazánkban a "botbirkózást" a pásztorok művelték, az "ölre" birkózás volt a legismertebb.
A birkózás közelmúltja
Az ipari forradalom után a nép szórakoztatására cirkuszi birkózásként lép át modern korunkba ez a sport, amelynek jeles magyar képviselői voltak a Cája testvérek.
Coubertin báró kezdeményezésére felélesztett újkori olimpiai játékokkal kezdődött a sportág újjászületése.
A szabályok a birkózás fejlődésével ezt követve folyamatosan változtak. Az első olimpiákon a kétvállas győzelem elérésével ért véget a küzdelem. Így fordulhatott elő, hogy az 1912-es olimpián 11 órán keresztül tartott a bajnoki címért vívott harc. Természetesen ezután már időkeretbe szűkítették a küzdelmet, és a végrehajtott akciókat pontokkal értékelték. Ebben az időszakban vált ketté a versenybirkózás kötöttfogásra, (amelyet görög-római birkózás néven is neveznek) és szabadfogásra.
A mai birkózás fejlődésében élen járó szerepe volt századunk első felében az európai sportágtörténetben. A skandinávok a '20-as, '30-as években főleg kötöttfogásban a világ legjobbjai voltak, míg szabadfogásban az USA versenyzői képeztek jelentős erőt a törökökkel együtt.
1952-ben megjelentek a Szovjetunió versenyzői, és ettől kezdve mindkét fogásnemben eredményeik alapján meghatározóvá váltak. A népi birkózások mozgásanyagát beépítve felkészülésükbe, forradalmasították főként a szabadfogást. Olyan kis népek sportolói váltak meghatározóvá a szovjet csapatban, mint például az északi oszétok. Így fordulhatott elő, hogy a barcelonai olimpián (1992) az oszét származású Fadzejev, Kadarcev és Khabelov három aranyérmet szerzett a FÁK országai néven szereplő volt szovjet csapat részére.
Az oszétok a magyar jászok kaukázusi testvérei, akik a tatárjáráskor húzódtak a Kaukázus hegyei közé. Létszámuk 800 000 fő körüli, a birkózás náluk iskolai alapsportág. Nagy hagyományokkal rendelkezik ilyen téren Irán, Japán, Németország, Bulgária, Lengyelország és hazánk. Ez meglátszik az eredményességen is.
A magyar birkózásról
A mai birkózás alapjait francia mesterek tették le ugyanúgy, ahogyan vívásban az olasz mestereké volt az úttörő szerep.
Kemény Ferenc révén elsők között csatlakoztunk az újkori olimpiák mozgalmához, amely erre a sportágra is jelentős hatást gyakorolt. A múlt század végén elsősorban nehéz fizikai munkát végző mesterlegények közül kerültek ki a sportág művelői, de a századunk közepéig is ők adták a birkózás derékhadát. (Vasmunkások, hentesek, szállítómunkások, stb.).
Az első jelentős szakosztályok Budapesten: UTE, MTK, FTC, MAC. Vidéken elsősorban a vasutas szakosztályok, mint a debreceni, szegedi, ceglédi VSC voltak a legjelentősebbek.
A sportággal foglalkozók tehetsége, szorgalma révén a magyar versenyzők a sportág élvonalához tartoztak a 20. században.
Hazánknak és a sportnak múlhatatlan dicsőséget szereztek olimpiai bajnokaink:
|
|
A felsorolás csak az olimpiai bajnokok névsorát tartalmazza, de sok neves versenyzőnk volt olimpiai érmes, de mellette vb vagy Eb győztes is.
A birkózás a magyar olimpiai sportágak eredményességi listáján a vívás és úszás után a harmadik helyen szerepel az egykori olimpiai játékok rangsorában.
Olimpiai bajnokaink felsorolásánál szembeötlő a kötöttfogás eredményességi fölénye a szabadfogással szemben.
A francia mesterek a kötöttfogású birkózást terjesztették el, ebből a tradícióból kiindulva van nagyobb szerepe jelenleg is a kötöttfogású képzésnek, nevelésnek.
Az elmúlt 20 évben forradalmi változások történtek a sportág erőviszonyaiban. Megjelentek olyan országok a birkózás élvonalában, mint a két Korea, Kuba. A 90-es évektől a Szovjetunió utódállamaiból egy helyett akár súlycsoportonkénti 4-6 hasonló erőt képviselő versenyzővel kell felvenni a küzdelmet. Jelenleg súlycsoportonként tíznél is több, többé-kevésbé azonos képességű versenyző küzd az aranyéremért.
Az olimpiai bajnokságokra már csak az előversenyeken elért eredmények alapján juthatnak fel a versenyzők. Sydneyben súlycsoportonként 20 fő a maximált létszám, miközben csökkent a súlycsoportok száma fogásnemenként 10-ről 8-ra.
Tisztelt Sulinet olvasó!
E rövid történelemmel fűszerezett sportági ismertetés remélem felkeltette érdeklődésedet e nehéz, de komoly nevelő hatású sportág iránt. A birkózás nem csak előnyös testalkatot és akaraterőt fejleszt, biztosít művelőjének, hanem az edzések és versenyek során kialalkuló barátságokat, életre szóló emlékeket és élményeket.
Annak érdekében, hogy a múlt eredményeit megtarthassuk, sok lelkes és tehetséges ifjú birkózóra van szüksége a sportágnak.
2000. április 7-8-9-én jubileumi DIÁKOLIMPIÁT szervezünk Budapesten az Olimpiai csarnokban, várhatóan 1000-1500 versenyző részvételével.
Benneteket is várunk erre a nagyszabású eseményre. Ha birkózni szeretnétek, figyeljétek a honlapot, rövidesen megjelennek a szakosztályok címei!
Bacsa Ferenc
edző
