Az újonnan felvett szokások, az addig számunkra ismeretlen ünnepek megjelenése megosztja az emberek véleményét. Így van ez a Valentin nappal is, melyet egy bizonyos réteg teljesen magáévá tudott tenni, míg mások jelentéktelen, rajtuk kívül álló szokásnak tartják, s nem érzik annak a fontosságát, hogy ők is részt vegyenek ennek a hagyománynak az ápolásában, még akkor is, ha nem szeretik kevésbé kedvesüket, s ha nem fontos számukra kevésbé bármelyik családtag, barát vagy hozzátartozó. Ha megkérdeznénk az utca emberét, valódi bizonyosságot nyernénk arról, hogy mennyire szélsőséges az emberek Valentin naphoz való viszonyulása.
Ki volt Valentin? – a kereszténység szemszögéből
Valójában több elképzelés él arról, hogy hogyan jött létre ez az ünnep, a legismertebb talán mégis az, hogy Valentin egy harmadik századbeli pap volt Rómában, aki az akkori császár, II. Claudius rendelete ellenére –miszerint a férfiak nem házasodhatnak, hiszen akkor jobb katona lesz belőlük – titokban mégis összeadta a szerelmeseket. A hír kiszivárgott, amiért Valentin atyát halálra ítélték. Egy másik történet szerint, amíg a börtönben volt, beleszeretett az egyik börtönőr lányába, és a kivégzése előtt egy levelet írt a lánynak a következő aláírással: „Valentinodtól”. A középkorban ő volt az egyik legnépszerűbb szent, s bármelyik történetben is rejlik az igazság, egy biztos, egy mély érzésű, romantikus lélekről árulkodnak a vele kapcsolatos legendák.
Pogány elmélet
Bizonyos elméletek szerint ezen a napon az egyház csak a pogány Lupercalia fesztivált szerette volna takargatni, mely római hagyományok szerint a tavasz kezdetének az ünneplése volt, egyben a megtisztulás időszaka. A szokások része volt kiseperni a házat, és sót szórni szét. Termékenységi fesztiválnak is tartották, ahol egy kecskét és egy kutyát áldoztak fel, majd a kecske vérbe mártott húsával a férfiak megérintették a nőket, lányokat, akik nem csak, hogy nem viszolyogtak ettől, sokkal inkább örültek, hiszen akit a véres hússal megérintettek, annak a nőnek még abban az évben biztosították ezzel a termékenységet. Majd a hajadonok a nevüket bedobták egy urnába, s amelyik férfiú azt kihúzta, azzal egy évre összetartoztak. Sokszor ezek az egy éves kapcsolatok házassággal végződtek. Angliában az a szokás terjedt el, hogy Valentin nap reggelén, az első ellentétes nemű ember, akivel egy fiú vagy lány elsőként összetalálkozik az utcán, ő lesz a Valentinja, s egy évig megkülönböztetett figyelemben kell egymást részesíteniük. Amolyan jegyességként tartják számon az így létrejött kapcsolatot.
Az alábbiakban leírtak csupán elméletek, hiszen a teljes igazságot nem tudhatjuk. A lényeg valójában az, hogy akit szeretünk, ezen a napon megajándékozzuk. Egy csokor virág, csokoládé, egy Valentin-napi üdvözlőlap, egy szerelmes vers, egy gyertyafényes vacsora, egy pár szavas üzenet, akár titkos formában, bármivel kedveskedhetünk. S hogy ki mennyire érzi sajátjának ezt az ünnepet, s mennyire tartja fontosnak a szeretteiről való megemlékezést ily módon, a szerint építse a hagyományokat.
Az ősmagyarok néhány furfangos módszert alkalmaztak szerelmük megszerzésére, megtartására, közülük az egyik az volt, hogy vettek egy almát, aminek 9 magja volt. Az almát megették, a 9 magot pedig a hőn szeretett férfi zsebébe csempészték, s akkor biztos volt, hogy az illető férfi beléjük szeret. Vagy kerestek 9 kutat, mind a 9 kútból húztak vizet, megitatták a kiszemelt fiúval vagy leánnyal, akiről onnantól úgy hitték, hogy örökre szeretni fogja őket.
Nos, talán elmondhatjuk, hogy Valentin nappal vagy a nélkül, a lényeg az, hogy az életünknek része legyen a szeretet és a szerelem, hiszen bármi egyéb, amit teszünk, ettől lesz értékesebb, színesebb, gazdagabb. Ezek adnak erőt és hitet, hiszen az életben ránk rótt feladatok, a bennünket körülvevő hajsza, rohanás megtépázzák az erőinket. Viszont ha van kihez tartoznunk, ha tudjuk, hogy valaki vár ránk és szeret bennünket, akkor akár szárnyra kaphatunk, és olyan plusz erő birtokába kerülhetünk, amit semmi más nem pótolhat. S ami még fontos, nem kell ahhoz Valentin nap, hogy érzéseinket kimutassuk, nem kell alkalom ahhoz, hogy megajándékozzuk azt, akit szeretünk, az év bármelyik napja alkalmas arra, hogy megköszönjük annak az embernek a létezését, aki számunkra annyira fontos.
Végül egy idézettel szeretném zárni soraimat, William Shakespeare tollával ékeskedve:
„Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? jöjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan száll az ifjúság.”
