Már születésekor sem hasonlított az átlagos csecsemőkhöz, mert világra jöttekor vihar volt, s ő maga pedig olyan erős volt, hogy kirúgta magát a rossz, ócska pólyából. Mivel a vihar hozta, viharos természetű is lett. Tízéves korában akármilyen embert a földhöz tudott csapni. Apját -lopás miatt- felakasztották, s ez árnyékot vetett egész életére. "Zsiványnak zsivány a fia" -mondták róla. Mint a legtöbb szegénylegény, ő is bojtárkodással kezdte a kenyérkeresést, de 23 éves korában tehénlopás miatt a szegedi börtönbe zárták. Tíz hónap múlva -mikor már nem bírta elviselni a botozást- megszökött. A csongrádi csárdában lelőtt két katonát, betört a tanyákba és lovakat kötött el, de lehet, hogy olyan tetteket is ráfogtak, melyekben vétlen volt.

1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, hogy engedje el a korábbi börtönbüntetés hátralevő részét, mert szeretne becsületes ember módjára élni. 32 éves férfi volt már, s belefáradt az állandó bujkálásba, rettegésbe. Kossuth Lajostól kapott mentességet levélben, s 150 fegyverezett lovassal szabad csapatot alakíthatott, és a szerb felkelők ellen sikeres portyázó harcot vitt. Kétségtelen, hogy a pörgekalapos, lobogós, sötétkék ingbe-gatyába, rövid posztódolmányba, fehér szűrbe öltözött betyárcsapat, amelyik kezében drótfonatú, ólomgomb csapójú karikásostor volt a legfélelmetesebb fegyver, meghökkentő látványt nyújthatott s harcmodora szinte kivédhetetlen volt.

Ám ebből a rablóból nem lett a legjobb pandúr, ugyanis a szabadságharc után tovább folytatta rablásait. Bandástul járta a vidéket, a szegényeket nem bántotta, csak a gazdagokat zaklatta. Tekintélye és becsülete nagyra nőtt a szegedi tanyavilágban, mert a zsákmányt mindig igazságosan osztotta el, magának többet sosem adott, s a kalandok során elhalt cimborák családjáról is becsületesen gondoskodott. 1856-ban elfogták, és életfogytiglani börtönre ítélték. Később kegyelmet kapott, de kiszabadulva ismét rablóbandát szervezett, s 1868-ban egy vasúti vonatot is megtámadtak Szeged közelében. Elfogni csaknem lehetetlen volt. Ismerte a környéket, s bújtatója is szép számmal akadt a tanyavilágban, de még a városban is.

"Rózsa Sándornak még a lován is fordítva van a patkó, hogy mikor megy, azt higgyék, hogy jön." -tartotta róla a hiedelem.

Végül Ráday Gedeon királyi biztos fogatta el, s az 1872-es per után kötéláltali halálra ítélték, mit két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak.

A periratok szerint legalább 30 halál terhelte a betyárvezér lelkét, ám mégis emberebbnek mutatkozott, mint a világtörténelem más, koronás haramiái. Ő maga is érezhetett ilyesmit. Valami Isten ostorának gondolta magát, akinek külön küldetése volt idelent, nem úgy, mint más útonállóknak.

A szamosújvári fegyházban halt meg 65 éves korában.