1910-ben kezdte el népdalgyűjtő munkáját, Kodály Zoltán és Bartók Béla mellett tevékenykedett. Az 1910-es éveket Lipcsében, Genfben és Párizsban töltötte, tanulással.
1913-ban szerzett közgazdasági doktorátust a budapesti Tudományegyetemen, s még abban az évben a Magyar Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményének őrévé választották.
1914-1918. -között katonai szolgálatot teljesített, majd miután leszerelt, 1919-ben a Nemzeti Zenede tanára lett. 1924-től a Néprajzi Múzeum népzenei osztályán kezdett dolgozni és itt bontakoztatta ki igazán népzenegyűjtő tevékenységét. 1945-ben, egy esztendőre a Magyar Rádió igazgatójává választották, 1945-1949-ig pedig a Nemzeti Zenede élén töltötte be ezt a pozíciót. 1947-1948 között Párizsban élt és részt vett az IFMC (Nemzetközi Népzenei Tanács) megalapításában, ennek elnökségi tagja is lett.
1952-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán népzenegyűjtést és lejegyzést tanított, három évvel később, 1955-ben a magyar művészek közül elsőként az Institut de France (Académie des Beaux Arts) levelező tagjává választotta. Munkája a magyar népzenekutatás terén felmérhetetlen értékű. A népzene gyűjtését a XX. századi magyar zene nagy alakjaival együtt kezdte, és haláláig folytatta a népzenei kincs mentését. Számos népzenei hanglemezt készített. Különösen jelentősek ezek közül a cigányzenekari gyűjtések. A zene szerződésétől sem szakadt el, hiszen zeneszerzőként sikeresen vegyítette a francia zenei hagyományokat a magyar zenei hangvétellel. Számos előadást tartott itthon és külföldön, zenei és néprajzi cikkei jelentek meg és szerkesztője volt a Népzenei Monográfiák sorozatnak. - Budapesten dolgozott, és ott is halt meg 1963. február 16-án
