A falusi parasztság önellátó gazdálkodásában az állattartás fontos szerepet játszott. Hússal, tejtermékkel látta el a paraszti gazdaságot. A földművelésben igavonóként használták. Az állat feldolgozása során szinte mindent hasznosítottak, a ruházkodásban is alapanyagként szolgált.
A kezdeti időkben az állattenyésztés fő formája a rideg (szilaj) állattartás volt. Az állatokat egész évben a legelőn tartották. Így azok ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, viszont különleges szívósságra, ellenállóképességre tettek szert, jól alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez. Később csak tavasszal, őszig hajtották ki az állatokat a legelőre. Így a kemény téli hónapokban védték a természeti viszonyoktól, s takarmányozásuk sem volt olyan szűkös, mint kint.
Az állatok őrzése, legeltetése, ellátása a legelőn a pásztorok feladata volt. A nagyobb nyájakat őrző pásztorok vezetője a számadó, ennek helyettese az öregbojtár, utána a bojtárok következtek. Mivel az év legnagyobb részét szabadban töltötték, a falu közösségétől némiképp elkülönülve, sajátos életformájuk alakult ki. Sokkal önállóbbak, mivel önellátására szorulnak találékonyabbak. Használati tárgyaik, hangszereik, dalaik, táncaik meséik tükrözik kreativitásukat, öntudatos egyéniségüket, a természettel való együttélésüket. Jellegzetes szokások, hiedelmek alakultak ki közöttük.
Az állatokat Szent György napján (ápr.24.) hajtották ki a legelőre és őszig Szent Mihály napjáig (szept.29) gondoskodtak róluk. A nyájért a számadó felelt, ő számolt el a gazdákkal, "számot adott" a jószágokról.
A pásztorok, attól függően milyen állatot őriztek, nevükben, viseletükben különbözőek egymástól hovatartozásuk egyfajta rangsort is jelentett.
- A csikósok lovakat őriztek (ménes), a hagyomány szerint kék inget, gatyát viseltek. A terelés eszköze a karikás ostor.
- A gulyások szarvasmarhát őriztek (gulya). A gulyában saját állataik is voltak, bottal, ostorral, lóháton hajtották az állatokat.
- A juhászok juhnyájakra vigyáztak. A tej és a gyapjú után külön járandóságot kaptak.Viseletük vászoning és gatya. A juhászok különösen értettek a juhok bőrének kidolgozásához. Subát, ködmönt, mellényt, bocskort stb. készítettek belőle.
- A kondás, disznópásztor. A disznókat őrzi.
A pásztorok találékonyságának, a természeti viszonyokhoz való alkalmazkodóképességének egyik bizonyítéka a vászonruha inpegrálása. A vászonruhát juhtejjel kevert zabszalma avatták be, kiterítve meg hájjal bekenték, így vízhatlanná vált. A pásztorkodás, mint hagyományos családi foglalkozás apáról fiúra szállt. Több generációs pásztorcsaládok alakultak ki.
