A katolikusok e napon emlékeznek meg a napkeleti bölcsekről, illetve az Úr megjelenéséről, aki ekkor nyilvánította ki az embereknek a Megváltó születését, és ehhez a naphoz kötik Jézus megkeresztelésének idejét is. A liturgikus szokásoknak megfelelően a pápa ezen a napon szenteli fel a püspököket. Míg a nyugati egyház számára a vízkereszt a karácsony zárónapja, addig a keleti egyházak, Oroszország, Szerbia és Lengyelország ortodox lakosai a Julián-naptár szerint éppen ekkor ünneplik a karácsonyt, Krisztus születését.

A templomokban ekkor szokták megszentelni a vizet, amihez számos népi hiedelem kötődik. Sok településen hazaviszik a szenteltvizet, hogy a családtagok igyanak belőle, így módon tartván távol a betegségeket. Ugyanígy sok helyütt a lakást is megszentelik a víz segítségével, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket. Vízkereszt napján szokás jósolni is; azt tartják, ha január 6-án esik, akkor hosszú lesz a tél, ha hideg van, akkor viszont gyorsan megérkezik a tavasz.

A mai nappal veszi kezdetét a hamvazószerdáig tartó, mulatságokkal, vigasságokkal, lakodalmakkal teli időszak, a farsangi szezon is, ami a pogány téltemetés hagyományából ered, ezért legtöbbször féktelen vigalommal jár. A nagy lakomákkal annak idején a természetet akarták hasonló bőségre ösztönözni, de ilyenkor tartották a legtöbb esküvőt is. Az egyház évszázadokig üldözte a farsangi pogány szokásokat, ám később mégis átengedte az időszakot a vidámságnak és a szórakozásnak.

Bár a bál elsősorban a felnőttek mulatsága, természetesen a gyerekek sem maradnak ki belőle; az óvodákban és az iskolákban is rendszeresen megrendezik a farsangi mulatságokat. A gondolkodást, hogy minek öltözzenek a lurkók, akár már el lehet kezdeni, sőt, ha az ötlet megvan, akár neki is lehet veselkedni a jelmez összeállításának.

Kapcsolódó vers:
Veress Miklós: Vízkereszt után