Immanuel Kant Befolyásoló tényezők

Az erkölcsi előírások, etikai normák nem alkalmazhatók mereven és egzakt módon, ugyanis a jó és a rossz azon kritériuma, mely döntéseinket befolyásolja, nem mutatkozik meg azonnal és egyértelműen, sőt az esetek nagy részében igen bonyolult helyzetek állhatnak elő. Pl. előfordulhat, hogy a szándékaim tiszták, de rosszul sülnek el a cselekedeteim, és több rosszat okozok, mint amennyi jót sikerül tennem. Vagy előállhat olyan helyzet, amikor több, egymást kizáró vagy közömbösítő etikai normát kellene egyszerre alkalmaznom. Pl. Születésnapi partyt szervez egy baráti társaság. Az ünnepelt megkérdezi, hogy mit tervezek abban a bizonyos időpontban. Ha kérdésére megmondom az igazat, akkor elvész a meglepetés ereje, többek munkáját teszem tönkre. Viszont, ha nem mondom el, akkor hazudok.

Befolyásolják tetteimet és döntéseimet az életkori sajátosságok is, hiszen másképp reagálok ugyanarra a szituációra ötévesként, tizenötévesként, negyvenévesként stb. Tizennyolc éves koromtól pedig teljes jogi felelősséggel tartozom tetteimért, ezáltal erkölcsi döntéseim is más megvilágításba helyeződhetnek (vö: életkortól függő büntetési tételek). A külvilág kényszerei ugyancsak determinálhatják döntéseinket. Klasszikus példa erre az éhező ember esete, aki, hogy éhen ne haljon, a közeli pékségből kenyeret emel el, vagy egy gyermek pénzt lop betegen fekvő édesanyja számára, hogy meg tudják venni az életmentő gyógyszert. A fent említett esetek során rendre merül fel a kérdés: a szándék vagy a cselekedetünk következménye a fontosabb az egyes történések megítélésekor, az erkölcsi vagy a jogi felelősségből kell kiindulnom stb.

Jog és erkölcs

Ezekben az esetekben a jog egyértelműen foglal állást, az erkölcs viszont sokkal polarizáltabb megítélést tesz lehetővé. Mi a különbség a két társadalmi szféra között, hisz mindkettő az emberi együttélés szabályait határozza meg? A kettő nem választható el egymástól, hiszen a jognak harmonizálnia kell az erkölccsel, optimális esetben arra is épül, hiszen mindkettő a jóra irányul az emberi élet három alapszabálya alapján: 1. tisztességesen élni; 2. mást meg nem sérteni; 3. mindenkinek megadni azt, ami őt megilleti.

Azonban van néhány lényegi különbség is a két szféra között. Míg a jog külsőleg szabályozza a cselekedeteinket, és eközben közli, mit szabad és mit nem szabad tenni, addig az erkölcs belső szabályozókra épít (pl. lelkiismeret). Míg a jog olyan írásban is lefektetett normákat határoz meg, melyek alapján kiszabja a büntetési tételeket, addig az erkölcs inkább „csak” elmarasztal. Jog általában csak egyféle létezhet egy társadalomban, erkölcsi felfogásból és hozzáállásból viszont többféle is megfér egymás mellett. Eltér a két terület egymástól abban a tekintetben is, hogy természetszerűleg merülhet fel a jog etikai megalapozásának igénye, viszont az erkölcsöt jogilag megalapozni nem szokás.

Erkölcs és politika

Nem közömbös erkölcsi szempontból az a politikai környezet sem, amelybe beleszületünk, hisz alapvetően határozza meg életkörülményeinket. A kérdés Machiavelli óta vált igazán aktuálissá a modern korban, miután a neves firenzei gondolkodó A fejedelem c. művében azt állította, hogy a politikában az erkölcsi normákat nem kell feltétlenül figyelembe venni, a fejedelem beérheti az erkölcs látszatával, vagy ha érdekei úgy kívánják, szembe is mehet azzal. A politika alapvetően csoport- és társadalmi érdekek érvényesítésének a színtere, így napjaink alapvető morális kérdésévé is vált, miként hangolhatók, hangolandók össze ezek a szűkebb érdekek a társadalom, a közösség egészének érdekeivel – ez pedig olyan morális kérdés is, amely alól senki sem vonhatja ki magát.

A fentiekből is láthatjuk, hogy a jogon és a politikán kívül, illetve azokkal összefüggésben a gazdasági körülmények is kihatással vannak erkölcsi döntéseinkre. Gondoljunk a munkamegosztás, az elosztás, az adózás, a szociális juttatások ökonómiai vonatkozásaira, vagy ezzel összefüggésben a homo oeconomicus (a csak gazdasági szempontokra ügyelő ember) és a homo moralis (az erkölcsi vonatkozásokra is tekintettel lévő egyén) között feszülő ellentétre. Összességében elmondható, hogy az erkölcs mellőzése esetén a gazdaság egésze is ellehetetlenülhet, a jogi kötelékek önmagában nem tudják a gazdaságot fenntartani, ehhez erkölcsre is szükség van, hisz egyrészt a gazdasági szereplők, üzletfelek (pl. munkaadó, munkavállaló) is morális felek, másfelől, mint láttuk, a jog és az erkölcs is szorosan egymásra utalt.

Fogós kérdés, hogyan tudok tekintettel lenni ennyi szempontra egyszerre? Az erkölcs és az előzőekben említett szférák viszonyát jól jellemzi Kant univerzális „tanácsa”: „Cselekedj úgy, hogy az emberiségre, mind a saját személyedben, mind bárki máséban mindenkor mint célra, sohasem mint puszta eszközre legyen szükséged.” (Kant, 1991, 62.)