Ilyenkor mindenki bálba megy, hogy felismerhetetlen legyen ismerősei előtt, s találgatni lehessen, ki rejtőzik egy másik jelmez mögött. A beöltözés szokása nem modern találmány, eredete a régmúltba nyúlik vissza. Magyarországot a farsangi szokások a középkorban érték utol, akkor is honosodott meg, méghozzá nem is egyféle belőlük. A polgárság és a falusi lakosság körében a német farsangi szokás terjedt el, a királyi udvarban pedig az olasz és francia szokás honosodott meg, de nem voltak idegenek az antik görög, római, szláv, germán pogány elemek sem. Mátyás király Itáliából hozott álarcokat, de nem mondott le a farsangolás öröméről II. Lajos udvara sem.

A maszkos alakoskodásoknak, felvonulásoknak többnyire a falu főutcája adott otthont, zárt helyen (például a fonókban) többszereplős, dramatikus játékokat, pl. álbírósági tárgyalásokat adtak elő, ahol az alakoskodókat vagy bábukat, illetve állatokat ítéltek halálra. A tavaszvárás ősi örömünnepét évszázadok óta az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes felvonulások jellemezik, valamint az elmaradhatatlan - varázserővel bíró - szalagos fánk és a rétes. Fánkot a Szerémségben azért sütöttek, hogy a háztetőket megóvják a vihartól, rétest pedig azért, mert bőséget reméltek tőle. Az évenként ismétlődő, hosszabb-rövidebb ideig tartó időszakot húsvét vasárnaptól negyven napot visszaszámolva határozták meg, mivel a nagyböjt időszakának kezdetét, a hamvazószerdát határozták meg. A farsangra jellemző nagy bőséget így a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt követte.

A bőség időszakát vigassággal, az utolsó három napot táncmulatsággal zárták, melynek leggyakrabban a falusi vendéglő vagy kiskocsma adott otthont. Ezeknek a báloknak elsősorban a párválasztás volt a célja, a lányok ilyenkor adtak a legényeknek bokrétát, mit azok farsangvasárnap a kalapjukra tűztek, úgy mentek el a bálba. Az a legény, ki több leánytól is kapott bokrétát, azzal táncolt először, akitől az elsőt kapta. A farsang idejének végével a telet is eltemetik, minek az idők folyamán különböző változatai alakultak ki. Volt szalmabáb és rongybáb, Szegeden - egészen a 20. század elejéig - az öregasszonynak formált rongybábut a Tiszához vitték és ott meggyújtották. Máshol a halottakat jelképező dolgot, szalmabábot vagy teknőt stb. végigvitték a falun, és a falu végén beletemették a hóba, a szalmabábot elégették vagy széttépték.

Idén is számos farsangi mulatság lesz, mindenki találhat magának megfelelőt, ugyanis egy ilyen ünnepségsorozatot nem érdemes kihagyni!