Ne rohanjunk bele a nyárba!
A tanév végére a gyerekek nagyon elfáradnak, így nem szerencsés a szünidő első heteit rögtön pörgős táborokkal, nyaralással kezdeni. Hagyjunk időt a gyermeknek, hogy le tudjon ereszteni, kicsit szabadabb lehessen.
Legyen a napoknak menetrendje, de lazítsunk is rajta!
Iskolaidőben fontos, hogy tartsuk a néha, talán túl feszes napi rutint. Nyáron se folyjanak szét a napok, de némi lazítás, spontaneitás férjen bele. Naplemente a játszótéren, fagyi este….
Ne a mennyiség, a minőség számítson!
Ahogy a tanév során, úgy nyáron is kimerítő lehet a túl sok program. Fontos, hogy ne egyik programról a másikba, egyik táborból egy másikba menjen a gyerkőc. Hagyjunk számára olyan időszakokat, amikor szabadon azzal tölti az idejét, amihez kedve van.
Közösen beszéljük át, mihez lenne kedve!
Sok családban nem egyszerű megoldani a gyermek felügyeletét a nyári szünet alatt. Ilyenkor előkerül a tábor kérdése. Rengeteg jobbnál jobb tábor közül lehet manapság választani, de mindenképpen tartsuk szem előtt a gyermek igényeit. Mi az érdeklődési köre, szeretne e ott aludni vagy sem, barátokkal menne vagy szívesen megy ismeretlen helyre is. Mind mind beszéljük át közösen.
A gyermeknek gyerek a társasága!
Közhely, de így van. Minden gyermek számára fontos a kortárs kapcsolat. Legyünk partnerek benne, szervezzük meg, hogy találkozhassanak a gyerekek. Ez akár a szülő számára is segítséget jelenthet a gyermekfelügyeletben, hiszen így többen összebeszélve, felváltva tudnak a gyerekekre vigyázni.
+1 A szülőnek is kell a pihenés!
Teljesen természetes, hogy a szülő is elfárad és vágyik egy kis gyerekmentes pihenésre. Ne érezze magát ettől senki se rosszul. Higgyük el, egy kipihent anya és apa sokkal jobb a gyermek számára, mint egy végletekig kimerült.
Mindenkinek nagyon jó pihenést és valódi feltöltődést kívánunk!