Az egészségesen táplálkozó ember különös figyelmet fordít a kellő mennyiségű zöldség fogyasztására, kerüli a teljes kiőrlésű szénhidrátokat és fehérje utánpótlását a vöröshúsok helyett fehérhúsokból fedezi, s utóbbiaknál is a halakat részesíti előnyben. Egész Európában az egyik legkedveltebb étkezési hal a lazac. Ezzel próbáljuk most megismertetni az olvasót.
Egy kis rendszertan
A gerincesek törzsén (egyes rendszerek szerint altörzsén) belül a sugarasúszójú halak osztályába tartozó faj testét a többi sugarasúszójúhoz hasonlóan pikkely borítja. Szintén magán viseli az úszókkal történő mozgást és a kopoltyúval való lélegzést. A sugarasúszójúakon belül a valódi csontoshalak csoportjába (itt már szándékosan nem említünk rendszertani kategóriát), azon belül a lazacalakúak rendjébe és a lazacfélék családjába tartozik. Előbbi tudományos elnevezése Salmoniformes, utóbbi Salmonidae. Az egyetlen faj, mely ide tartozik, a lazac, tudományos nevén Salmo salar, ez azonban számos (6-9) alfajra osztható.
Elterjedés és életmód
Az akár 150 cm hosszúságra is megnövő halfaj az Atlanti-óceán északi területein él, így megtalálható az Egyesült Államok és Kanada partjainál, Európa nyugati és északi területeinél, továbbá Ázsia északnyugati partvidékén. Többségében rajokban él, aktív ragadozó életmódot folytat. Főtáplálékát halak és kisebb tengeri ízeltlábúak adják. Szaporodási célból november és február tájékán a lazacok elindulnak a tengerekbe torkolló folyókon folyásiránnyal szembe, hogy a nőstények édesvízbe tegyék petéiket. A jellegzetes, narancsszínű petékből egyetlen ívási időszakban akár 30-40 ezret is leraknak, melyet a hím rövid időn belül megtermékenyít. A kikelés 2-6 hónap alatt zajlik le, a fiatal lazacok ezt követően néhány évig édesvízben élik életüket. A lazacvándorlás számos vidéken komoly látványosságnak számít, a vízeséseken, zuhatagokon „átugró” lazacok akár 3-5 métert is képesek a levegőben „repülni”.
Halászat
A lazacpopulációkra a legelső veszélyt a folyókon megépített gátak és duzzasztóművek jelentették, melyek megakadályozták az ívóhelyük felé történő vándorlást. Nem sokkal később, a 20. század második felére oly mértékűvé vált a halászat, hogy a lazacállomány jelentősen megcsappant. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy kialakítsák az első lazacfarmokat, ehhez többek között a 90-es években megjelent szigorú halászati rendelkezések is hozzájárultak. Napjainkban a lazacok alig 1%-a él vadon, a jelenleg becsült állomány 300 millió egyed, ebből kb. 3,5 millió él szabadon. A természetvédőket két okból is aggasztja ez az arány. A halászat jelentős visszaszorítását követően abban reménykedtek, hogy a vadon élő populáció száma növekedni fog, azonban ez közel 25 év elteltével sem történt meg. Különösen szomorú ez azon becsült tény ismeretében, mely szerint egykoron 200-300 milliós vadon élő állomány is lehetett.
A másik aggasztó tény, hogy a fogságban tenyésztett egyedek jelentős veszélyt jelentenek a vadon élő állományra. A tengerbe süllyesztett tenyésztőketrecekben könnyebben terjednek a betegségek, ezeket a fogságban tartott egyedek nagyon könnyen átadhatják a szabadon élőknek. A tenyészetek környékén jelentős mennyiségű halürülék és haltetem is felhalmozódott, ezek pedig komoly környezeti terhet rónak az itteni élővilágra.
Marsi Zoltán cikke
