A széthasított koponyák földje
2003/09/30 00:00
2593 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Kanada északnyugati vidékét a közhiedelemmel ellentétben nem borítja örökké hó, inkább a végtelen erdők és tundrák jellemzők a tájra. Itt található az első nemzeti park, amelyet a Világörökség részévé nyilvánítottak. A Nahanni Nemzeti Park a mai napig megőrizte érintetlenségét, amelyet a vidékhez fűződő véres legendáknak is köszönhet.

Kanadában az Északnyugati Területek elnevezésű hatalmas kiterjedésű vidék a Yukon-folyótól keletre a Hudson-öbölig és egészen az Északi-sark közeléig húzódik. Itt található a Mackenzie-hegység, amelynek legcsodálatosabb része a 4766 négyzetkilométeres Nahanni Nemzeti Park, ami a Yukon-folyó határánál, a Nahanni-folyó völgyében terül el. A nahanni az itt élő őslakos indiánok nyelvén varázserejű folyót jelent. A nemzeti park azzal is büszkélkedhet, hogy a természeti értékek közül elsőként, 1978-ban vették fel az UNESCO Világörökség listájára.

A Nahanni Nemzeti Park és környéke napjainkig ellenáll az emberek térhódításának és megőrizte érintetlen, vad természeti szépségét. Ebben segítségére sietett az is, hogy a XIX. század során idevetődő aranyásók és szerencsevadászok sok rémisztő történetet meséltek erről a vidékről. Az elbeszélések szerint az aranyásók nagy része egy indián törzs áldozatává vált, amelyet egy hatalmas termetű európai nő vezetett. Nem tudni mennyi valóságalapja van a híreszteléseknek, mindenesetre még a XX. század elején is találtak errefelé fej nélküli emberi holttesteket. A baljós történések után a vidék a "széthasított koponyák földje", a "pokol kapuja" és ezekhez hasonló elnevezéseket kapott. Talán ennek is köszönhető, hogy a vidék ennyire érintetlen maradt.

A közhiedelemmel ellentétben a nemzeti parkot és környékét nem az örök hó, hanem végtelen erdők, tundrák, fjordok és meredek sziklafalak uralják. A Mackenzie-hegységből származó vizeket a hasonló nevű folyó szállítja a Jeges-tengerbe. A hegység és a folyam a skót tudósról és felfedezőről, Alexander Mackenzie-ről kapta nevét, aki 1789-ben felhajózott egészen a Jeges-tengerig. A park területén a nyári időszakban a nappalok csaknem 24 órásak, a hőmérséklet pedig 14-15°C. Télen viszont nem ritkák a -50°C-os hidegek sem.

A nemzeti park legnagyobb része a Nahanni és mellékfolyója, a Flat völgyében fekszik 2000 méteres gránitcsúcsok között. A látványos karsztvidéken megbújó tavak és a Flat völgyének különleges mészkőalakzatai a vidék különböző földtörténeti korszakaiba engednek bepillantást.

Itt található, mégpedig a park középső részén Észak-Amerika legnagyobb zuhataga, a Virginia-vízesés, amely mintegy kétszer magasabbról zúdul alá, mint a Niagara. A vízesést középen egy szikla választja ketté, annak jeléül, hogy a múltban egy gleccser volt a helyén. A karsztvidékről nem hiányoznak a termálforrások sem.

Errefelé nincsenek kiemelkedően magas hegycsúcsok, a védelem alatt álló terület legmagasabb pontja a 2700 méter magas Harrison Smith-hegy. A hosszú ideig tartó nagyon hideg tél miatt a terület lakossága igen csekély, egyes részei a mai napig teljesen érintetlenek. A természetes növénytakarót a hideget jól tűrő jegenyefenyők, lucfenyők és borókák uralják. A víz menti területeken gyakoriak a nyírek, a füzek és a nyárfák, az aljnövényzetben pedig moha- és zuzmófajok sokasága él.

Nagyon gazdagnak tekinthető a nemzeti park nagyvadállománya. Az erdőkben és folyóvölgyekben grizzlyk és feketemedvék kószálnak. A nagy termetű növényevőket az óriás jávorszarvas, az alaszkai vadjuh és a hatalmas csapatokban vándorló rénszarvasok képviselik. De menedéket talál itt számos veszélyeztetett madár faj is, mint a vándorsólyom vagy a szirti sas. Az egyik tóban az Észak-Amerikában igen ritka trombitás hattyúk élnek.

Külön érdekessége a helynek az 1971-ben felfedezett Valeria-barlang, amiben mintegy száz patás teljesen épségben megmaradt csontvázára bukkantak. A maradványok korát kétezer évesre becsülik. Feltételezések szerint a csorda a hideg elől húzódott a barlangba, ahol az állatokat az éhség pusztította el.