Az európai nagy folyókban található legnagyobb halfaj a viza, amivel egyre ritkábban találkozhatunk. A Dunában, a Volgában és más nagy folyókban élő hatalmasra megnövő hal természetes az ember tevékenységének köszönheti megritkulását. Bár a világ legnagyobb halai a tengerekben és az óceánokban élnek, ilyen például a rabló- és óriáscápa, a folyókban is találhatók nagy testű halak. Közülük is a legnagyobb a viza, amelynek mérete meghaladhatja az öt métert és súlya állítólag az egy tonnát is elérheti. A fő élőhelye a Volga és a Duna. A vizák a rokonaikhoz, a tokhalakhoz hasonlóan a tengerek sós vize és a folyamok édes vize között ingáznak. Növényevő állatok, és a többi halhoz hasonlóan ikrákkal szaporodnak. A lazacok és a már említett tokhalak, valamint a vizák sok más halfajhoz hasonlóan a tengerek sós vizéből rajokban vonul szülő- és ívóhelyére az édesvizekbe. A mi vizánk a Fekete-tengerből igyekszik felfelé a Dunán, hogy lerakja ikráit. Ebben napjainkra számos akadály hátráltatja.
Nyilvánvaló, hogy az ember által épített vízierőművek és más létesítmények, mint például a hajózást szolgáló zsiliprendszerek gátjai vagy egyéb áthatolhatatlan akadályok veszélyeztetik őket vándorútjukon. A Dunán a vízlépcsőépítések, vízierőművek létesítése előtt rendszeres vendég volt a hatalmasra megnövő viza. Ma már csak elvétve hallunk róla. Legutóbb néhány éve akadt horogra egy hatalmas, több száz kilós példány. Szerencsére és a horgász becsületére megakasztása, megmérése és lefotózása után visszaengedték a folyóba. Azóta talán csak néhány szakember találkozott velük.
A WWF az idén Viza 2020 néven programot indított megmentésük érdekében. A program célja, hogy a Dunában őshonos tokfélék élőhelyeit újjáélesszék. Ehhez biztosítani kell a táplálkozásukhoz, vándorlásukhoz és szaporodásukhoz szükséges feltételeket. Ehhez nemzetközi együttműködésre van szükség.
A viza és a Dunán előforduló tokhalfélék a kecsege kivételével közel állnak a kipusztuláshoz. A most beindított program talán segíthet szomorú sorsukon. A Norvégiában, Sörvagen-Lofotennél található lazaclépcső jó példával jár elöl. A közigazgatásnak és a vízügyi szakembereknek gondoskodniuk kellene arról, hogy a folyókon található gátakon, zsilipeken és egyéb műtárgyakon a halak számára átjárható szerkezetet biztosítsanak. Erre már más állatok esetében van példa, ilyenek például a békák számára létesített alagutak az autópályákon.
A veszélyeztetett vizák és más tokhalfélék megőrzéséhez a már említett műszaki megoldásokon kívül szükség van még az eredeti állományok megőrzésére és erősítésre. Ezt újratelepítéssel, mesterséges szaporítással, valamint a halászat szigorú szabályozásával lehet elérni. Ha mindez megtörténik talán elérhető, hogy a Duna legnagyobbra növő hala ismét otthonra leljen.
