Az Európai Bizottság 2005-ben indította az eTwinning programot, amely 2007 és 2013 közt az Egész életen át tartó tanulás programban működött, 2014 óta az Erasmus+, az EU oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramjának részeként működik. Az eTwinning Központi Szolgáltató Pontját (Central Support Service – CSS) a European Schoolnet (Európai Iskolahálózat) működteti. Magyarországon a nemzeti szintű koordinációt a Nemzeti Szolgáltató Pont (National Support Service – NSS) végzi, melynek feladatait kezdetben a Sulinet Programiroda (később Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.), 2016. január 1-jétől az Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya látja el, így ettől az évtől a magyar Szolgáltató Pont munkáját a Pedagógiai Oktatási Központok (POK) is támogatják.
2013 márciusában elindult az eTwinning Plus, aminek a keretében néhány kiválasztott ukrajnai, tunéziai, moldvai, grúziai, örményországi és azerbajdzsáni iskola és tanár csatlakozhat azon több ezer pedagógushoz, akik az interneten keresztül együttműködést folytatnak az eTwinning program keretében. Ez a kezdeményezés az Európai Bizottság szomszédságpolitikájának részeként jött létre.
A program célja, hogy a résztvevő országok köznevelési intézményei nemzetközi, interkulturális környezetben, IKT eszközök segítségével közösen dolgozzanak ki projekteket szabadon választott témakörökben. Európa-szerte több mint 416 ezer pedagógus és mintegy 170 ezer intézmény regisztrált az eTwinningbe. Ebből Magyarországon 1600 intézmény és kb. 3500 pedagógus regisztrált.
Nemzetközi rendezvények
Az eTwinning program résztvevőinek lehetőségük van több nemzetközi eseményhez is csatlakozni. Nemzetközi szakmai továbbképző és partnerkereső találkozók keretében a sikeresen pályázó pedagógusok a szervező külföldi célországokban építhetnek kapcsolatokat, szerezhetnek szakmai tapasztalatot. A speciális téma köré rendezett találkozók nagy része általában 5-7 ország részvételével zajlik, de 15-20 országot érintő nagyobb szabású eseményeket is rendeznek Európában.
Az eTwinning éves konferencia a program legnagyobb nemzetközi eseménye, melyen az összes partnerországból jelen vannak delegációk. Magyarország 2011-ben adott otthont ennek az eseménynek, de kisebb találkozókat mi is minden évben szervezünk.
Továbbképzések
Az eTwinning keretében 2 féle, a résztvevők számára ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzésre biztosítunk lehetőséget. Az elmúlt időszak bebizonyította számunkra, hogy Magyarországon a pedagógusokat leghatékonyabban akkor tudjuk bevonni az eTwinning programba, ha a projekt megismertetését, valamint a résztvevő pedagógusok munkáját egy ún. akkreditált pedagógus-továbbképzési rendszerbe ágyazzuk, és ezt a lehetőséget is felkínáljuk az intézmények számára. Az elmúlt időszakban (2009-2016) több mint 1000 pedagógus vett részt képzéseinken, és kapott erről hivatalos tanúsítványt.
Nemzetközi szakmai fejlődésre online szemináriumok, események keretében is lehetőséget biztosít a program, továbbá hazai szervezésű, személyes jelenlétet nem igénylő webináriumokat is tartunk.
Minősítések, díjak
Minden évben lehetőségük van a projektet megvalósító partnereknek arra, hogy kérjék projektjük hazai, majd nemzetközi minősítését. A minősítések elnyerése további lehetőségeket, programokat, díjazásokat jelenthet számukra. 2016-ban az eTwinning díjra nevezett, kiemelkedő projektek közé magyar induló is bekerült.
A minősítéshez kapcsolódóan minden év októberében az eTwinning Hét programsorozat részeként rendezzük meg a hazai eTwinning versenyt, ahol a hazai Minősített Projekt címet elnyert csoportok bemutathatják projektjeiket, és értékes nyereményekkel térhetnek haza, valamint másnap részt vehetnek a gyermeknapi rendezvény programján is. Évek óta mintegy 10-12 projektet mutatnak be ilyenkor, 80-100 diák és pedagógus kísérőik részvételével.
Nagykövetek
Minden Nemzeti Szolgáltató Pont feladata, hogy nagyköveti hálózatot működtessen. Jelenleg 8 nagykövettel dolgozunk együtt, de számukat szeretnénk még eggyel növelni. A nagykövetek feladata, hogy előadásokkal népszerűsítsék az eTwinninget, és segítsék azok munkáját, akik a projektek megvalósítása során ezt igénylik. Támogatják az NSS munkáját, workshopok, előadások megtartásával különböző rendezvények keretében. Nagyköveteink gyakorló pedagógusok, akik rendszeresen maguk is indítottak, indítanak projekteket. Többségük már 5-8 éve látja el ezt a tevékenységet.
Ha készen áll arra, hogy projektötletét megvalósítsa egy külföldi és/vagy magyar kollégával, első lépésként regisztrálnia kell a www.etwinning.net magyar nyelven is elérhető felületén. Ezt követően feltöltheti profilját, és használhatja az eTwinning egyedülálló partnerkereső felületét. A program a projektmunkához egy biztonságos, diákok számára is elérhető közös online felületet biztosít, amely mindenki számára ingyenesen használható.
Elérhetőségeink:
Az eTwinning program nemzetközi honlapja: www.etwinning.net
Az eTwinning program nemzeti honlapja: www.etwinning.hu
E-mail: etwinning@oh.gov.hu