e3 – eTwinning együttműködések – evolúció 2013 pályázat
2013/02/07 08:00
3077 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Osztálya, mint az eTwinning Nemzeti Szolgáltatópontja (NSS) immár második alkalommal, pályázatot ír ki olyan gyakorló pedagógusok, pedagóguscsoportok számára, akik intézményükkel nemzetközi testvériskolai projektek megvalósításában szeretnének részt venni.

e3_520

Az e3: eTwinning együttműködések – evolúció (röviden: e3) elnevezésű projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak, folyamatos szakmai támogatás mellett. A műhelymunka eredményeként részletesen kidolgozott eTwinninges jó gyakorlatok, megvalósítható projektminták jönnek létre.

Az eTwinning testvériskolai projektek megvalósítása során az IKT eszközök használata kötelező, egy idegen nyelv ismerete pedig ajánlott. Mindezek miatt elsősorban olyan pedagógusok, pedagóguscsoportok jelentkezését várjuk, akik a fenti ismeretekkel rendelkeznek, de az eTwinning projektek területén még kezdők. Az e3 projekt 2012-es csapatának projektjeiről és a kapcsolódó rendezvényekről itt olvashat bővebben.

A részletes pályázati kiírás és a jelentkezés módjáról szóló tájékoztató ide kattintva tölthető le (pdf).

A jelentkezés határideje: 2013. február 15. 12 óra

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek