eTrend konferencia
2016/12/14 12:07
1923 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az Oktatási Hivatal Sulinet Osztálya és az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont 2016. december 9-10-én rendezte meg a 21. századi oktatás tendenciái, irányelvei iránt érdeklődők számára az eTrend konferenciát. A résztvevőknek szekcióülések keretében gyakorlatban is lehetőségük volt arra, hogy egyes témákkal részletesebben is megismerkedjenek.

etrendkonf

Azt, hogy a konferencia témáját milyen komoly érdeklődés övezi, az is bizonyítja, hogy a 100 fő kapacitású rendezvényre már néhány nap alatt elfogytak a szabad helyek, és várólistánkra is sokan jelentkeztek. A kétnapos rendezvény első napján plenáris előadásokba, a második napon pedig többféle szekciómunkájába tudtak a résztvevők bekapcsolódni.

A konferenciát Merklné Kálvin Mária az Oktatási Hivatal PSZKF főosztályvezetője nyitotta meg a konferencia témáinak átfogó ismertetésével.

Plenáris előadása során Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos asszony a Digitális Jólét Program részét képező Digitális Oktatási Stratégiáról beszélt, hallottunk tartalomfejlesztési tervekről, a közeljövőben WIFI-hálózattal felszerelt iskolákra irányuló törekvésről.

Ezután a 2012-ben alapított Sulinetwork-díj átadó ünnepsége következett. Ebben a szakmai elismerésben évről évre az a legfeljebb 3 pedagógus és oktatási szakember részesül, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez. A szakmai kitüntetés mellett a díjazottak egy-egy kisplasztikát kaptak, amely Szanyi Borbála szobrászművész alkotása.

Gratulálunk a díjat nyert Egri Józsefnének, Nemes-Nagy Katalin Erikának és Koren Balázsnak!

Vercseg Zsuzsanna, a Tempus Közalapítvány képviselője bemutatta a konferencián az Erasmus+ programban rejlő oktatási (mobilitási) lehetőségeket, majd Nagy Regina az eTwinning program szakmai vezetője pedig a digitális kompetenciafejlesztést immáron 11 éve támogató eTwinning programot ismertette. Az eTwinninget a rendezvény workshopjain is meg lehetett ismerni kétféle gyakorlati megközelítésben: projektmódszertani jó gyakorlati példákon keresztül és az oktatásban felhasználható web 2.0-s eszközökön keresztül. 

Dr. Főző Attila László, az IVSZ képviseletében bevezette a hallgatóságot a digitális oktatás trendjeibe és kihívásaiba, felhívva a figyelmet arra, hogy egészen más szemléletű tanításra és tanulásra van szükség korunkban. Workshopjain a kódolás világába lehetett belépni és megmutatta, hogyan lehet audiovizuális eszközök használatával jobban megérteni az összefüggéseket a történelemről, kultúráról, művészetekről stb.

Az iskolai/internetes bántalmazás kapcsán Dr. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus (ELTE) statisztikai adatokkal és esettanulmányokkal hívta fel a figyelmet arra, hogy szükség van esetkezelésre, prevencióra ezen a területen, mert az online tér eseményei kihatással vannak a valós életünkre is.

Az egyik workshop programjaként Lévainé Müller Katalin az Oktatási Hivatal Sulinet Osztályának munkatársa ismertette az Európa-szerte ismert és elterjedt eBiztonság Minősítés programot, melynek célja, hogy az internet- és eszközhasználat, az online megjelenés biztonságos legyen, az intézmények könnyen lépést tarthassanak az eBiztonsági alapelvekkel, értékelhessék saját intézményük infrastruktúráját, irányelveit és gyakorlatát.

Szintén gyakorlati oldalról, workshop keretében egy olyan tanulásszervezési eljárásba is beavatást nyerhettek a résztvevők Csordás Ildikó az Oktatási Hivatal Sulinet Osztályának munkatársa által, amelyben a tradicionális oktatásból ismert formák helyet cserélnek: az ismeretátadás történik otthon és az ismeretek elmélyítése az iskolában. A szekció résztvevői megismerték a módszerhez kapcsolódó pedagógiai fogásokat, illetve a technológiákat, amelyek segítségével bemutató videókat készítettek.

A konferencia prezentációi itt találhatók meg.

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek