eTwinning a felnőttképzésben - műhelymunka Leuvenben
Simon Tamás
2008/11/12 19:02
2111 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
eTwinning szakmai továbbképzési műhelyt tartottak október 3-5. között Leuvenben (Belgium), melynek magyar részvevője is volt. Turcsányiné Szabó Márta, ELTE IK, Média- és Oktatásinformatikai Tanszék munkatársa az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. jóvoltából vett részt a nyolcvan fős rendezvényen, melynek témája az volt, hogy miként használják az eTwinning új portálját a tanárképzésben. Alábbiakban a magyar szakember összefoglalóját olvashatják.

”Az eTwinning eddig csak a közoktatásnak (óvodáktól középiskolákig) adott regisztrációs lehetőséget és platformot az összekapcsolt munkára. Mostantól viszont lehetőséget ad a tanárképző intézmények számára is - hogy a kellő felkészítés érdekében - ők is igénybe vehessék projekt és kapcsolatépítés céljából, amely így vélhetően még nagyobb körben terjed majd el. A mostani műhelymunka kimondottan a tanárképzők szerepére koncentrált, azaz, hogy mit tehetnek az eTwinningen keresztül az Európai Uniós tanárképzés fejlesztéséért.

Az első délután ismerkedéssel kezdődött: prezentációt láthattunk az eTwinning bemutatásáról (az újoncok számára), majd a portál új funkcionalitásának bemutatása következett és a tanárképző portál ismertetése, amely elérhető a http://training.etwinning.net címen. Bárki regisztrálhat, de az intézménye jóváhagyása kell ahhoz, hogy tényleges hozzáférést kaphasson.

A délután maradék része kapcsolatok létesítésére szolgált a jól bevált "mozaik" módszer segítségével. Munkaterületek (általános iskolai, középiskolai, illetve vegyes tanárképzésben résztvevő tanárképzők) csoportokra osztásával, kisebb részcsoport beszélgetéseket folytatva ismerkedhettünk meg egymással és egymás véleményével a felvetett témakörökben. A tagok cserélődtek a csoportok között, így megismerkedhettünk szinte minden, a témával foglalkozó jelenlévővel, azok véleményével, gyakorlati tapasztalataival. Igazán kár, hogy ez a hatékony módszer még nem honos hazánkban.

A második és harmadik nap került sor az igazi műhelymunkára, amikor 4-4 párhuzamos témából lehetett választani és csatlakozni a kialakuló csoporthoz. Az eTwinning portál gyűjtőpontja a közös projektre vágyó különböző nemzetiségű iskoláknak. De, miért is van szükség egy külön portálra az eTwinning-nek, amikor annyi más Web 2.0-ás technológia létezik ingyenes hozzáféréssel? Többek között azért, mert a Web 2.0-ás a technológiákhoz mindenki hozzáférhet, viszont az eTwinning portál - a hazai szolgáltató központok jóvoltából - biztosítja, hogy csak valós iskolák regisztrálnak és kerülnek a hálózatba, így biztonságos környezetet garantál iskolai használatra.

Az itt végbemenő projektek célja a kommunikációs, szociális, fogalmi, és digitális írásbeliség fejlesztése, teret adva társiskolák keresésére közös projektek bonyolításához, amelyhez ötleteket, eszközöket, munkaterületet, partnereket, és nyilvánosságot biztosít. Még egy nagyon fontos pont, azon kívül, hogy mennyi mindenben fejlődhetnek a gyerekek és tanárok egyaránt: elismertséget kaphatnak a hazai szolgáltatótól tanúsítvány formájában és benevezhetnek az éppen esedékes versenyekre.

A műhelyfoglalkozásokon bemutattak sok Web 2.0-ás eszközt, amelyeket a különböző projektekben fel lehet használni a hatékony tanulás, alkotás, és kapcsolatok kialakítása érdekében. Beleláthattunk a legjobb általános iskolai és középiskolai eTwinning projektekbe, amelyek díjakat is nyertek. Majd a projektek fejlesztésével kapcsolatban a szervezők, gyakorló tanárképzők tanácsaiból és természetesen a kollégák hozzászólásaiból szerezhettünk hasznos információkat.

A tanárképző portállal kapcsolatos műhelyfoglalkozás során mindenki regisztrálhatott az oldalra és kipróbálhatta, hogyan léphet kapcsolatba másokkal, hogyan indíthat projektet. Érdekes volt megtapasztalni a felület biztonságot adó visszaigazoló mechanizmusait, amelyek ismeretségek létrehozásakor és projektetek kezdeményezésekor is életbe lépnek. Hiányoltam viszont – és ezt szóvá is tettem – hogy a tanárképző felület nem kapcsolható össze az iskolai felülettel, így sajnos a két terület egyelőre elkülönül, nem lehetséges direkt projektek kezdeményezése, illetve arra ötletek adása a közoktatás irányában.

A legnagyobb igény azzal kapcsolatban merült fel, hogy miként lehet segíteni és támogatni az iskolákat közös projektek felállításában. Az eddigi legjobb példa erre a portugáloké, akik sok jó projektötlettel, tananyagokkal és segédanyagokkal próbálnak kedvet csinálni, segíteni az iskolák kapcsolatteremtését.

Saját tapasztalatom is azt sugallja, hogy iskoláinknak jól jönne sok ötlet és segédanyag, már csak a magyar nyelven való hozzáférés elősegítése végett is. Ezért is szoktunk minden évben hallgatóinkkal órai projekt keretében egy témába vágó TeaM Kihívás versenyt összeállítani és lemenedzselni, melynek során a gyerekek és a tanárok megismerkedhetnek a legújabb Információs és Kommunikáció Technika eszközeivel és módszertani alkalmazásával kollaboratív csoportmunka keretében, amelynek folyamatát végig mentoráljuk is. Az idei évben pedig a hamarosan induló TeaM Kihívás 2008-2009 játékban a nemzetközi kollaboráció elérése a fő cél. Szívesen ajánljuk minden érdeklődő általános iskola felső tagozatának, valamint gimnáziumoknak és szakközépiskoláknak: http://kihivas.ini.hu/

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek