eTwinning Magyarország Verseny 2011
2011/09/05 00:00
2079 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az eTwinning Magyarországi Szolgáltatópontja versenyt hirdet az eTwinning programban résztvevő magyar iskolák számára. A verseny megrendezésének fontos célja, hogy minél mélyebben megismerjük az óvodák és iskolák eTwinninges munkáját, és elismerésben részesítsük a pedagógusokat és diákjaikat eredményes munkájukért.

Amennyiben az Önök eTwinninges csapata megfelel az alábbi feltételeknek, kérjük, jelentkezzenek a versenyre. A korábbi évek tapasztalata az, hogy mind a versenyzőknek, mind a résztvevőknek felejthetetlen élményt jelentett a versenyen való részvétel és persze azok az értékes díjak, amelyeket a tanárok és diákok nyertek a versenynapon.

Helyezéstől függetlenül minden résztvevő értékes eTwinning ajándékcsomagot kap, a csapatok pedig megismerhetik egymás munkáját. A nagyvilágnak is hírül adjuk, mit tudnak a hazai eTwinningezők, hiszen a rendezvényen részt vesznek majd a sajtó képviselői is.

A versenynapra 2011. október 5-én kerül sor Budapsten.

Kik vehetnek részt?

Minden projekt, amelyet 2010. május 1-je után regisztráltak a www.etwinning.net oldalon. A részvételnek nem feltétele a projekt lezárása, jelenleg futó projektek is indulhatnak. Egy iskolából korlátlan számú projekt nevezhető, amennyiben a verseny feltételeinek megfelelnek. A versenynapon minden induló projekt esetében maximum 10 fő vehet részt.

A jelentkezés menete

A jelentkezés két körből áll:

1. 1. Csak azok a csapatok vehetnek részt a versenyben, amelyek elnyerték a „Nemzeti minősített eTwinning projekt cím”-et. Ezt személyes eTwinning munkafelületük „Projektek” oldalán a „Logó” címszó alatt tehetik meg. A minősítésre szeptember 19-én reggel 9 óráig kell jelentkezni azoknak, akik a hazai versenyen részt kívánnak venni. A „Nemzeti minősített eTwinning projekt cím”-ről bővebben itt olvashatnak: http://www.etwinning.net/hu/pub/awards/quality_labels.htm.

2. Ezt követően a csapatok 2011. szeptember 23-án reggel 9 óráig jelentkezhetnek a következő online regisztrációs felületen: http://www.educatio.hu/konfreg/!KonfReg/index.php/konfreg/index/etwinning_verseny_2011

Kategóriák

A hazai verseny a következő négy kategóriában zajlik:

Korosztályi kategóriák

1. Óvoda és általános iskola alsó tagozat

2. Általános iskola felső tagozat

3. Középiskola

Speciális kategória

4. Aktív állampolgárság , illetve közösségi/önkéntes munka témakörében indított projektek

A regisztráció során meg kell jelölni, hogy az iskola melyik kategóriában kíván nevezni. Ugyanaz a projekt nevezhető a korosztályi és a speciális kategóriában is. Ekkor az online jelentkezési lapon mindkét kategóriát be kell jelölni.

Minden kategóriában minimum 3 csapat jelentkezését várjuk. Amennyiben nincs megfelelő számú jelentkező, a kategóriák összevonjuk és a következő két korosztályi kategóriában indulhatnak majd a jelentkezők:

1. Óvoda és általános iskola

2. Középiskola

A verseny menete

A versenyre jelentkező valamennyi iskola meghívást kap az október 5-én tartandó versenynapra. Minden jelentkezőnek 20 perc áll rendelkezésre projektje bemutatására. A bemutató a csapatok által kiválasztott formában történhet. A felkészülésben a projektvezető tanár is részt vehet, de a versenynapon kizárólag a diákok mutathatják be a projektet. Az esetleges technikai, egyéb igényeket csapatonként egyeztetjük.

Nyeremények

A helyezést elért csapatok - értékes ajándékutalványon kívül - lehetőséget kapnak arra, hogy egy napot maradjanak Budapesten és részt vegyenek a másnap (október 6.) megrendezendő eTwinning gyereknapon. A helyezést elért csapatok szállását az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. fizeti.

Utazás

Vidéki csapatok számára a verseny helyszínére utazás költségeit szintén az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. fizeti. Távolról érkező csapatok esetében igyekszünk transzfer buszt biztosítani. Kérjük, hogy azok a csapatok, akik ezt a lehetőséget szeretnék igénybe venni, mielőbb adják le jelentkezésüket.

Értékelés

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szakértői zsűrizik a versenyt, akik a helyszínen pontozzák a csapatokat és szükség esetén további kérdéseket tesznek fel a diákoknak. A maximálisan szerezhető pontszám: 25 pont. A zsűritagok egyénileg pontoznak, a pontszámok végül összeadódnak.

Kapcsolat

Minden jelentkezővel felvesszük e-mailben a kapcsolatot a regisztráció lezárása után. Amennyiben kérdésük lenne, kérjük, hogy írjanak a tvergyak.klaudia@educatio.hu és szabo.zsofia@educatio.hu e-mail címekre, vagy hívjanak a 06 1 477 3172-es a számon. Üdvözlettel: Az eTwinning Magyarországi Szolgáltatópont csapata

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek