„Fülemüle” – Mentoráló és integráló projekt
2017/09/05 10:55
1429 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Fülemüle program keretein belül a svájci Zugban található Tanárképző Egyetem hallgatói és általános iskolás diákok (University of Teacher Education in Zug) kétfős csoportokat alkotnak.

fulemule

A 8 és 12 év közötti diákok olyan általános iskolából jönnek, ahol főként bevándorló és/vagy kisebbségi háttérből jövő gyerekek tanulnak.

Az Egyetemről tizenegy hallgató vett részt a programban 2016 és 2017 között. A program mind a mentort, mind pedig a diákot támogatja abban, hogy hét-nyolc hónapon keresztül minden héten nagyjából két-három órára összeüljenek. Az informális találkozók során a mentor és a diák különböző tevékenységekben vesznek részt; állatkertbe vagy moziba mennek, sportolnak együtt.

A Fülemüle program fő célja az, hogy a szociálisan és etnikailag eltérő hátterű diákoknak a mentoráláson keresztül segítsen az eltérő kultúrájú tanárok, illetve diákok közötti megértés, valamint az interkulturális tanulás fejlődésében.

Ezen kívül megkönnyíti a kapcsolatteremtést az egyetemisták és az iskolás diákok között, hogy minél kisebb legyen az elmélet és gyakorlat közötti szakadék.

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek