Sokszor elcsépelt mondat már, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt, de a 2010-es versenyre ez kifejezetten igaz. A csapatoknak 20 perc állt rendelkezésükre, hogy bemutassák projektjüket. Délelőtt az óvodás és általános iskolás korosztály, míg délután a középiskolások előadásait pontozta a zsűri. Kategóriánként az első három helyezett 150, 100 és 50 ezer forint értékű vásárlási utalványt nyert, a speciális kategória első helyezettje pedig 100 ezer forintos utalvánnyal lett gazdagabb.
A zsűri döntésében szerepet játszott a projekt témájának kiválasztása, az IKT eszközök használata, a diákok aktív részvétele és nem utolsó sorban a versenynapon tartott előadás minősége. Ezen szempontok alapján az alábbi végeredmény született:
Óvoda és általános iskola (Ebben a kategóriában idén nem született első helyezett.)
2. helyezett (megosztva)
- Mountain Europe: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi Felkészítő tanár: Péter Ágnes A projekt célkitűzése, hogy a diákok megismerjék egymás régióit, megtudják, hol, milyen környezetben élnek a lengyel, román, szlovák és cseh partnereik. A munka során bővültek a diákok földrajzi ismeretei, és nem utolsó sorban fejlődtek nyelvi és IKT készségeik. Bővebben a projektről.
- Beyond music: Kállay Miklós Általános Iskola, Kállósemjén;Felkészítő tanár: Egri Józsefné. A projekt fő témája az érzelmek, a kreativitás és a zene kapcsolata. A diákoknak előre kiválasztott klasszikus zeneműveket hallgatva kellett kifejezniük érzéseiket, szavakkal, rajzzal, tánccal, stb. A zene az egyetemes nyelv, amely nemzetiségtől függetlenül érzelmeket kelt, és legtöbbször hasonló érzelmeket ébreszt bennünk. Bővebben a projektről.
3. helyezett
- European department store - shopping around Europe: Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Zene és Táncművészeti Intézmény, Gyömrő ; Felkészítő tanár: Németh Zoltánné. A projekt alapötlete egy európai szintű virtuális bevásárlóközpont megalkotása. Ahol minden ország létrehozhatja a saját, egyedi részlegét. A tanulók megismerhették egymás pénznemét, azok értékét és összehasonlíthatták az egyes alapvető élelmiszerek árait. A feladatok során gyakorlatban alkalmazhattak matematikai összefüggéseket (pl.: valutaváltás, mennyiség-érték meghatározása), illetve fejlesztették IKT és nyelvi képességeiket. Bővebben a projektről.
Középiskola
1. helyezett (megosztva)
- Diversity and Human Right: Ady Endre Gimnázium, Budapest ; Felkészítő tanár: Sallai Zoltán. A projekt célja, hogy elősegítse a kisebbségekkel szembeni elfogadást egymás megismerése által. A kisebbségek között nem csupán az eltérő nemzetiségű csoportokat értették, a projekt egyaránt kitért a fogyatékkal élőkre, illetve azokra, akik társadalmi helyzetük, vagy eltérő szexuális beállítottságuk miatt kerültek a társadalom peremére. A diákok közösen dolgoztak ki olyan pedagógiai módszereket, melyek az integrációt és a kisebbségekkel szembeni elfogadást segítik. Bővebben a projektről
- Europäische Vielfalt - gemeinsame Wurzeln: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Általános Művelődési Központ (volt Porpáczy Aladár Középiskola), Fertőd ; Felkészítő tanár: Kalocsa Ibolya. A projekt alapötlete a nemzetek közötti hasonlóságok, a közös szálak feltérképezése volt. A munka számos kisebb témára oszlott úgy, mint az 1989-es év történelmi feldolgozása, a vízhez kapcsolódó legendák összegyűjtése, vagy az Európában élő állatok élettereinek megismerése (pl.: gólya, csiga). A partnerországok diákjai közösen dolgozzák fel a témákat, és – akár egy-egy személyes találkozó keretében – be is számolnak az elért eredményekről a többi témával foglalkozó társaiknak. Bővebben a projektről.
3. helyezett
- ICT4U
Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola, Eger;Felkészítő tanár: Király Krisztina. A projekt egy, a 21. századra jellemző szerepcserén alapul. A cél, hogy a web2-es alkalmazásokban jártas diákok tanítsák meg tanáraikat a felületek használatára, és arra, hogyan építhetők be a tanórai keretek közé. A projekt során a diákok a Facebook, Twitter, Diigo, Flashmeeting, és Camtasia alkalmazásokat vizsgálják meg, hogy a szokványos felhasználáson túl, milyen pedagógiailag fontos értékek rejlenek még bennük. Bővebben a projektről.
Speciális kategória (A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem)
1. helyezett
- Celebrating International Days for a Special Reason! Orczy István Általános Iskola, Szeged; Felkészítő tanár: Kiss Mónika A projekt az ún. "Nemzetközi napokat" dolgozza fel, amelyeket a legtöbb országban megünnepelnek. Ilyen például az ételek, a béke, a színház, vagy a gyermekjogok nemzetközi napjai. A kisdiákok minden alkalommal feldolgozzák az éppen aktuális nap témáját, és megismerhetik, az egyes országokban hogyan, miként ünneplik ezeket. A projekt célja, hogy segítse az egymás kultúrája iránti elfogadást, közösségi szellemet alakítson ki a gyerekekben. A projekt során elkészült alkotásokból egy nemzetközi naptárat hoznak létre, melyet értékesítve a befolyt összeget jótékony célra fordítják majd, valamilyen gyermekeket segítő alapítványnak ajánlják fel. Bővebben a projektről
Az idei bemutatókból kiderült, hogy egyre több olyan projektet valósítanak meg az intézmények, amelyek keretében személyes találkozót/találkozókat is meg tudnak szervezni. Így a diákok még motiváltabbakká válnak és további érdekes feladatokat oldhatnak meg a partnerekkel közösen, próbára téve nyelvtudásukat is. Emellett egyre több olyan projektet hívnak életre, amelyekben 7-8 partnert is dolgozik együtt, vállalva ennek minden nehézségét, cserébe az igazán sokszínű eredményért, nemzetközi kavalkádért.
A verseny résztvevői – diákok és tanárok egyaránt, minden dícséretet megérdemelnek, munkájukhoz gratulálunk és reméljük, hogy nagyon sok sikeres projektben találkozhatunk még velük.