Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. igazgatóságai az idei évben közös standon mutatták be programjaikat, amelyek középpontjában az Educatio Kft. által megvalósított — a köz- és felsőoktatást egyaránt érintő — uniós projektek álltak. Ezek közül a közoktatás modernizációjának támogatására létrejött „21. századi közoktatás — fejlesztés, koordináció TÁMOP 3.1.1 kiemelt projekt hangsúlyozott célja, hogy a pályázat valamennyi tevékenysége terjedjen ki a sajátos nevelési igényű tanulók esélyeinek növelésére, az inkluzív nevelés támogatására is. Ezt a célt szem előtt tartva az Educatio Kft. több szempontból is akadálymentesen építette fel kiállítási standját.
Egyrészt akadálymentes stand épült annak érdekében, hogy kerekesszékkel közlekedő fiatalok számára megközelíthető legyen a kiállítási terület, illetve a hallás- és látássérült fiatalok számára elérhetők legyenek a standon megrendezett programok. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Látássérültek Pedagógiája Tanszék közreműködésével elkészített Braille-feliratok segítették a gyengénlátó és vak érdeklődők tájékozódását, az előadásokat pedig jeltolmácsok tették elérhetővé a hallássérült fiatalok részére.
Másrészt a stand E-Learning-részlegén Informatika és SNI címmel sérülésspecifikus eszközök folyamatos bemutatója zajlott, ahol a látogatók maguk is kipróbálhatták azokat az informatikai eszközöket, amelyek a fogyatékos tanulókat segítik az iskolában. Ezeket a TIOP 1.1.1 pályázat keretében az iskolák meg is vásárolhatják.
A mozgáskorlátozottak számítógép-használatát speciális billentyűzetek és egérkiváltó eszközök segítik. A Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon informatikusa, Vincze Zoltán tájékoztatta az érdeklődőket az iskolájukban használt IKT-eszközökről. A standon ki is próbálhatták a fejegérszettet a látogatók. A fejegér lényegében egy képfeldolgozó szoftver, amely egy webkamerán keresztül az arc egy pontjának mozgását követi folyamatosan nyomon. E mozgásokat alakítja át a képernyőn látható kurzormozgásokká. Így a fejegér használata nem igényli a végtagok mozgatását, elég csupán a megfelelő hely felé fordítani a fejet, hogy a kurzort irányítani lehessen. Az eszközt egy játékos programon keresztül lehetett kipróbálni, amelynek lényege az volt, hogy a játékosoknak egy falusi udvar állatait kellett a megfelelő ólba helyezniük, a jó helyre történő hazaterelést pedig az állatok őrzője, a juhász köszönte meg. Ez a látszólag egyszerű feladat nem is annyira könnyű, ha az ember csak a fejét tudja mozgatni, elsőre bizony azt is nehéz volt eltalálni, hogy a kurzor a képernyőre kerüljön. A próbálkozások hatására a látogatók egyre gyakorlottabbá váltak, és előbb-utóbb sikerült minden állatot a karámokba terelni. Persze ez még messze volt attól, amit az egeret mindennapjaikban használó gyerekek tudnak, akik között — mint Vincze Zoltán elmondta — van olyan is, aki rendszeresen csetel is fejegér segítségével.
A látássérültek számára kifejlesztett IKT-eszközök bemutatásában az Informatika a Látássérültekért Alapítvány nyújtott segítséget. A képernyőolvasó programok olyan szoftverek, amelyek vak emberek számára teszik hozzáférhetővé a monitoron megjelenő üzeneteket. Ez történhet hangkártyán, külső beszélőegységen vagy pontírású kijelzőn keresztül, attól függően, milyen eszközt részesít előnyben a felhasználó. A gyengénlátó emberek általában nagyméretű monitorral dolgoznak, és különböző képernyőnagyító szoftvereket használnak. A kiállításra érkezők olyan kamerát is láthattak használat közben, amely kombinálja a legújabb képmenedzselő szoftvert, beszédszintetizátort és képernyőnagyítást.
A Hallatlan Alapítvány közreműködésével a látogatók megismerhették azt az internetes fejlesztést, amely a magyar jelnyelv hatékony oktatási formáját alakította ki elsősorban halló, a jelnyelv iránt érdeklődő emberek számára. A jeleket néhány másodperces videó mutatja be folyamatos ismétléssel, így a vizuális kommunikációhoz szükséges mimika, gesztikuláció könnyedén elsajátítható. A látogatók megismerkedhettek az oldallal, megtanulhattak néhány jelet. A tanulásban jeltolmács segítette őket. Az érdeklődő vendégeknek arra is lehetőséget biztosítottunk, hogy webkamerával készítsenek magukról – saját részükre – egy rövid videót, melyen jelnyelv használatával üzennek valamit.
A kiállítás területén Nézz fel rájuk! címmel fotókiállítás mutatta be az együttnevelés hétköznapjait. A képek olyan budapesti és vidéki iskolákban készültek, ahol már eredményesen folyik az együttnevelés.
A fotókiállításban részt vevő intézmények: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Nevelési Tanácsadója, Kiskőrös; Prizma Általános Iskola, Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény, Budapest; Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény, Diák és Gyermekotthon, Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Kaposvár; Konrád Ignác Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Kétújfalu; Gyermekek Háza, Budapest
A kiállításról bővebben itt olvashat: http://nol.hu/belfold/20100123-az_egyutteles_iskolai