A három napos szakmai rendezvény alapgondolata nem titkoltan annak a folyamatnak a bemutatása, értékelése és szakmai szempontok szerinti megvitatása volt, amelyek az elmúlt években érintették a magyar oktatás rendszerét. Értendő ezalatt a bolognai folyamathoz történő csatlakozás, a tanárképzés rendszerének átalakítása, a minőségi oktatás validációs biztosítása, stb., amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy új fejezetet kell nyitni a neveléstudomány és a pedagógiai gyakorlat ellentmondásos kapcsolatában. A konferencián résztvevő szakemberek ezen gondolatok tükrében tartottak előadásokat, szimpóziumokat, olyan területeket érintve, mint az interkultúrális pedagógia, a közoktatás fejlesztésének lehetőségei, az IKT- kompetenciafejlesztés, vagy a sajátos nevelésű tanulók inklúziója.
Az alábbiakban Kőpatakiné Mészáros Mária (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet): Egy kutatás üzenete: a sajátos nevelési igényű tanulók inklúziójának lehetőségei, perspektívái című előadását olvashatják és tekinthetik meg prezentáció formájában, amely A közoktatásfejlesztés új irányai, kutatások a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek esélyeiről című kerekasztal- beszélgetés során hangzott el.
Kőpatakiné Mészáros Mária: Egy kutatás üzenete: a sajátos nevelési igényű tanulók inklúziójának lehetőségei, perspektívái
Az iskolarendszerben zajló (köz)oktatás számára az egyik legnehezebben kezelhető kérdés mindig is az volt, hogy milyen pedagógiai megoldásokat tud alkalmazni azoknak a tanulóknak az érdekében, akik valamilyen ok miatt nem, vagy csak komoly nehézségek árán válnak (váltak) beilleszthetővé a(z) (iskola)rendszerbe. A sajátos nevelési igényű tanulók többségi iskolákba történő (tömeges) beillesztésével kapcsolatban felmerülő kérdések azok közé tartoznak, amelyek mind a laikus, mind pedig a szakmai közvéleményben hosszan tartó vitáknak váltak forrásaivá. Az oktatási rendszerből kieső tanulók számára esélyt jelent az idő előtti iskolaelhagyás megelőzését, a lemorzsolódás kockázatát csökkentő módszerek kidolgozása, amely intézményi szinten kezelheti a problémát és egyaránt szolgálja az esélynövelést és a társadalmi beilleszkedés segítését. Ezért minden olyan kutatási program, amelynek egyik célja a sikertelenség okainak feltárása.
Az NFT1 programjaként megvalósuló kutatás öt kérdésre keresett választ.
- Mit tudunk azoknak a sajátos nevelési igényű tanulóknak a helyzetéről, akik már most is „integrált” oktatásban vesznek részt az általános iskolában, mit tudunk azon túl, hogy befejezik általános iskolai tanulmányaikat, hogyan, milyen keretek között folytatják (ha folytatják) tanulmányaikat? És mit tudunk azokról, akik nem fejezik be tanulmányaikat?
- Hogyan alakul azoknak a tanulóknak a sorsa, akik bekerülve középfokra integrált oktatásban vesznek részt?
- Mit tudunk az integráltan oktató középiskolák gyakorlatáról, arról, hogy milyen pedagógiai és más jellegű eszközöket alkalmaznak annak érdekében, hogy csökkentsék az SNI-tanulók iskolai kudarcait, illetve megelőzzék idő előtti iskolaelhagyásukat?
- Kérdés az is, hogy mi történik a középiskolát eredményesen befejező tanulókkal, továbblépnek a felsőoktatásba vagy a munkaerőpiacra, vagy éppen munkanélkülivé válnak?
- S végül az is kérdés, hogy mi történik azokkal a tanulókkal, akik szegregált középiskolában folytatják tanulmányaikat?
Az empírikus kutatás önkitöltős kérdőíves módszert alkalmazott, amelynek eredményeihez az érintett szereplők (pedagógusok, szülők, tanulók, intézményfenntartók) bevonásával szervezett fókuszcsoportos beszélgetések szervezésével igyekeztünk kiegészítő információkhoz jutni. Két kérdőív készült, amelyből az egyiket az SNI tanulókat integráltan, a másikat e tanulókat szegregáltan oktató középiskolák szakemberei töltötték ki. Néhány fontos üzenet a kutatásból: A sajátos nevelési igényű tanulók többsége továbbtanul az általános iskolát követően középfokon. Jellemző tanulási útvonalat a speciális szakiskolák jelentenek számukra (az oktatásról szóló 1985.évi I. törvény alapján), amelyek válogatás nélkül minden sajátos nevelési igényű tanulót felvesznek.
Az érettségit (is) nyújtó középiskolák túlnyomó többségében nincs hagyománya, kultúrája a többségi társadalom tanulóitól eltérő kultúrájú vagy élethelyzetű, egészségi állapottal rendelkező tanulók oktatásának. Ezért e tanulók felvétele itt számos nehézségbe ütközik, amelyek közül az egyik ok az intézmények tartózkodó magatartása. E mögött nem csak az új kihívásokkal kapcsolatos óvatos, esetleg a fogyatékossággal élők együttnevelésével kapcsolatos elutasító intézményi magatartás áll, hanem sok esetben a középfokú intézmény hagyományos gyakorlata, vagy a többségi társadalomhoz tartozó tanulók szüleinek a stratégiái is, amennyiben szeretnék gyermekeiket lehetőség szerint „homogén” tanulói környezetben taníttatni.
A befogadó iskolák egy része komoly hagyományokkal rendelkezik a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában. Azok, akik most kezdenének ilyen programokat működtetni, erős külső szakmai támogatásra szorulnak annak érdekében, hogy e tanulók középfokú tanulmányai lehetőleg minél sikeresebbek lehessenek. E szakmai támogatás hiánya, a szakértőkkel és a családdal történő együttműködés esetleges, nem stratégiákon nyugvó tervezése az eredményességet alapvetően veszélyezteti. További kutatást igényel az, hogy az egyes iskolák milyen ok miatt válnak, akár egyik pillanatról a másikra, „inkluzív” intézménnyé?! Az okok feltárása kulcskérdés, hiszen ezeknek az elemzése nélkülözhetetlen a tanulók egyéni sajátosságaihoz illeszkedő tanulási környezet kialakításában. Mindenképen problémát jelent, hogy a szakképzési kínálat elérhetősége és a tanulható szakmák piacképessége nem illeszkedik a sajátos nevelési igényű tanulók valóságos lehetőségeihez, társadalmi integrációjuk segítéséhez.
A kutatás egyik eredménye az Akadálypályán. Sajátos nevelési igényű tanulók a középfokú intézményekben című tanulmánykötet .
