Legyen jobb az iskola!
Uniós csatlakozásunkkal soha nem látott fejlesztések indulhattak meg a közoktatásban is. E fejlesztések fókuszában az esélyteremtés és a kompetenciaalapú oktatás állt. Ma már e fogalmak gyakran közhelyszerűnek tűnnek, de az ezredforduló utáni években még éles szakmapolitikai viták folytak az iskolarendszer ilyen irányú átalakításáról. A pedagógiai közgondolkodás és az osztálytermi folyamatok átformálásában jelentős szerepe van azoknak a programcsomagoknak, amelyeknek a kifejlesztése és kipróbálása a Suli-Nova tevékenységéhez kötődik, s amelyeket ma az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. gondoz.
Miért jó a gyerekeknek és a tanítóknak az anyanyelvi neveléshez kifejlesztett gyermekbarát program?
A magyar iskolák körülbelül tíz százaléka próbálta ki az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által gondozott kompetenciaalapú programcsomagokat. Legtöbbjük az alsós szövegértés-szövegalkotási területre kidolgozott Gyermekbarát tanítási programmal, taneszközökkel, tanítói segédanyagokkal is dolgozott. A visszajelzések azt mutatták, hogy mind a gyerekek, mind pedig a tanítók többsége elfogadta és megkedvelte az új pedagógiai szemléletet, feladatokat, eszközöket annak ellenére, hogy az órákra való felkészülés a szokásosnál sokkal több munkát jelentett a tanítóknak.
A szövegértés-szövegalkotás fejlesztését támogató rendszer
Sorozatunk előző írásaival elsősorban kollégáink figyelmét és érdeklődését szerettük volna felkelteni a
szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterületen az első négy évfolyam fejlesztő munkájához kidolgozott kompetenciaalapú programcsomag iránt. Ezúttal olyan konkrét információkkal ismerkedhet meg az Olvasó, amelyek a mélyebb szakmai tájékozódáshoz, esetlegesen a gyakorlati alkalmazáshoz is segítséget nyújthatnak.
A világ megváltozott, az iskola marad?
Szociális, életviteli és környezeti készségek fejlesztését támogató programcsomagok is bekerültek azokba a kompetenciaalapú programcsomagokba, melyeket a Sulinova fejlesztett ki, majd az Educatio gondozott tovább. Az új területre kidolgozott szakmai anyagot közel 50 iskola kipróbálta már, s nagyon pozitívak a visszajelzések. E fejlesztési terület szakmai vezetőjével, dr. Czike Bernadett pedagógus, pszichológus programfejlesztővel beszélgettünk a program jelentőségéről és jellemzőiről.
"Játszani is engedd!" - a matekórán is
Mindig csodálkozom, ha egy kisgyerek azt mondja, hogy nem szereti a matematikát, hiszen egy jó matematikaórán csupa érdekességgel, felfedeznivalóval, tevékenységgel találkozhat, csupa „játékkal” – véli Olasz Tamásné, az Educatio Társadalmi Nonprofit Szolgáltató Kft. szakértője, az 1–4. évfolyam számára kifejlesztett matematikai kompetenciaalapú programcsomagjának szakmai felelőse. Elmondta, hogy programfejlesztő munkájuk során éppen a fentiek miatt kiemelt figyelmet fordítottak a gyerekek motiválására.