Verseny a Madarak és Fák Napjához kapcsolódóan
2013/01/20 08:00
2458 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány meghirdeti a Madarak és Fák Napja Országos Versenyt.

madar_600

A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása azoknak a természet iránt érdeklődő 10-14 éves tanulóknak, akik tanórai, erdei-iskolai, szaktábori, madárgyűrűző, vonulás-kutató, szakköri, természetjáró, madarász-suli programok során szerzett ismereteikről, terepi tapasztalataikról és megfigyeléseikről közösségben csapatverseny formájában szeretnének számot adni.

Nevezés: iskolák, szakkörök, madarász-sulik háromfős csoportjainak jelentkezését várjuk. 10-14 éves tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezhetnek.

Pályázati feltételek

A területi fordulóra háromfős általános iskolás csoportok jelentkezhetnek az iskolájukhoz legközelebb eső területi versenyhelyszínen. A csapatnak legalább két tagja legyen 6-8. évfolyamos tanuló, egy tanuló lehet fiatalabb.

A verseny tartalma: Az 5-6-7. évfolyam tananyagához kapcsolódó természeti, környezetvédelmi, biológiai alapismeretek, ill. a tanult növény és állatfajok ismerete, általános madár- és élőhely-védelem, Natura 2000 ökológiai hálózat általános ismerete, év fája (házi berkenye), év madara (gyurgyalag), Gólyaalakúak (12 faj), ártéri erdők.

Környezetvédelemi téma: Környezettudatos vízgazdálkodás; A vízgazdálkodás természetvédelmi vonatkozásai. Terepi munkához szükséges eszközök és kellékek ismerete és használata. Madárhang felismerés (1-25 faj a területi versenyen, 1-50 faj az országos döntőn).

Díjazás:

  • Valamennyi tanuló (a csapat tagjaként) oklevelet kap, ill. könyv-, vagy tárgyjutalomban részesül.
  • A legjobb öt csapat egy hetes természetvédelmi táborban vehet részt.
  • A tanárok azonos értékű könyvjutalomban részesülnek.

Nevezési határidő: 2013. március 4.

Érdeklődés

Aczél Gergely
e-mail: aczel.gergely@provertes.hu,
Tel.: 06-30/663-50-22; 22/354-420

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen