Az emberiség jövőbeli fejlődésének egyik legnagyobb kihívása az energiaellátás biztosítása. A Magyar Energia Hivatal számára az év elején elfogadott Nemzeti Energiastratégia 2030 prioritásaival összhangban fontos a fiatalok aktivizálása, szemléletük formálása, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az energiatudatos eszközök és magatartás alkalmazására. A szűkösen rendelkezésre álló fosszilis energiahordozók túlzott felhasználása és a fenyegető klímaváltozás már ma is veszélyezteti a globális, a generációk közti és az ökologikus igazságosságot és egyensúlyt.
A fiatal generációnak sokkal inkább figyelemmel kell lennie klímánk védelmére, a természeti erőforrások megóvására, a Föld többi élőlényére. „A fenntartható energiagazdálkodás sokak véleményével ellentétben nem jelent teljes lemondást az előrehaladásról és a jólétről, hiszen az etikus fejlődés és jólét érdekében csak a felelősségteljesen nem vállalható igényeinkről kell lemondanunk. Ezt szeretnénk átadni a diákoknak, akik úgy érzem fogékonyak erre, csak kevés információval rendelkeznek az energiapiac sajátosságairól” – mondta Vigassy Csaba, a Magyar Energia Hivatal sajtószóvivője a program kapcsán.
A Hivatal munkatársai még az idei tanévben több iskolába is ellátogatnak, ahol rendhagyó környezetóra keretében mutatják be a hazai energiapiacot és azokat a takarékos megoldásokat, melyekkel a középiskolások is hozzájárulhatnak a távlati stratégiai célok megvalósításához. Az energiahatékonyság keretében végrehajtott minden aktivitás fontos lépés a jövő irányába. Fontos, hogy a fiatalok tudják, amit ma teszünk, az határozza meg a holnap valóságát.