Sulinetwork-díj 2018 – És a díjat kapja...
2018/02/09 08:00
3337 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Ünnepélyes keretek között 2018. február 8-án az Oktatási Hivatal III. Országos Szaktanácsadói Konferenciáján került a sor a Sulinetwork-díj átadására. A szakmai elismerést olyan pedagógusok és oktatási szakemberek nyerhetik el, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárulnak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez.

sndij

A díjat minden évben legfeljebb három pedagógus nyerheti el. A díjazottak közül legalább ketten a közoktatásban gyakorló pedagógusok, és egyikük lehet olyan közoktatásban dolgozó szakember, aki pedagógus végzettségű ugyan, de szakmai tevékenységét az oktatás más területein fejti ki a közoktatás javára.

Idén immár ötödik alkalommal került sor a díj kiosztására. Hasonlóan a korábbi évekhez most is három szakember részesült az elismerésben, akik a szakmai kitüntetés mellett egy-egy kisplasztikát kaptak, amely Szanyi Borbála szobrászművész alkotása.

És a díjat kapja…

Bognár Amália, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára, http://qqcska.blogger.hu oldal szerzője.

2014-ben elnyerte a Digitális Pedagógus Díjat; a Tempus Közalapítvány EFFeCT projektjének keretében az ALMA A FÁN - DIGITÁLIS PEDAGÓGUS „IKT eszközök kreatív felhasználása az oktatásban" című pilotprogram online tutora volt, ahol gyakorlati, technikai, digitális pedagógiai módszertani ötletekkel támogatta a résztvevőket 9 hónapon keresztül. 

2016-ban a Digitális Témahét keretén belül a pedagógusok által beküldött projektek között első helyet ért el. Microsoft Innovatív Pedagógusként is támogatja az innovatív módszertani kultúra terjedését.

Humán beállítottsága ellenére programozással is foglalkozik, a 2017-es CodeWeek keretein belül webináriumot is tartott. Egyik legfőbb feladatának tartja a digitális világgal kapcsolatos szemléletformálást, ezért rendszeresen publikál a témában, különböző fórumokon és konferenciákon osztja meg ismereteit.

Dr. Főző Attila László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Módszertani Központjának munkatársa, a https://komposzt.wordpress.com és a h2so4.blog.hu oldalak szerzője.

Kémia-fizika szakos tanárként 11 éven keresztül tanított integrált természettudományt. A Sulinet portál indulásától részt vett a szerkesztőség munkájában, később pedig a Sulinet Digitális Tudásbázis létrehozásában is közreműködött.

Az Educatio Nkft. Digitális Pedagógiai Osztályán töltött évtized során szakértőként, irodavezetőként dolgozott és több projekt szakmai vezetője volt, így az IKT Műhely, Sulinetwork Konferencia, IntelTeach Essentials programoknak.

Közel húsz éve foglalkozik pedagógus továbbképzéssel, képzési programok fejlesztésével, számos pedagógust ösztönzött munkájával arra, hogy használja a digitális eszközök adta lehetőségeket.

Fontosnak tartja a digitális kompetencia fejlesztését és a tudomány népszerűsítését. Kutatási és érdeklődési területe az m-learning, a geolokációs játékok, a digitalizáció az iskolában, a robotika az oktatásban, a tudományos ismeretterjesztés és a kémia szakmódszertan.

Novák Károly, a Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és AMI nemzetiségi nyelvtanára.

Fáradhatatlan újító és tudásmegosztó. 25 éve tanít általános iskolában. Egyike a learningapps fordítóinak, terjesztőinek, alkotóinak; Microsoft Innovatív Pedagógus tréner és tagja a MIE Expert csapat képzőinek.

A mesterpedagógusok által 2015-ben szerveződött Tankockakör egyik alapító tagja. 15 éve foglalkozik az oktatás digitalizációjával. Rendszeresen ad elő konferenciákon, képzéseken; fáradhatatlan munkájával nemcsak segíti, de folyamatosan inspirálja kollégáit. Jó gyakorlatait, innovatív ötleteit blogjában publikálja. 

snw_2018

Gratulálunk a díjazottaknak!

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen