„Ó Kapitány, Kapitányom!” – A Holt költők társasága (1989, rendezte Peter Weir)

John Keating, a bátor angoltanár (vagy a mi fogalmaink szerint: magyartanár) szabad gondolkodásra neveli a diákokat. A cselekmény szélsőségesen szigorú környezetben játszódik: a helyszín egy új-angliai, tradíciókba merevített bentlakásos fiúiskola, a Welton  Akadémia, melynek négyes jelszava: Hagyomány, Becsület, Fegyelem, Érdem. A Robin Williams által alakított tanár ellentmondásos viszonyban áll környezetével: bár korábban maga is a Welton diákja volt, most megtagadja vaskalapos elveit és a mindenre kiterjedő kontrollt, megmutatván diákjainak a carpe diem (ragadd meg a napot!) eszményét, és a szabad gondolkodás szükségességét. A diákokra elementáris hatást gyakorol a liberális Keating szellemisége, és amikor felfedezik, hogy tanáruk még diákként egy Holt Költők Társasága nevű titkos csoport tagja volt, és megkérik Keatinget, hogy meséljen titkos gyűléseikről, elhatározzák, hogy felelevenítik a tradíciót. A Holt Költők Társasága lesz szabadságuk szimbóluma, azonban a nemes szellemi közösséget jelentő, és az apák generációjának kérlelhetetlen szigora elleni lázadás szimbólumát jelentő szeánszok hamar öncélú szabadosságba fordulnak, melynek célja a szórakozás, a lányokkal való kapcsolatteremtés és az ivás – a szeánszokon kívül pedig az iskolai rend gátlástalan bomlasztása. Úgy tűnik, Keating egy olyan szellemet szabadított ki a palackból, ami kontroll nélkül destruktívvá vált, és elkezdte szedni áldozatait. Neil, akit szülei orvosnak szánnak, a lelke mélyén színész szeretne lenni, és felvételt is nyer az iskola színjátszó csoportjába, amely Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját készül színre vinni; a darabban végül úgy vehet részt, hogy mind apjának, mind Keatingnek hazudik (az előbbinek azt, hogy nem fog részt venni a darabban, a másiknak azt, hogy apja beleegyezett. Ugyan Puck szerepében hatalmas sikert arat a színpadon, nem sokáig örülhet sikerének, mert apja „parancsmegtagadásért” azonnal kiveszi az iskolából, és egy még szigorúbb katonai iskolába készül áthelyezni őt, amely döntésnek végül fatális következménye lesz.
Keating nem maradhat az iskolában, azonban az általa elhintett szellemiség tovább él a tanítványaiban, akik végül még az iskola könyörtelen vaskalaposságát reprezentáló igazgató jelenlétében is mernek tisztelegni távozó tanáruknak. John Keating tehát a minden körülmények között megőrizendő belső szabadságot képviseli, a kreatív, szabad gondolkodás harcosa a katedrán.

A marketinges, a dán királyfi és a katonák – A reneszánsz ember (1994, rendezte Penny Marshall)

Ha a Holt Költők Társasága angoltanára egy igazán elhivatott, küldetéstudatos ember, addig A reneszánsz ember tanárfigurája egyfajta Jónás próféta: vonakodik elvállalni a tanárszerepet – ismét szélsőséges környezetben, az amerikai hadseregben –, ám később teljesen azonosul vele. A Danny DeVito alakította Billy Rago tragikomikus figura: egy alacsony termetű ideges reklámszakember ő, akinek nemcsak a családja hever romokban, ráadásul még az állását is elveszíti amiatt, hogy elkésik egy kulcsfontosságú tárgyalásról. A munkaközvetítő iroda a hadseregben talál neki munkát: olyan újoncoknak kell az elméjét palléroznia, akik szellemi teljesítőképességük korlátai miatt akadályoztatva vannak a kiképzésben. A tanteremben mind a kilenc katona, mind a tanárrá avanzsált Rago úgy érzi, hogy rossz helyen van, és nem lelkesednek a közös munkáért. Aztán a következő alkalomra várakozván Rago olvasással tölti az időt, és amikor diákjai megérkeznek, megkérdezik tőle, mit olvas. Így lesz a néhány hónapos kurzus fő témája Shakespeare Hamletje, ami nemcsak hogy elindítja a csoportban a diskurzust, de mélyen feltárja a különféle problematikus háttérrel rendelkező fiatal katonák lelkének mélységeit, és Rago elkezd felelősséget vállalni irántuk. Tragédia ebben a filmben is van: Rago jóhiszemű kutatásai nyomán a legrokonszenvesebb és szemlátomást legintelligensebb újoncról kiderül, hogy bűnöző, és ezért a rendőrség viszi el a kiképzőtáborból. Azonban a nehézségek ellenére – a kiképzőtiszt például idő- és pénzpocsékolásnak tartja az irodalmi foglalkozásokat – Rago „végigviszi” a csoportot, és felajánlja, hogy a kurzus leteltével vizsgázhatnak. A vizsgának komoly adminisztratív tétje van, ugyanis ha megbukik rajta valaki, az nem lehet katona. A diákok, akik szemében Rago elnyerte a teljes tiszteletet, mégis vállalják az intellektuális megmérettetést.

„A reneszánsz ember” kifejezés ugyanúgy vonatkozik Shakespeare-re, illetve Rago-ra, akit egyrészt a kiképzőtiszt gúnyosan Shakespeare-nek nevez, és aki másrészt intellektusát nemcsak a reklámszakmában tudja kamatoztatni öltönyös-nyakkendős emberek között, hanem az iskolában is, nemesebb cél érdekében.

Demokráciából diktatúrát az iskolában – A hullám (2008, rendezte: Dennis Gansel)

Az előző két filmmel ellentétben A hullám cselekménye egy teljesen átlagos környezetben bontakozik ki. Rainer Wenger (akit Jürgen Vogel alakít) egy német kisváros átlagosnak mondható középiskolájában népszerű társadalomtudomány-tanár. Az iskola a témahétre készül, és Wenger számára az autokrácia jut témaként, noha ő eleinte nem lelkesedik ezért az ötletért. Azonban az első napon kiderül, hogy diákjai nagyon lelkesek a téma (és természetesen személye) iránt, és ez őt is inspirálja.

Wenger a legkevésbé sem hagyományos eszköztárral tanító tanár. Fiatal, a harmincas évei közepén jár, diákjaival rendkívül közvetlen, óráin nem uralkodik vasszigor és szorongás, a diákok mégis együttműködőek. Az első kiválóan sikerült ötletgyűjtő alkalom után úgy dönt, hogy a projekt célja egy autokrácián alapuló társadalom modellezése, amely abból az alapkérdésből indul ki, hogy vajon lehetséges-e Németországban a második világháborús kollektív traumából okulva diktatúrát létrehozni. Wenger lépésről lépésre, demokratikus döntések sorozataként elveti a magvait az egyeduralomnak: a csoport megválasztja vezetőnek, aztán előbb Wenger úrnak hívatja magát (korábban tegezték), később megköveteli, hogy aki hozzá kíván szólni a témához, álljon fel, nevet választanak maguknak („A hullám”), a diákok a csoport érdekében végzendő, érdeklődésüknek leginkább megfelelő feladatokat vállalnak, egyszerű egyenruhát kezdenek viselni, és így tovább. Wenger mindvégig magabiztos, és a szerepében marad; azonban csakúgy, mint John Keating esetében, az ő kezéből is kiesik a gyeplő. A diákok nagyon lelkesednek A hullámért, azonban lelkesedésük szűklátókörű fanatizmussá válik. Vannak, akik felismerik a veszélyt, őket azonban megpróbálják ellehetetleníteni. Az egyik diák ráadásul mind szociálisan, mind mentálisan instabil, ő szabályosan A hullám rabjává válik. Végül, a hét végén Weiner is felismeri a hatalmas veszélyt, gyűlést szervez, amelyben formálisan és a projekthez hűen gyakorlatiasan leplezi le az autokrata rendszer fonák oldalát, ám végül A hullám őt is elsodorja.

Weiner egy jóhiszemű, agilis, céltudatos és elkötelezett, de mégis laza tanárként jelenik meg, aki túl későn ismeri fel, hová vezet egy iskolai feladat szélsőségesen történő értelmezése. A film megtörtént eseten alapul, csak éppen nem egy német, hanem egy egyesült államokbeli középiskolában.

További érdekes ötletek:

Mindhárom film alkalmas osztálytermi feldolgozásra, azonban mindenképpen választani kell közülük: ha rendelkezésünkre áll is a szükséges, legfeljebb kettőt nézessünk meg a diákokkal a három közül, a három már talán sok lenne. A Holt költők társasága igazi klasszikus alkotás, A reneszánsz ember amolyan vasárnap délutáni, jóllehet tanulságos vígjáték, míg A hullám a diákok számára talán leginkább ismerős helyszínekkel és szereplőkkel dolgozó, érzelmileg igencsak megterhelő mű.

Kerek Roland cikke