Ady Endre nemcsak mint magyar költő, hanem mint korának jelentős újságírója is emlékezetes alakja a huszadik századi magyar irodalomnak.
1877. november 22-én született Érmindszenten (mai nevén Adyfalva), egy romániai faluban. Édesapja Ady Lőrinc gazdálkodó, édesanyja pedig Pásztor Mária egy lelkész lánya volt. Két testvére közül Ilona nem élte túl a gyermekkort, öccse Lajos azonban magyar-latin szakos tanár lett.
Tanulmányait az érmindszenti iskolában kezdte, majd a nagykárolyi piarista gimnáziumban folytatta. Itt kötött szoros barátságot Jászi Oszkárral, a Károlyi-kormány későbbi miniszterével, akivel együtt vettek hittan órákat. Tanulmányait a zilahi református kollégiumban végezte; csak görög nyelvből és matematikából nem kapott jeles érettségi eredményt. A szigorú vallási és erkölcsi rendet megkövetelő piarista intézmény után a zilahi iskola a kiteljesedést jelentette: a szabadelvű intézmény szárnyai alatt születtek az első versek és az első szerelem élménye is innen származott, Zsóka személyében.
Érettségi után szülei a debreceni jogi karra küldték, melyet aztán Pesten folytatott, miközben már tanított és a királyi táblánál dolgozott. Mivel azonban elszórta a tandíjat, Zilahra utazott, ahol ügyvédbojtár lett. Mikor az egyetem folytatásának céljával újra Debrecenre utazott, elcsábította az újságírás, és a helyi lapoknál vállal munkát. Ekkor jelent meg első kötete Versek címmel. Egyetemi diplomát sosem szerzett.
Nemsokára Nagyváradra költözött, ahol a kormányhoz közeli Szabadságnak, egy politikai lapnak lett a munkatársa, ám miután Egy kis séta címmel olyan problémákról írt publikációt, mint a munkásokkal szembeni társadalmi igazságtalanság, a Szabadsággal szembe kerülve a Nagyváradi Naplóhoz kerül.
1903-ban újabb kötete jelent meg Még egyszer címmel. Mindeközben egyre inkább belevetette magát az éjszakai életbe, kocsmákba járt, kalandokba keveredett nőkkel, melyben megszerezte halálához vezető betegségét: a szifiliszt. Még ebben az évben megismerte élete nagy szerelmét: Diósyné Brüll Adélt, aki Léda néven múzsájává vált. Párizsba is ellátogatott szerelméhez, mely költészetének egy fontos állomása volt. Később is többször tért vissza Párizsba. A francia város nagyban formálta Ady szimbolikus költészetét.
Munkát vállalt a Budapesti Naplónál, ahol számos cikke mellett versei is megjelennek. 1906-ban kiadják negyedik kötetét Vér és arany címmel, mely meghozta az igazi sikert.
1908-ban a Nyugat című folyóirat munkatársa, majd szerkesztője lett. Élete végéig a lap kötelékében írt és dolgozott. Mivel a Nyugat csak irodalmi cikkek megjelenését engedélyezte, így Ady bőszen publikált más lapokba hangot adva ellenzéki véleményének.
Kapcsolata Lédával 1912-ben ért véget, a szakítást a költő Elbocsátó szép üzenet című verse őrzi. Később hosszabb kapcsolata volt Dénes Zsófiával, egy Párizsban élő újságírónővel, akit maga után Andreának nevezett. Mivel azonban házasság nem volt közöttük lehetséges, lassan kihűlt a kapcsolat, majd megismerkedett a fiatal Boncza Bertával, akivel házasságot is kötött. Berta Csinszka néven vált versei szereplőjévé.
1918-ban, több év hallgatás után jelent meg A halottak élén című kötete. Nem sokkal később szélütést kapott, ami megnehezítette beszédét. Végül tüdőgyulladással, a Liget Szanatóriumban érte a halál. Elhunyt 1919. január 27-én, Budapesten. Hosszú menet búcsúztatta utolsó útján.
Összesen 13 kötete jelent meg. Számos verse egy-egy tematikának, témakörnek megfeleltethető: szerelmes verseinek múzsái két nagy szerelme, Léda és Csinszka, így ezeket a verseket így is szokás emlegetni. Tájköltészete már elszakad a XIX. században megszokott leíró jellegtől, úgynevezett látomásos tájköltészetnek nevezik. Jelentősek ars poeticái, Istenes versei, valamint politikai költészete (forradalmi, világháborús versek).
A lázadás, a meg nem elégedés és a vívódás jellemzik költészetét, az új keresése és a megújítás, megújulás jellemző egész életművére.
Versei, kötetei digitálisan elérhetők itt.
